A nagyváradi római katolikus püspökség munkatársainak egy csoportja a szentév alkalmából, 2025. október 19–23. között római zarándoklaton vett részt. A Böcskei László megyés püspök vezette csoport ünnepélyes keretek között, imádkozva, énekelve lépte át a Szent Péter-bazilika szent kapuját, majd felkereste az Örök Város nevezetesebb templomait, tereit, magyar vonatkozású emlékeit.


A missziós vasárnapot követő hétfőn a főpásztor szentmisét mutatott be a Szent Péter apostol sírja közelében lévő Magyarok Nagyasszonya-kápolnában, amelyben kiemelte, hogy a püspökség munkatársai az evangélium örömével, a hit, a remény és a szeretet erejével vállalják szolgálatukat minden reggel az egyházmegye közösségeinek a javára.




A zarándoklat Leó pápa általános kihallgatásával ért véget, amelyen a szentatya az alábbi szavakkal bocsátotta útra a zarándokokat: „Testvéreim, maradjunk éberek a föltámadt Krisztus húsvéti csodájának fényében:, hisz az ő segítségével a lehetetlennek tűnő dolgok is lehetségessé válnak!”
Kép és szöveg: nagyváradi egyházmegye











