Az olvasás öröme: a KALOT Olvasóklubok III. Szakmai Találkozóját tartották

0
205

„Sehol nem láttam ilyen nagyságrendű és ilyen mértékben szervezett olvasóklub-hálózatot” – mondta Závada Pál író a KALOT Olvasóklubokról a hétvégén, a KALOT Olvasóklubok III. Szakmai Találkozóján, Csíksomlyón. A képes beszámoló fotói a találkozás, az együttlét, az öröm és az elmélyült gondolkodás pillanatait rögzítették.

A KALOT Olvasóklubok III. Szakmai Találkozója keretében Závada Pál íróval való találkoztak október 18-án délután a KALOT Olvasóklubok tagjai Csíksomlyón a Jakab Antal Ház A-termében.

Závada Pál 1954. december 14-én született Tótkomlóson, Kossuth- és József Attila-díjas író, szerkesztő, szociológus. Az 1980-as években kezdtek felfigyelni rá. Első, feltűnést keltő munkája 1986-ban a Kulákprés című szociográfia volt. Első ismertté vált regénye 1996-ban a Mielőtt elsötétül. Az első nagy sikere a Jadviga párnája című, naplóformában írott regény, lebilincselő lélekrajzokkal, élő szereplőkkel, nagy nyelvi erővel és drámai fordulatokkal, a Békés megyei emberek eleven világával, melyet 1997-ben adott ki a Magvető Kiadó. 1999-ben több díjjal kitüntetett film készült belőle. 2002-ben a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelent meg Milota című családregénye, mely két – helyenként összefonódó, máskor évszázadokra elváló – történeti szálban vonultat fel emberi sorsokat. Harmadik regényének főtémája ismét a hűség, a Fényképész utókora a Jadviga párnájával és a Milotával együtt alkot regénytrilógiát. ,,Závada elbűvölő és szövevényes nagyregényének minden oldala csupa titok, meglepetés, rácsodálkozás.” Az Idegen testünk című regény (2008) hősei sorsán keresztül keresi a 20. század nagy traumáinak kihatását különböző emberi szintekre. Felveti a kérdést, hogy miért és miképp születnek újjá a történelemben szégyenletes gondolatmenetből kicsírázó eseményének, illetve hogyan válnak idegenné és leszakítandóvá az olyan nemzet-testrészek és ország-darabok, mint maga a magyar zsidóság vagy az alig-visszacsatolt területek?” További regényei: Egy piaci nap (2016), Hajó a ködben (2019), Apfelbaum. Nagyvárad, Berlin (2022), Pernye és fű (2024).

A másfél napos rendezvénybe sok minden belefért, amire az irodalomkedvelők vágyhatnak: irodalmi kocsmakvíz, irodalmi ihletésű koktélok bemutatása és kóstolása, műhelymunkák, vezetett séta Csíksomlyón, író-olvasó találkozó Závada Pállal, és mindenekelőtt: találkozás azokkal az emberekkel, akik a KALOT keretében öt városban, tizenhárom csoportban havonta közösen olvasnak és beszélgetnek.

Az idei rendezvényen Závada Pállal Bodó Julianna beszélgetett életművéről, társadalmi érzékenységről és irodalomról mint közösségi párbeszédről. A találkozás Hargita Megyei Kulturális Központ – Centrul Cultural Judeţean Harghita és @NGO Matches támogatásával jött létre.

Az első KALOT Olvasóklub Csíkszeredában 2010 őszén kezdett működni, a tagok havonta elolvasnak egy-egy irodalmi művet, majd egy közös találkozás keretében, egy szakmai vezető koordinálása mellett átbeszélik a könyvet. A kezdetek óta már tucatnyi olvasóklubot működtet a KALOT több székelyföldi városban: Csíkszereda mellett Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Székelykeresztúron. A KALOT olvasóklubok I. Szakmai találkozója 2023. november végén zajlott, akkor Visky András író volt a meghívott. ITT írtunk korábban tevékenységeikről.

Fotó: Fejér Magor

Forrás: KALOT