Ferencz Zsolt újságíró – akinek hangját a Kolozsvári Rádió hullámai révén is ismerhetik, de beszélgetést is közöltünk vele – útnak indult a bosznia-hercegovinai Međugorjébe, úti élményeit, zarándoklatának meglátásait, hangulatrajzát olvashatják az elkövetkező napokban.
Nagy élmény ez a Mladifest, különleges érzés megtapasztalni! Szavakba önteni persze annál nehezebb már a ma esti megnyitót is. Valami olyasmi hangulata van, mint egy hatalmas találkozónak, ahol jókedvű emberek tízezrei vannak együtt, egyesek a templom előtti téren, a tömegben, zászlókat lengetnek, mások a fák alól figyelőznek, vagy távolabbról, ott már plédeken is ülnek, picit a karácsony bensőséges hangulatát is érdemes még hozzáadni, van valami varázslat is az egészben, meg a zene, persze, az kapcsolja össze igazán a dolgokat!
Az Úr házában voltunk, és most azért küldenek el minket a világba, hogy tükörképei legyünk, hangzik el az áldás szavaiban. Meg az is, hogy Međugorje nemcsak egy állomás, de egy út kezdete – az élet zarándokútján kérjük az áldást az Úr örök háza felé. El kell jönni mindenképp!
„Máriát dicsérni, hívek, jöjjetek, mert ő fogja kérni Fiát értetek…” Međugorje az a hely, ahol sok fiatal és idősebb találhat otthonra ezekben a napokban – Robi atyát idézve, ahol az édesanyánk van, ott van az otthonunk is. És tényleg, milyen szépen hangzik mindegyik: anyai szeretet, anyanyelv, égi édesanya…
Szinte 24 óra után érkeztünk meg, fáradtan, de lelkesen, nyitott szívvel és kíváncsian. Amikor 1981-ben megjelent itt a Szűzanya, úgy mutatkozott be, mint a béke királynője; a települést ennek nyomán a béke szigetének és a világ gyontatószékének is nevezik. Ez egyébként már a 36. Mladifest elnevezésű ifjúsági fesztivál, vagy másként mondva: a fiatalok nemzetközi imatalálkozója. Alkalom a belső utazásra, az elcsendesedés szép ideje, egy mondatban, ugyancsak a nagybányai esperes-plébános szavaival élve: felszabadítás a békére való kiengesztelés által. A gondolatmenetét folytatva: voltaképpen minden zarándoklat egy meghívás a békére, de az igazi béke az Isten ajándéka. Amikor szóba kerül, hogy a Kereszthegyen, a Krizevacon Istennel és önmagunkkal fogunk majd találkozni, foglalkozni, sok hegy képe ugrik be egymás után, köztük az is, ahová Jézus felvitte az apostolait, és itt hangzott el a nagy mondat Péter apostoltól: „Uram, jó nekünk itt lenni!” Azt kívánom, hogy itt találja meg mindenki a lelki békéjét, töltekezzen, hogy aztán hazatérve legyen miből táplálkoznia a mindennapokban!
Hosszú is volt a mai nap, de tartalmas is, és mostantól picivel jobban figyelünk valamelyik zarándoktársunkra – egy kis odafigyeléssel, kedvességgel az ember őrangyalnak érezheti magát! Korábban alagutakon át vezetett az utunk Vepricbe, a horvátok nemzeti kegyhelyére, ahol a Szűzanya gyönyörű környezetben várja gyermekeit. Tücskök-madarak éneke kísérte a szentmisét, amelyet zarándokvezetőink közösen mutatták be, Vianney Szent János, a plébánosok védőszentjének alakját is megidézve: ő azt tanította, hogy a keresztény ember két hivatása, hogy imádkozzon és szeressen. Erre törekszünk mi is. Holnap újabb élmények várnak ránk, addig is jó pihenést a zarándokoknak! És persze meséljenek a képek!
Ferencz Zsolt
