Az ima különböző arcai – Gyermektábornak adott otthont Biharpüspöki

0
313

Immár negyedik alkalommal szervezte meg nyári napközis hittantáborát a biharpüspöki Szent Lőrinc római katolikus plébánia, 2025. július 28. és augusztus 1. között „Uram, taníts meg minket imádkozni!” (Lk 11,1–13) mottóval. A programra a 6–12 éves gyerekeket várták.

A táborban mintegy negyven gyermek vett részt, akiket korosztály szerint négy csapatba osztottak, amelyeket a Szent Lőrinc ifjúsági csoport „angyalkái” vezettek, szeretettel és lelkesen. A hét során bibliai történetek mentén fedezték fel az ima különböző arcait:

Hétfőn Káin és Ábel történetén keresztül felfedezték a szívvel imádkozás témáját, azaz hogy az ima mellett fontos a szív és az önátadás fontossága. A következő napon Bábel tornyát szemlélve az együtt imádkozás fontosságát tanulták, és az ima közösségi ereje a kincskereső játékban is visszatükröződött. A tábor harmadik napján Jerikó bevételét tanulmányozva a kitartó imádkozás került előtérbe – nem mellesleg a nap folyamán a margittai kalandparkban is bátorságra és állhatatosságra volt szükség, akárcsak Jerikó ostromlóinak. Csütörtökön Péter vízen járását csodálva a hittel imádkozás témája került terítékre, a paptamási strandon végzett bizalompróbák emlékeztettek az Istenbe vetett hit erejére. Utolsó nap a kiértékelés és a zárás ideje volt: a tábor végén közösen imádkozták a résztvevők a Miatyánkot a tábortűz körül, megélve Jézus tanítását.

A programban szerepelt reggeli torna, kézműves foglalkozás, játék, bábszínház, sok-sok meglepetés és természetesen minden nap közös ima és katekézis. A tábor zárónapján szentmisével és tábortűzzel búcsúztak egymástól a résztvevők, de a közösség és az ima megtartó erejének élménye velük marad.

Forrás és fotó: nagyváradi egyházmegye