A boldog emlékű Ferenc pápa által meghirdetett 2025-ös jubileumi szentév alkalmából a temesvári egyházmegyéből is több csoport zarándokolt Rómába. Lelkipásztorok, szerzetesek és világiak indultak útnak az Örök Városba, hogy átlépjenek a szent kapukon és a világ minden tájáról érkezett több százezer zarándokkal együtt ünnepeljék hitüket, közösségüket. A szinodális csoportok október végi római találkozójával lezárultak az egyházmegyei szintű, illetve a temesvári püspökség által szervezett szentévi zarándoklatok. A római zarándoklatokon szerzett tapasztalatokról Pál József Csaba megyés püspököt kérdezte az egyházmegye sajtóirodája.
Püspök úr, hány jubileumi zarándoklaton vett részt?
Márciusban részt vettem egy ökumenikus jubileumi találkozón, aminek kapcsán elzarándokoltunk a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikába, ahol áthaladtunk a szent kapun is. Ott volt egy nagyon szép ökumenikus ima tanúságtételekkel, ami mintegy megnyitotta a lelkem. Következett a családok szentévi zarándoklata május 30. és június 4. között, ahol néhány százan voltunk az országból, a mi egyházmegyénkből körülbelül negyvenen. Jó volt betekintést nyerni a világ minden részén zajló családpasztorációba. Ami engem különösen is megragadott, hogy a családok különféle egyesületeket, csoportokat, közösségeket hoznak létre, mert szükségük van arra, hogy egymást segítsék. Ezek többnyire nem tevékenységi, hanem kapcsolati egyesületek. Ez azt jelenti, hogy nem azért szerveződnek, hogy közös tevékenységeket valósítsanak meg, hanem azért, hogy megosszák egymással a gondjaikat. Érdekességképpen említem, hogy létezik például anyósok egyesülete vagy olyan szülők egyesülete, akiknek a gyermeke homoszexuális. Ugyanakkor nagyon fontosnak tartják, hogy különféle egyesületek jöjjenek létre a gyermeknevelés témájában is, mert a gyermekek különösen figyelnek egymásra, észreveszik, ha egyik-másik társuknak esetleg többet engednek meg a szülők, mint nekik. Így jó, ha látják, hogy sokan vannak, akik hasonlóan gondolkoznak. Június 23–28. között került sor a püspökök és a papok zarándoklatára. Mi az egyházmegyéből 23-an vettünk részt ezen, egy püspök, egy diakónus és 21 pap. Nagyon-nagyon szép zarándoklat volt, éreztük, hogy sokkal közelebb kerültünk egymáshoz, hiszen együtt imádkoztunk, együtt gyalogoltunk, együtt kerestünk vendéglőt, ahol étkezzünk, együtt vártuk az autóbuszt… A Szent Péter-bazilikában részt vettünk a papszentelésen, amit a szentatya celebrált, és számunkra szép nemzetközi élményt jelentett látni, hogyan élik meg ezt a liturgiát a különféle nemzetek, kontinensek papjai és a hívek. Ez alkalommal kerestük fel a Szent Egyed-közösség római központját is, és jó volt látni, hogyan dolgozik ez a közösség ma például a fiatalokkal együtt a szegényekért vagy a drogfüggőkért, akiknek szükségük van segítségre. Olyan vendéglőben vacsoráztunk, ahol fogyatékkal élő vagy sérült személyek szolgáltak fel, akiket azért alkalmaztak, hogy a munkájuk által visszakapják méltóságukat.
Legutóbb pedig a szinodális csapatok zarándoklatán vettem részt október végén, amikor az egyházmegyénk szinodális csoportjának 13 tagjából 12-en el tudtunk utazni erre találkozóra. Nagy élmény volt számunkra, hogy a szentatya két órát töltött velünk, továbbá a különféle kontinensek, képviselői beszámoltak arról, hogyan zajlik a szinodális folyamat az ő területükön. A beszámolók után mindegyikük egy-egy kérdést intézett a szentatyához, amelyekre ő ott helyben válaszolt. Részt vettünk kis csoportos beszélgetésen, műhelymunkán, előadásokon is. Több téma is terítékre került, például: hogyan indítsunk el egy szinodális folyamatot, tűzzük ki a folyamat célját, mérlegeljük, hogy ez kiknek készül, megvizsgálni az ellenvetéseket, és hogy mit lehet azokkal kezdeni, tehát ez a megkülönböztetésre is szép lecke volt, valamint nagy segítség is. Jó volt ott élőben, másokkal együtt átélni mindezt, mivel minket nagyon aktívan bevontak ezekbe a programokba és a műhelymunkákba.
Szép volt továbbá látni azt is, ahogyan a világ minden részén próbálnak lépni ez irányban. Van, ahol egy kicsit gyorsabb a ritmus, van, ahol lassabban haladnak. A fontos, hogy láttuk a jó szándékot, a törekvést, hogy mindannyian szeretnének hozzájárulni az egyház megújulásához a szinodális tevékenységek által. A mi esetünkben külön kiemelték és értékelték, köztük Hollerich bíboros, hogy a szinodális megbeszélésen részt vevő csoportok számára előre elküldjük a megbeszélés témáit, kérdéseit, hogy a tagoknak legyen idejük azon elgondolkodni, így könnyebben tudnak beszámolni a rendelkezésükre álló három percben. Ugyanakkor sokat tanulhattunk másoktól is, például vannak helyek, ahol különféle irodákat állítottak fel, amelyek koordinálják ezeket a tevékenységeket, akár egyházmegyei, akár országos szinten. Nagyon sok bátorítást kaptunk a szentatya által vasárnap, október 26-án bemutatott szentmisén is. XIV. Leó pápa kifejtette, hogy senki nem birtokolja a teljes igazságot. Mindannyian keressük az igazság mind nagyobb teljességét, amihez szükségünk van Istenre, de szükségünk van egymásra is, mert együtt kell, hogy keressük. A szinodalitás lényege éppen az, hogy Isten akaratát, Isten tervét együtt keressük.
