Martos Levente Balázs kapta a szegedi biblikus konferencia Gnilka-díját

0
304

A 36. Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia keretében augusztus 26-án a szegedi Dómban adták át a Gnilka-díjat. Az ünnepségen egyúttal a biblikus konferencia további sorsára is fény derült.

Az erdélyi biblikusok, Biblia-szerető szakemberek számára is jól ismert szegedi biblikus konferencia idén 36. kiadását tartotta. Biblikusok sokasága érkezett idén is szerte a világból Szegedre: japán, norvég, német, osztrák, orosz, szerb és ukrán bibliatudósok tartottak előadást az augusztus 25. és 27. között tartott 36. Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia keretében. A Benyik György teológus, szeged-tarjáni plébános által vezetett biblikus konferencia idei témája az apokrif iratok kapcsolata volt a kánoni szövegekkel. Azok a szakrális szövegek kerültek reflektorfénybe, amelyekről megoszlik a különböző vallási közösségek véleménye: egyes közösségek bibliájába bekerültek, míg másokéból kimaradtak.

A biblikus konferencia keretében 16. alkalommal adták át a Gnilka-díjat, amely Joachim Gnilka 2018-ban elhunyt német teológus és Újszövetség-kutató nevét viseli, aki lelkes előadója és mecénása volt a szegedi konferenciának. A díjjal ezúttal a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia legifjabb tagját tüntették ki.

Martos Levente Balázs az esztergom-budapesti főegyházmegye segédpüspöke, a Központi Papnevelő Intézet rektora, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara Bibliai Nyelvek Tanszékének vezetője. A díj átvétele után az ünnepelt püspök arra biztatta a biblikus konferencia csaknem negyven előadóját, hogy bibliakutatói tevékenységük során a sok szó ismeretében és tiszteletében újra meg újra fel tudják fedezni Isten jelenlétét.

A díjátadónak a szegedi Dóm adott otthont, az ünnepségen 16 éves hagyományt folytatva ezúttal is lélekemelő muzsikával működött közre a Szegedi Szimfonikus Zenekar, valamint az Érsekcsanádi Összhang Kórus és a Szegedi Ökumenikus Kórus. Az ünnepség végén fény derült arra, mi lesz a Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia további sorsa. Az 1988 óta működő konferenciát az intézményi háttér erősítése érdekében egy befogadó nyilatkozattal a Gál Ferenc Egyetem (GFE) saját kutatóhelyévé nyilvánította. A pecséttel ellátott nyilatkozatot Dux László, a GFE rektora és Benyik György, a konferencia és az új kutatóhely vezetője írta alá a Dóm oltárán.

Forrás és fotó: delmagyar.hu/Szeged-Csanádi Egyházmegye/Magyar Kurír