A székesegyházban szervezte meg a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a máriás lelkiségek egyházmegyei találkozóját 2025. október 11-én. A találkozó programja szentségimádással és rózsafüzér imádsággal vette kezdetét, Guia Laurean Hugó ferences szerzetes tartott előadást, Böcskei László megyés püspök szentmisét mutatott be a székesegyházban.
Máriás lelkiségek egyházmegyei találkozóját tartották október 11-én, szombaton a nagyváradi római katolikus székesegyházban. Délelőtt szentségimádás és rózsafüzér imádság volt, a jelenlevők Bărbuț Péter lelki vezetővel imádkoztak.
Guia Laurean Hugó ferences testvér beszélt arról, hogy már gyermekkorától a Szűzanya iránti szeretet jelen van az életében, hiszen így nevelték őt a szülei. Ugyanakkor a nagykárolyi Szentlélek-plébánián mindig voltak olyan apácák, akik segítettek neki megszeretni Máriát, imádkozni a rózsafüzért. Utána Csíksomlyóra küldte a jó Isten, ahol öt évig szolgálhatott. Hangsúlyozta: hálával gondol vissza arra az időszakra, amit ott tölthetett a Szűzanya lábainál.
Kérhette őt a zarándokokkal együtt, hogy tartsa meg ősei szent hitében és erényes életében. Letisztult benne, hogy a kegyhely olyan, mint „egy tábori kórház”, ahová leginkább azok érkeznek, akiket az élet megsebzett, nehéz a kereszt, akik sírnak és betegek. Mert az ember „jó dolgában legtöbb esetben nem kapcsolódik Isten”, legfeljebb csak akkor, ha ideje van. Szerette látni, hogy a hívek megérintik a kegyszobor lábát, s kifelé menet a templomból vissza-vissza néznek nem egyszer, nem kétszer, magyarázta a szerzetes.

A jubileumi szent évben úgy tekintsünk a Szűzanyára, mint a remény és a szeretet édesanyjára! – tanácsolta Guia Laurean Hugó.
„Igennek Asszonya, akire leszállt a Szentlélek, segíts, hogy újra együtt lehessünk Isten békéjében. Oltsd szívünk szomját, te, a remény áradó forrása.” (Ferenc pápa imája)
Az előadást követő szünet után a találkozó szentmisével ért véget, melynek Böcskei László megyés püspök volt a főcelebránsa.
Fotó: Ciucur Losonczi Antonius
Forrás: erdon.ro, nagyváradi egyházmegye












