Temesvártól mindössze 20 kilométerre, Nagykövéres irányában, a Temes folyó közelében található Temesfalva, más néven Dragsina helység. Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai / Temes vármegye (1896–1914) című munkájában úgy írja le, hogy már a 15. században román nemzetiségű családok népesítették be. „Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Dragschina alakban van megjelölve. 1835-ben magyarok telepedtek ide és ők építették ki a helységet” – fűzi hozzá a szerző, megemlítve, hogy akkoriban egy ortodox templom és egy kisebb görögkatolikus imaház is létezett a településen.
A dragsinai római katolikus közösség által épített templomról a Temesvári Római Katolikus Püspökség levéltárában találhatók adatok. Az 1938. október 28-án kelt, és Augustin Pacha akkori püspöknek címzett levelében Lindner Vendel bakóvári plébános, amely plébániához Temesfalva, mint filia tartozott (jelenleg is oda tartozik), a következőket írja: „A Katholikus Népszövetség Fodor József főtitkára útján értesítette a dragsinai hitközséget, hogy az új templomot egy keresztúttal megajándékozzák. (…) Ha a templomot f. év november 6-án fölszentelni, azaz megáldani kegyeskedik, (…) akkor mély alázattal kérném, kegyeskedjék a keresztutat is megáldani azon esetben, ha a keresztutat addigra megkaptuk.” Egy másik, 1939. január 28-án kelt levél arról tájékoztat, hogy a dragsinai templom a Püspökség és a Teológiai Szeminárium vezetésének jóvoltából megkapta az intézmény régi padjait, amelyeket addig az újkissodai templomban használtak. A templom harmóniuma Budapesten készült, a Pajkr Rezső és Társa műhelyében.
A templom védőszentje Lisieux-i Szent Teréz. Idén a közösség október 5-én, vasárnap ünnepelte a templombúcsút. A szentmisét 11 órakor Pál József Csaba megyés püspök mutatta be, koncelebrált Kocsik Zoltán, a Gerhardinum Római Katolikus Líceum igazgatója és Vodila Szilárd Jenő buziásfürdői és bakóvári plébános. A liturgia zenei szolgálatát a temesrékasi Fodor János végezte.
A szentmise előtt a megyés püspököt nagy szeretettel fogadta Vodila Szilárd Jenő plébános, valamint a közösség tagjai, hiszen negyven évvel ezelőtt a jelenlegi főpásztor első plébániái közé tartozott a bakóvári egyházközség is. Sok hívő akkor még gyermek, illetve fiatal volt, és most meghatódva, örömmel, talán egy kis nosztalgiával is emlékeztek vissza azokra az évekre. – Nekem is szép emlékeim vannak a temesfalvi közösségről, melegszívű emberek. A fiatalokkal a szentmisék után hittanórákat és bibliaköröket tartottunk – mondta bevezetőjében a főpásztor.
Homíliájának középpontjába az egyházmegye főpásztora a templom védőszentjét, Lisieux-i Szent Terézt állította: „Be kell vallanom, hogy minden reggel imádkozom Lisieux-i Szent Terézhez. Így szoktam meg már gyermekkorom óta. Szent Teréz rendkívüli bizalommal fordult Istenhez. Annyira figyelt Istenre, hogy amikor novíciamesterként szolgált, az egyik fiatal leány megkérdezte tőle: »Teréz, nem szomorít el, amikor felismered saját gyengeségeidet?« Teréz így válaszolt: »Régen elszomorított, de most már nem szomorít el.« Amikor ezt a mondatot olvastam, elgondolkodtam: vajon miért válaszolt így? Talán azért, mert Isten akarata nem az, hogy a gyengeségeinkkel foglalkozzunk. Teréz mindig Jézusra figyelt. Nekünk is így kell bíznunk Istenben. Lisieux-i Szent Teréz a misszionáriusok védőszentje is, noha 15 éves korától 24 éves koráig, amikor hazatért az Úrhoz, csak kolostorban élt. Soha nem járt misszióban, de imáit a misszionáriusokért ajánlotta fel. Nekünk sem kell arra gondolnunk, hogy nincsenek nagy lehetőségeink. Minden nap van 24 óra, amit Istennek ajánlhatunk fel – és tegyük ezt örömmel.”
A záró áldás után Vodila Szilárd Jenő köszönetet mondott a megyés püspöknek a búcsús szentmise bemutatásáért, és a jelenlévőket szeretetvendégségre hívta a templom udvarára.
