Villaviciosa–Gijón
27,68 km
Eljött az utolsó reggel. Kicsit izgultam, mert hajnali négy körül még esett az eső. Korán indultam, fél hétkor, mivel tudtam, hogy hosszú és nehéz lesz az útvonal. Korábban nincs értelme elindulni, mert itt hétkor kel fel a nap.
Nem szeretném dramatizálni a dolgokat, vagy magamat fényezni, ezért hallgassuk meg, mit mond az útikalauz a mai napról: ,,Ma egy hegyvidéki szakaszra számíthatunk, messze a parttól, két fontos emelkedővel: az első, az Alto de la Cruzba vezető, 340 méteres szintkülönbségű szakasz nagyon nehéz. A második, a Collado del Infanzónhoz vezető, 200 méteres emelkedővel rendelkező út rövidebb és lankásabb. Ami a szóban forgó szakaszt illeti, ez az egész útvonal egyik legnehezebb szakasza.” Utólag én is alátámasztom, nem volt valami könnyű, de nem panaszkodom, hiszen mindenki megcsinálja.
Lássuk sorban az eseményeket.
- Villaviciosa városától nem messze egy kis kitérőt tettem, hogy megnézzem San Juan de Amandi román stílusú templomot. Mindketten rajta leszünk a képen.
- Aztán még nagyon sok kis templom és kápolna került lencsevégre a nap folyamán.
- Casquita kis falujában található a Camino del Norte nagy elágazása: egyenesen előre Gijón felé, hogy folytassuk az északi utat, vagy balra, Oviedo felé, és onnan lehet továbbmenni a Camino Primitivón. Egy kicsit nosztalgiáztam, de nekem előre kellett menni.
- Elérkeztem az első nagy emelkedőhöz. 5-6 kilométeren belül 340 métert le kell gyúrni felfelé és aztán meg vissza, meredeken, az indulási szintre. Ilyenkor a statisztika jut eszembe. Ha én egyedül megeszem egy sült csirkét és a társam mellettem csak nézi, a statisztika szerint mindketten megettünk egy fél sült csirkét. Jelen esetben felküzdöttem magam 340 métert, utána meg vissza, tehát a statisztika azt mondja, hogy nem csináltam semmit, hiszen ugyanazon a szinten maradtam. Nem csináltam semmit, de kegyetlenül leizzadtam.
- Az első emelkedő elején utolértem Martint, a német úriembert, és aztán együtt teljesítettük a nap kihívásait. Készítettünk két közös képet, és aztán elváltak útjaink.
- Még csak a 16. kilométernél voltam, amikor már megpillantottam Gijón városát. De tudtam, hogy még nagyon sok van hátra. Nem beszélve az utolsó 8 kilométerről, amit már lakott területen belül kellett megtenni. Nem ilyen útról álmodnak a caminósok.
- Egy épület, amelynek hatalmas tornya van, messziről odavonzza az ember tekintetét. Ez a monumentális épületkomplexum a Laboral Ciudad de la Cultura, Spanyolország legnagyobb kiterjedésű épületegyüttese. Ezért látszik olyan messziről. Eredetileg szakiskolának épült a Franco-korszakban, ma kulturális központ.
- A sok unalmas kilométer után kicsi felüdülést hozott a strand. Az utolsó méterek ott vittek el mellette. Talán ez volt a legzsúfoltabb az összes közül, amit eddig láttam.
- Egy kisgyerek mindenki csodálatára sajátos módon élvezte az utcazenét.
- A zuhany után még sikerült megnézni a városházát, néhány szobrot és a Szent Péter-templomot (máskülönben ez a strand neve is).
- Az egyik bronzszobor Don Pelayo királyt, az asztúriai királyság alapítóját ábrázolja. Ő kezdte el a rekonkvisztát (a visszahódítást). A kardja helyett keresztet tart – ez Asztúria védőszimbóluma.
- A Szent Péter-templom közelében pedig a római császárt, Augustust ábrázoló szobrot láthatjuk. Arra emlékeztet, hogy Gijón már a római időkben is lakott település volt.
- A város tele van turistákkal, minden terasz zsúfolásig megtelt, tehetséges ifjak pedig próbálnak kis zsebpénzt keresni zenei tudásukkal.
- Itt a mai nap 3D útvonalvideója.
A mai nap tanulsága:
Kedves barátaim, útitársak, fotelzarándokok!
Ma megérkeztem Gijónba. Az út utolsó szakasza kemény volt, emelkedőkön, döntéseken, izzadságon és kis templomokon keresztül vezetett. Köszönöm, hogy velem jöttetek – akár lépésről lépésre, akár csak gondolatban.
Holnap nincs cél, csak visszanézés. És talán már hiányozni fog az indulás (az írás az nem 🙂 ).
Melega Péter
