Porciunkula népünk ajkán porcinkula, porcinkulabúcsú, Porcinkulai Szent Ferenc a franciskánus rend három ágának – ferencrendieknek, minoritáknak és kapucinusoknak, továbbá a velük kegyelmi közösségben élő harmadrendnek – legnagyobb ünnepe, melyet augusztus 2-án tartanak.
A S. Maria degli Angeli titulusára szentelt kis kápolnát, a Monte Subasio kamalduli remetéinek ajándékát Szent Ferenc mindennél jobban szerette. Ez volt az első rend, vagyis a férfiág bölcsője. A Porciunkula-kápolna, eredetileg Angyalos Boldogasszony-kápolna Assisitől délre, a városhoz közeli erdőben a nép által portiuncula, kicsinyke osztályrész néven ismert helyen. Valószínűleg a 6. században építették. Eredetileg a Monte Subasio-i bencések birtoka volt, de 1211-ben Ferencnek ajándékozták. Ferenc 1207–1208-ban helyreállította a romos erdei kápolnát. 1209-ben Mátyás apostol ünnepén itt hallotta meg a szegénység evangéliumát (Lk 9,3–5). A melléje épített „kolostor” lett a ferences rend ősi anyaháza. 1212-ben Ferenc a kápolnában öltöztette be Szent Klárát; a kápolna körül tartotta évenként, pünkösdkor a rendi káptalant. 1226-ban ide jött meghalni.

A legenda szerint egyszer Jézus és Mária jelent meg a kápolnában Ferencnek. Felszólították, hogy kérjen valami nagy kegyelmet. A Poverello („Isten szegénye”) azt kérte, hogy mindenki, aki ezt a templomocskát meglátogatja, teljes búcsút nyerjen. A kérést Krisztus jóváhagyta és Ferencet a pápához küldte. A Porciunkula-búcsú az assisi Porciunkula-kápolna fölszentelésének emléknapja, augusztus 2. III. Honorius 1216-ban teljes búcsút engedélyezett azoknak, akik fölkeresik a Porciunkula-kápolnát, gyónnak, áldoznak és imádkoznak a pápa szándékára. A 14. század végétől a pápák a búcsút megadták egyes ferences templomoknak is, majd IV. Szixtusz 1482-ben a búcsút kiterjesztette az összes ferences és klarisszatemplomra, de ekkor még csak a rendhez tartozók nyerhették el. XV. Gergely 1622-ben az összes hívőnek megadta a búcsú elnyerésének lehetőségét.

Szent Ferenc mindenkinek meg akarta hirdetni, hogy nincs üdvösség máson kívül, mint Jézus Krisztusban, és nincs más út hozzá, mint az igaz bűnbánat. Megadta a megtérés lehetőségét és alkalmát. Porciunkula üzenete az, hogy mi, „mint vándorok és jövevények”, semmit se tulajdonítsunk magunkénak, csak az Istent, aki töredelmes szívünket kéri. Ez ferences hivatásunk, Isten megbocsátó szeretetével élni és erről tanúságot tenni, hogy Istenhez vezessük embertestvéreinket. Porciunkula neve és jelentése – piciny rész – azzal a lelki üzenettel is bír, amit a 16. zsoltár fogalmaz meg: „Uram, örökrészem és kelyhem, te tartod kezedben sorsomat. Mérőláncom kedves földre esett, s kedvem telik örökségemben.” Az emléknap szentírási szakaszai szerint Isten szeretetét ünnepeljük, aki gondviselésével és jóságával vesz körül bennünket. Az evangéliumban vallja a szűzanya: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” Mária bizalommal elfogadta az Istennek akaratát. Nem ellenkezett, nem lázongott. Az ünnep evangéliuma felfrissíti azt az örömhírt, amit a Keresztrefeszített szeretetéből nyertünk, hogy van egy égi Édesanyánk, aki jó példájával, élő imájával és anyai szeretetével kísér bennünket.
Balla Lóránt
Az írás megjelent a Vasárnap 2018/30-as számában.











