Gazdag lehetőséget nyújtott ez a nyár a fiataloknak a lelki, szellemi gazdagodást tekintve. Európa-szerte a különböző kegyhelyeken tartott találkozók közül hadd említsük a római jubileumi zarándoklatot vagy a hozzánk közel álló csíksomlyói CSIT-et. A fiataloknak szólt augusztus 18–22. között a Mária Műve egyik ága, a Plébániai Mozgalom által szervezett iskola is Csíksomlyón, ahol nemcsak a program, de a részvétel is igen színesre sikeredett.
A felekezetileg római és görögkatolikus jelenlévők közt középiskolások, egyetemisták, szeminaristák, diakónus, papok és püspök is volt, akiknek életkora 16 évtől 85-ig terjedt, és akik a magyar nyelv mellett olasz, román, de közös nyelvként az angolt is szívesen használták.
Az öt nap alatt elmélyítettük a plébánia fogalmát, amelyhez mindannyian tartozunk. A plébániával úgy ismerkedtünk, mint közösséggel, mint egyházzal. A II. vatikáni zsinat így biztat: „Szokják meg a világiak, hogy papjaikkal szoros egységben dolgozzanak a plébánián (…) saját egyházi családjuk minden apostoli és missziós kezdeményezéséhez erőik szerint ajánlják föl segítségüket” (Apostolicam Actuositatem 10).
Ezt igyekeztünk elmélyíteni és gyakorlatba ültetni ezekben a napokban. Ezért is neveztük ezt iskolának. Ha iskoláról beszélünk, akkor szükség van tanítóra és tanulókra. Azt tapasztaltuk, hogy mindannyian, fiatalok és régebb volt fiatalok, mind tanulók lehetünk, ha Jézus a tanító, ő a Mester, aki jó Pásztorként gondozza a nyáját, vezeti a tanítványait és keresi az elveszetteket. Ígérete alapján jelen van ott, ahol ketten vagy hárman összejönnek az ő nevében (vö. Mt 18,20). Ez azt jelenti, hogy az ő szeretetében kell együtt lenni, élni az ő parancsát: „Úgy szeressétek egymást, ahogy én szeretlek titeket.” Közös elhatározásunk volt, hogy ezt a parancsot a nap 24 órájában élni akarjuk. Ez Mária Műve, a Fokoláre Mozgalom lelkiségének egyik alappillére.
Ezt az iskolát a Plébániai Mozgalom római és az országos titkársága szervezte. A Plébániai Mozgalom egyike azoknak a tömegmozgalmaknak, amely a Fokoláre Mozgalmon belül született. Célja a plébánia életének evangéliumi megújítása, hogy az ott élők egyre inkább közösséggé formálódjanak a kölcsönös szeretet által. Hogy hogyan alakíthatjuk át a plébániát a „Feltámadott Jézus közösségévé”? A szeretet művészetével kezdjük. Ennek a megértését és elmélyítését segítette a Szeretettel eggyé válva nevelni című frissen megjelent és a találkozón bemutatott könyv, amelyet két óvónő, Csergő Csilla és Ferencz Dóra írt. Ez a könyv abból az életből született, amit már több mint egy évtizede élnek a gyerekekkel és a kollégákkal az óvodában. A szerzők megismerkedtek a Fokoláre Mozgalommal, azon belül a szeretet művészetével, és ezt a szeretet dobókocka alkalmazásával életre váltották.
A programrészek egymásra épültek, de külön-külön is egésznek tekinthető témák kerültek feldolgozásra. Istennel, aki a Szeretet, és a vele való találkozással indult az öt napos program. Ő bemutatkozik, feltárja magát és egészen közel jön hozzánk az igéje által, amit nap, mint nap olvasunk a Szentírásban. Láttuk amint Isten igéje belépve az egyes emberek életébe, átalakítja azt. Elemeztük az igét a szentmiseáldozat első fő részébe beépítve. A gyulafehérvári főegyházmegye jubileumi programjának fő koordinátora, Hurgoi Sándor segítségével közelebb kerültünk e jubileumi szentév megértéséhez, és a helyszíni kisbazilika lehetőséget is nyújtott a búcsú elnyerésére.
Pál József Csaba temesvári püspök segítségével, aki részt vett a Rómában tartott püspöki szinóduson, jobban megértettük a szinodalitást mint folyamatot az egyház életében. Ezt nem csak elméletileg közelítettük meg, hanem kis- és nagycsoportokban dolgoztunk azon, hogy életmódunkká alakítsuk. A reggeli közös imádságot, amelyet minden reggel más-más helységből érkezett fiatalok vezettek, a Jézussal való személyes párbeszédként élhettük át. A délelőtti elmélkedéseket, a mindennapi szentmiséket, a szentségimádást, de a közös játékokat is, amelyeket a kölcsönös szeretet jegyében szerveztünk, Jézussal való találkozásként élhettük meg.
Utolsó napunkat a keresztre feszített és elhagyott Jézusnak szenteltük. Pál József Csaba püspök elmélkedése bevezetett Jézus életének ebbe a titkába. Jézus akkor szeretett a legjobban, amikor a legjobban szenvedett értünk. Az volt a szenvedésének csúcsa, amikor a kereszten úgy érezte, hogy még az Atya is elhagyta, ekkor „kötötte össze” az eget a földdel és a bűn által szétszórt embereket egymással. Chiara Lubich mondta: „ezt a Jézust választjuk életünk ideáljává”. Ő az egység kulcsa. Ezért az egységért született a Mária Műve. Megújítottuk az elhatározásunkat, tudatosan törekszünk arra, hogy Jézus főpapi imájának megvalósulását előmozdítsuk, ott ahová Isten küld minket: „Legyenek mindnyájan egy” (Jn 17, 21).
Portik Hegyi Kelemen
