XIV. Leó pápa november 7-én közös audiencián fogadta a Romániai Görögkatolikus Egyház püspöki szinódusának tagjait. A találkozóra a szinódus rendkívüli ülésszakának lezárása alkalmából került sor, azzal a céllal, hogy megválasszák az új nagyérseket. A szentatyával való találkozót követően a Vatikáni Rádió román szerkesztősége a Szent Péter téren beszélgetett Claudiu-Lucian Poppal, az újonnan megválasztott nagyérsekkel.
Nemrég talalkozott Szent Péter apostol utódával, XIV. Leó pápával. Hogyan zajlott ez az első találkozó az új küldetésben?
Mit is mondhatnék? Mindenekelőtt a lelkemet egyfajta béke és nyugalom töltötte el, ami már a találkozás kezdetén, a pápa szelíd és derűs arcát látva megjelent. Mintha ez a találkozás kevésbé lett volna formális. Többször is találkoztunk már a szentatyával, Ferenc pápával, Benedek pápával is akkoriban, mindegyik találkozó rendkívül gazdag volt lelki szempontból. De ez most inkább atyai jellegű volt, mintsem hivatalos, ahogyan a pápával, az egyház fejével való találkozás lenni szokott. Arról beszélt nekünk, milyen fontos az egység, és hogy mi magunk is hordozzuk az egységet egyházunk nevében.
Nagyon örültem, hogy mindannyian felidézhettük az 325 éves évfordulót, amikor az erdélyi egyházunk újra egyesült Rómával. Ez az egység szempontjából rendkívül jelentős, különösen most, amikor először tartottuk szinódusunkat éppen itt, Rómában, hogy ezzel is kifejezzük közösségünket. Számunkra, a görögkatolikus egyház számára ez olyan alap, amelyről nem lehet vitatkozni. A mi vértanú püspökeink életüket adták ezért az egységért. Felajánlották nekik, hogy maradhatnak püspökök, de Péterrel való egység nélkül – ők azonban mindannyian a boldoggá avatott Iuliu Hossu bíboros szavaival válaszoltak: A hitünk az életünk. Ez tehát egy konkrétan megélt hit, nem elméleti, nem könyvtári hit, hanem a mindennapi életben megélt valóság.
Különösen jelentős volt az is, hogy éppen ma, Mureșan Lucian bíboros 40 napos gyászának lezárásaként szent liturgiát végeztünk Szent Péter sírja mellett. Eljöttünk tehát ide, hogy újra megtaláljuk egyházunk kezdetének forrását és ez rendkívül fontos számunkra, püspökeink, papjaink, szerzeteseink és híveink számára is. Emlékeznünk kell arra, hogy erről a kőszikláról soha nem mondhatunk le.
Azt mondta, hogy atyai hangulatú volt a beszélgetés a szentatyával. Mit oszthat meg ebből ?
Leó pápa hangsúlyozta az egység fontosságát, azt, hogy az egységet, amiről beszélünk, valóban meg is kell élni. Gugerotti bíboros, a Keleti Egyházak Dikasztériumának prefektusa mosolyogva megerősítette: „Ez egy olyan egyház, olyan püspökök, akik valóban megélik az egységet”. Azt mondta a pápának: „Ezek a püspökök barátok, tudnak együtt nevetni, jól érzik magukat egymás társaságában” – és valóban így van. Ajándékként egy Szent Pétert ábrázoló ikon vittünk, mert a derűt és az örömöt ábrázolja, amellyel hitünket és Istennel való életünket meg kell élnünk. A szentatya megerősített bennünket abban, hogy a mi egyházunk kedves számára, közel áll a szívéhez. Úgy fogadtak bennünket, mintha otthon lennénk. Biztosított bennünket imáiról, imádkozik értünk és új küldetésünkért.
Most, hogy a zarándokok között vagyunk, a reménynek szentelt jubileumi évben és Iuliu Hossu boldog vértanú püspök emlékének évében – milyen gondolatokkal tér vissza most otthonába, az új küldetéséhez?
A remény a szentatyával való találkozás során is újra előkerült. Mivel az idei év a remény éve, és mi éppen a 325 éves fennállásunkat ünnepeljük, olyan ez, mintha a reményt kézzel érintenénk. Hiszen annyi nehéz időszak volt egyházunk életében, a kommunista üldöztetés is, amely el akarta törölni egyházunkat. És most itt vagyunk, 325 évvel később, Szent Péter utódjával találkozva: ez maga a kézzelfogható remény. Ezt mondtam is a pápának néhány rövid szóban: ez a közösség és remény története számunkra imádsággá válik. Most már így tudunk Istenhez fordulni: „Ahogyan átvezettél minket a kommunista üldözés pusztaságán, úgy segíts most is bennünket, egyházunkat és az egész világot, hogy megszabaduljunk a gonosz cselvetéseitől”. Leó pápa hangsúlyozta, hogy a világ ma megosztott, és az egység egyre nehezebben megélhető, de a remény képes újra elhozni az egység értelmét.
Ezekkel a gondolatokkal térünk haza mindannyian Balázsfalvára, Romániába, püspökségeinkbe. Mert ott van előttünk boldog Iuliu Hossu püspök példája, aki minden reményen túl is remélt. Amikor a rendszer emberei azt mondták neki: „Nem látod, hogy már nincs semmi remény? Nincs kilátás! Miért folytatod? Miért állsz ellen?” – ő így válaszolt: „A kilátást Isten adja, nem az emberek. Biztos vagyok benne, hogy ez az egyház ismét fényre fog jutni. Nem vagyok biztos benne, hogy én megérem, de abban igen, hogy ez az egyház újra fel fog támadni.”Ez az isteni távlat rendkívül fontos mindannyiunk számára. Mert ha csak magunk köré nézünk, valóban egy széthulló világot látunk. De eszembe jut az evangélium jelenete, amikor Péter látja a tengert és a hullámokat, és látja Jézust. Két lehetőségünk van: vagy Jézusra tekintünk és akkor a vízen is járhatunk, és minden nehézség fölött maradhatunk, vagy a hullámokra és a tengerre nézünk, amelyek valóságosak, nem illúziók, de akkor elsüllyedünk. A tekintetünknek Istenre kell irányulnia. Így kezdődött az ember első bűne is: amikor levette tekintetét Istenről, elveszítette bizalmát benne, és a kígyó szavára hallgatott. Már nem Isten szava volt számára fontos, hanem a kígyóé és ezzel kezdődött a halál története.
Nagyon figyelnünk kell, hogy ne ismételjük meg ezt a hibát. Tekintetünket Jézusra és a Szűzanyára kell szegeznünk. Így tettek püspökeink, így tett egyházunk és ezért ünnepelhetjük ma 325 éves fennállásunkat. Ha így teszünk, valóban előre tudunk menni.
Forrás: Vatican News
Fordította: Cziple Hanna-Gerda
