Több kéz többet húz! – Székelykeresztúrt szépítették az önkéntestábor fiataljai

0
433

Székelykeresztúron tartotta XXI. önkéntestáborát a Gyulafehérvári Caritas. Az esemény Hargita Megye Tanácsának finanszírozásával valósult meg a Székelykeresztúr Városi Önkormányzattal partnerségben. A mintegy harmincfős tábor résztvevői Hargita, Kovászna és Maros megyéből érkeztek, egyetlen közös cél által vezérelve: legjobb tudásuk szerint segítséget nyújtani a tábort befogadó közösségnek.

A háromnapos tábor alatt a fiatalok „örökbe fogadták” a város hídjait, melyeket előbb megtisztítottak a rozsdától és egyéb lerakódásoktól, majd élénk piros-fehér színűre festettek a szorgos kezek. Megújult a város – mintegy 50 méter hosszú – Küküllő-hídja, illetve a Gyárfás kúria előtti kb. 20 méter hosszú híd is. Ezt követően a Sóskútfürdői szálláson készítettek gyermekfoglalkozásokhoz használt fogyóanyagokat az önkéntesek, majd kitakarították az épületet.

A tábor alkalmával mintegy 50 pár kesztyűt, 20 liter festéket, 10 drótkefét, 10 méter csiszolópapírt és 10 liter oldószert használtak el. Ahogy fogyott az anyag és az energia, úgy nőtt a büszkeség és az elégedettség, hogy milyen látványos sikereket tudtak elérni a néhánynapos ottlétük alatt. Külön jól esett a helyiek méltatása, hiszen az arra járók rendszerint elismerően szóltak a fiatalokhoz, megdicsérve a munkájukat, kitartást, illetve minden jót kívántak.

Talán a legnagyobb meglepetés akkor érte a táborozókat, amikor a rendőrség munkatársai megálltak az egyik munkaponton, majd érdeklődni kezdtek a munkálatok felől. Elismerően megdicsérték az önkénteseket majd elmentek. Nem sokkal később leesett az állunk – üdítőkkel tértek vissza, hogy felturbózzák a kissé megfakult lelkesedést. Megható érzés volt látni, hogy a közösség mennyire méltányolja az elvégzett munkákat.

A nap végére megfakult tekintetek újra felragyogtak reggel, amikor szembeötlött, milyen különbség van a kész munka és a még hátralévő elemek között. Lelkesen, lendületesen kezdtek neki a feladatnak nap mint nap és bár az időjárás nem volt kifogástalan, mégis sikerült megszépíteni a város néhány ikonikus pontját a közelgő Petőfi-napokra.

A munka végeztével a festői környezetet érintetlenül hagyták maguk mögött, és indultak haza a fiatalok. Köszönet illeti a nagylelkű támogatásáért a TimKo pékség, a Vekker Kávéközösség és a Harmopan csapatát, felajánlásuknak köszönhetően energikusan tudtuk elvégezni az előttünk álló feladatokat. Szívből köszönjük! Folytatjuk!

Forrás: youngcaritas.ro