Mindegyik zarándoklat nyilván más és más élményeket kínált. Mi volt mégis közös bennük, illetve mi volt az a különleges élmény, amit püspök úr a lelkében hordoz ezekkel a zarándoklatokkal kapcsolatban?
Közös volt az, hogy láttuk: a zarándokok nem azért utaztak Rómába, mert kényszerítették őket, mert muszáj volt oda menni. Ott volt az a rengeteg ember, ezrek, tízezrek, nemcsak azok, akik az adott alkalomra betervezett jubileumi csoportok tagjaként vettek részt a programokon, hanem egyszerűen csak örömmel szántak időt ezekre az alkalmakra, és egyben időt szántak a lelki épülésükre, a megújulásra, a jó Istenre. És jó érzéssel töltött el, hogy részesei lehettünk ennek a világméretű „mozgásnak”, ott lenni az egyház szívében, látni az egész világról jött emberek lelkesedését, örömét, hitét. Bizonyos vagyok benne, hogy a legtöbben, akik ott voltunk, megerősödtünk a reménységben. Ferenc pápának éppen ez volt a célja ezzel a jubileummal, hogy megerősödjünk a reménységben. A remény zarándokaiként voltunk ott, és megerősített bennünket a többiek hite, hiszen láttuk azt, hogy másokat is megviselnek nehézségek, ugyanakkor lelkesedéssel, örömmel akarják követni az Urat, és az egyházért akarnak dolgozni. Erős impulzust kaptak mindazok, akik az egyházmegyéinkből részt vettek ezeken a zarándoklatokon. A megújulás nem úgy történik, hogy ma elterveztem és holnapután megvalósul. Ez úgy valósul meg, hogy minden nap egy-egy lépést teszünk ebbe az irányba. Például a szinodális beszélgetések alkalmával azáltal, hogy meghallgatjuk a másikat, hogy mi is el merjük mondani, hogyan látjuk, mi lenne Isten akarata azon területen, amiről szó van, valamilyen módon gazdagodunk. Megtapasztaljuk azt az élményt, hogy együtt építjük Isten országát. Tehát nem úgy, hogy valakik megparancsolják, mások pedig végrehajtják, hanem együtt. Ez az „együtt”-élmény, amit lassan-lassan megszerzünk, idővel már nem csak élmény lesz, hanem szokássá válik, hogy együtt akarunk dolgozni és hogy mindenki fontos. Van, hogy ez nehéz, hiszen olyan véleményeket fogalmazhatnak meg egyesek, amikre mi nem is gondolunk, és nem fér a fejünkbe, hogyan születhetnek ilyen-olyan ötletek, de a szinodális magatartás segít, hogy mégis elgondolkozzunk rajtuk. És végül nem biztos, hogy az én vagy a másik véleménye lesz a döntő, de a közös gondolkodásból megszületik valami, ami elindít a cselekvés útján. Nem elég csupán eldönteni valamit, azt meg is kell valósítani.
A szinodális csoportok zarándoklatán hangzott-e el olyan üzenet vagy megerősítés, esetleg javaslat, ami különösen is vonatkozik a temesvári egyházmegyére, vagy amit püspök úr különösen is fontosnak talál?
A mi egyházmegyénk számára fontos, ahogy a többiek számára is az, hogy élő személyes kapcsolatban legyünk Jézus Krisztussal, hiszen tőle jön a segítség, tőle kapjuk az indíttatást, a bátorítást, a vezetést, ha elesünk ő emel fel. Nekünk van ez a gazdagságunk, hogy soknemzetiségű az egyházmegyénk. Ez első látásra talán nehézségnek tűnhet – és néha az is –, ugyanakkor ez egy nagy gazdagság, ajándék, aminek eredménye, hogy még inkább nyitottak vagyunk a különbözőségekre. És amit már olyan sokszor hangoztattunk, hogy itt, a Bánságban, ebben az egyházmegyében az emberek megszokták azt, hogy a másik más, és szabad neki másnak lennie. Sőt, jó, hogy más, mert így tudja gazdagítani a többieket. És ez nemcsak szólam, mert a nyelvi vagy kulturális, esetleg vallási különbözőség belefolyik a családok életébe is, ahol a férj és a feleség rájönnek arra, hogy nem akarják uniformizálni a másikat, hanem elfogadják, tisztelik egymásban ezt a különbözőséget, és segítik egymást annak megélésében. Úgy gondolom tehát, hogy a szinodalitás lelkülete nagyon-nagyon passzol a mi egyházmegyénkhez, és nekünk különösen sokat mond. Lehet, hogy ott, ahol egyetlen nyelven történik a pasztoráció, talán nem is érzik át annyira ennek a szükségességét, de én nagy reménységgel jöttem haza, és nagy reménységgel folytatom a szinodális utat.
