„Az imádság lelkünk felemelkedése a földről az égbe és Isten leereszkedése az égből a szívünkbe, hogy társalogjon velünk és megossza velünk kincseit.” (Boldog Celestina Donati)
Az imádság találkozás és együttlét a legszentebb Teremtővel, aki arra vágyik, hogy én is megnyíljak a vele való találkozásra. Celestina anya fenti gondolatában úgy ragadta meg ennek a hétköznapi emberi tevékenységnek a lényegét, hogy az imádsággal kaput nyitunk a mennyei–földi autósztrádán való közlekedésnek, frissítjük a Wi-Fi-kapcsolatunkat a jó Istennel. Az ő gondolatának folytatásában eloszlatja a találkozás, a mi elégtelenségünk miatti aggodalmainkat azzal, hogy elővételezi azt is, mi és hogyan történik az imádságban: „hogy társalogjon velünk, és megossza velünk kincseit”. Az imádság társas tevékenység, ketten vagyunk jelen benne, Isten és én, én figyelek rá, és ő figyel rám. Együtt vagyunk jelen: az imádság társalgás, amelyben hol az egyikünk beszél, és a másik figyelemmel meghallgatja, hol pedig fordítva. Isten elhozza kincseit a szívembe, nem átkerül tőle hozzám, hanem megosztja velem, együtt éljük meg a kincs értékét és örülünk neki.
A Piarista Nővérek Konstitúciója sem biztathat másra, minthogy imádkozzunk, imádkozzunk. Kalazanci Szent József a piarista szerzetesek számára írt Konstitúciójában figyelmeztet arra, hogy „imaélet nélkül minden szerzetesintézmény szétesésre és pusztulásra van ítélve”. Mert amikor ez bekövetkezik, akkor válik nyilvánvalóvá, hogy a lényeg veszett el: mély közösségben élni Jézussal, és engedni, hogy a Szentlélek vezessen bennünket. Ebben legfőbb eszközünk az imádság. Mária nyomán imádságos lelkülettel élve megtapasztaljuk, hordozzuk, együtt élünk a testté lett Igével, aki mindannyiunknak szóló személyes ígéretet tett, hogy velünk lesz a világ végéig. Mária „szívében mindenen elmélkedett, mindent megőrzött, és magasztalta az Urat az általa végbevitt csodákért”.
Amikor tudjuk, hogy Isten valóságosan jelen van az életünkben, akkor vágyunk rá, hogy beszélgessünk vele, hallgassuk szavát, amit bennünk, nekünk mond. A Piarista Nővérek Konstitúciója arra biztat, hogy gyakran elmélkedjünk a mi Urunk kínszenvedésén. Nem azért, mintha csak ennyi lett volna az életében, de ez volt a csúcs, amire felfutott a megváltásunk. Ugyanakkor életünk kínzó nehézségei válhatnak a legerősebb kapcsolódási pontjainkká Istennel, önmagunkkal és másokkal is. A kockázatok és mellékhatások tekintetében jól meg kell gondolnunk a Konstitúció alábbi kockázatelemzését: „aki imában egyesül Istennel, és hozzá emeli érzelmeit, már nem tartozik önmagához, hanem az Úr tulajdonává válik; átalakul benne”.
Az imádság segítőtársunk, útmutatónk, olyan eszköz, amelyet egyszerre használ Isten és az ember, hogy egymásra találhassanak. Ha nem hiszem el, hogy létezhet igaz barátság, testvéri szeretet – akkor sosem viszonyulok úgy másokhoz, hogy ez a kapcsolat létrejöhessen. Az imádság segítségével mélyül el hitünk Istenben, világosodik meg értelmünk Istennel kapcsolatban és tisztulnak érzékeink, hogy megtapasztaljuk őt. A hit kapcsolat, ami lehetővé teszi, hogy felismerjük, megéljük mindazt, ami valóban jelen van az életünkben, találkozhatunk azzal, ami több annál, mint amit érzékszerveinkkel felfoghatunk. Megtapasztalhatjuk a végtelent, a személyes szabadságunkat a végtelenben, közvetlen kapcsolatba kerülünk Krisztus feltámadásával. Isten vágyik rá, hogy megértsük őt. Krisztus a logosz, a testté lett ige, maga a kinyilatkoztatás. A kezdetektől szól hozzánk. Édesapa és édesanya már a gyermek megszületése előtt beszél gyermekéhez, bár még az édesanya pocakjában van. Gondoskodásuk mellett szavaikkal is körülölelik gyermeküket. Isten igéje testté lett, megtapasztalhatóvá, megismerhetővé vált. A feltámadt Krisztus csak azért újra megjelenik a hitetlenkedő Tamásnak, hogy az megérinthesse, megtapinthassa.
Megváltónk azóta is újra és újra testté lesz, a szentmisében, a Szentírás olvasásakor, jócselekedetek által, az imádságban. Amikor éhes vagyok, elindulok harapnivalót keresni. Amikor Isten szava megmozdítja a szívemet, elkezdem keresni őt. Ha hagyom, hogy a hit megtanítson kapcsolatba lépni, az élet értelmének keresése segít kapcsolatban maradni, és engedem, hogy Isten megérzése új lendületet adjon a vágyaimnak, biztosan eljutok a vele való legszeretetteljesebb közösségre. „Hinni, érteni, érezni Istent és forrón vágyakozni utána – egy biztos módja, hogy lássuk és birtokolhassuk őt.” (Celestina anya)
Útra való kérdések:
- Imádkoztál már ma? Kezdd el!
- „A legjobb felkészülés az imádságra, maga az ima.” (Boldog Celestina Donati)
Tóth Borbála piarista nővér
Az írás megjelent a Vasárnap 2025/33-as számában.
