† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Abban az időben:
Az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották, másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta:
„Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos.
A farizeus megállt, és így imádkozott magában: »Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet adok mindenből, amim van.«
A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem merte az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: »Istenem, légy irgalmas nekem bűnösnek.«
Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 18,9-14
Talán nem kell olyan hatalmas életbölcsesség ahhoz, hogy rájöjjünk, napjainkban virágkorát éli a testkultusz, a test és a megjelenés bálványozása, legyen szó a státuszszimbólumokként használt kiegészítőkről, ruházati cikkekről vagy éppen okos eszközökről. Függetlenül attól, hogy most erkölcsi ítéletet tartanánk e helyzet hogyanjáról vagy mikéntjéről, hogy ez a jó, a kevésbé jó vagy éppen a rossz kategóriájába sorolható-e, ez a helyzet fennáll. Fiatalokkal dolgozva látom, hogy nagyon kevés azok száma, akik képesek a kortárs kultúrával szembemenni, elveket megfogalmazni, vagy egyáltalán az árral nem együtt úszni. De ez igaz nem csupán a fiatal felnőttekre, hanem az idősebb korosztályokra is, beleértve és idesorolva magunkat.
Azon túl, hogy minden és mindenki túlstimulált, a megannyi inger, hatás és stimuláns egyszerűen felemészti az embert, hiszen ingerküszöbe megemelkedik, amely magával hozza – a lélektan szerint – a deszenzitizáció jelenségét. Ennek aztán következménye az idegrendszeri telítődés, az érzelmi kiüresedés és a spirituális érzéketlenség. Közérthetőbben megfogalmazva: nagy a száma azoknak, akik teljesítmény- vagy bizonyítási kényszerrel élnek, akik identitásukat szerzett és birtokolt anyagi és szellemi javaikhoz kötik, amely nem ad tartós biztonságot, nyugalmat vagy éppen harmóniát. Azonban e külső igényességhez nem mindig társul a belső igényesség. Akár a mindennapi, akár a lelki élet területeit vizsgáljuk, könnyen abban a helyzetben találjuk magunkat, mint a képmutató farizeus. Kívül szép és rendezett minden, mi több, irigylésre méltó, eközben pedig a színfalak mögött, a háttérben minden látszat, felszín, utálatos hamisság. Ez a fajta disszonancia pedig összevisszaságot, értetlenséget és kiábrándultságot eredményez.
Jézus a mai evangéliumban tisztázza – kapcsolódva a múlt vasárnaphoz –, a keresztény ember egyetlen lehetősége az ima, vagyis az Istennel megélt élő szeretetkapcsolat, amely nem öncélú, nem magára mutat. Az ima a fény, hogy ne tévedjünk el a sötétben, a kapocs, hogy ne szakadjunk el, az ima a lélek levegővétele, amit nem pótol az okoseszköz, a közösségi média, amely inkább hozza el a dopaminfüggőséget, mint az istenkapcsolatot. Teréz anya olyan szépen tanítja, hogy ha visszahozzuk az imát az életünkbe, akkor minden a helyére kerül. Ahogy a testnek szüksége van az egészséges táplálékra, az edzésre, úgy a léleknek is. Fontos lenne megtanulnunk, hogy az igényesség ne csupán életünk egy területére vonatkozzon, hanem teljes életünkre.
Olasz Béla
Az írás megjelenik a Vasárnap hetilap 2025/43. számában.
