Pechón–Llanes
27,35 km
Remélem, mindenki izgult egy kicsit, hogy miért nincs még beszámoló? Az a helyzet, hogy hosszú nap volt, kicsit fárasztó a meleg miatt, későn érkeztem meg, és utána elmentem megnézni a kötelező dolgokat. Egy kicsit el is tévedtem útközben, de erről majd részletesebben mesélek.
- Ma reggel elbúcsúztam Kantabriától, és átléptem Asztúriába. Nem volt valami szívélyes fogadtatás, mert rögtön ahogy átjöttem a hídon, ami elválasztja a két tartományt, egy komoly emelkedő várt rám. Friss volt még a fiú, simán lenyomtam.
- Colombres falu, városka következett. Érdekes a útikönyv beszámolója: ,,A városban számos nagy házat fogunk látni, amelyeket indiánok építtettek, olyan emigránsok, akik Amerikában szerezték meg vagyonukat, majd újgazdagként tértek vissza ide. Néhányan jelentős összegeket adományoztak iskolák, klinikák vagy oktatási intézmények építésére szülővárosukban.” Egy ilyen indián ház mellett biztosan elmentem, képet is készítettem róla.
- Aztán volt egy kis tengerpart, meg több kicsi falu, erdő, vidéki táj.
- Eltévedtem. Nem először fordult elő. Mindig nagyon figyelek a sárga nyilakra, nézem közben a telefonon is a térképet. De ma én elmentem egyenesen, mert nem láttam semmilyen jelzést. Egy idő után előveszem a telefont és látom, hogy baj van. Ilyenkor először megnézem, hogy vissza lehet-e menni valahogy, talán párhuzamos úton vagyok. De most nem volt mit tenni, vissza kellett fordulni. Pár száz méter volt a távolság, és akkor észrevettem, hogy egy bokor teljesen eltakarta a sárga nyilat. Ezt csak azért meséltem el, mert az életben is így van. Ahhoz, hogy visszataláljunk a helyes útra, előbb észre kell venni, hogy eltévedtünk, hogy rossz úton vagyunk. Ha ezt felismertük, akkor már sima az ügy. Rossz úton vagyok, megfordulok, és visszamegyek a helyes útra. Csak úgy árad ma a bölcsesség belőlem. Lehet a tegnapi ,,Quo vadis” az oka.
- Így érkeztem meg Llanesbe. Gyönyörű város, tele van turistákkal. Úgy néz ki, hogy ez a Camino del Norte nagyon szép, de ebben az időszakban nem biztos, hogy a legjobb választás. Most harangozzák itt a hét órát. Otthon már nyolc. Mindenkinek jobb (főleg nekem), ha az útikönyv mondja el a lényeges dolgokat, tudnivalókat.
- ,,Az ősi Puebla de Aguilar, amely a halászati és bálnavadászati kikötője köré nőtt, 1225-ben oklevelet – vagy kiváltságlevelet – kapott IX. Alfonztól, León királyától, és elkezdte viselni a Llanes nagyon nemes és hűséges város címet. A városháza közelében található a San Roque-kápolna, amely a 14. században a városfalakon kívül épült zarándokkórházak egyikének része volt. (Erről van kép. Azért én is csináltam valamit délután). A történelmi központban kiemelkedik a középkori fal, a Torreón (egy érdekes, henger alakú védelmi bástya a 13. századból), a gótikus Santa María del Conceyu-bazilika. Városi sétánk során nem hagyhatjuk ki a fotogén Emlékkockákat, Agustín Ibarrola baszk művész alkotásait, aki a kikötői hullámtörőt alkotó betonkockákat szimbólumokkal és élénk színekkel festette meg. A közelben, a part mentén haladva található a San Pedro sétány, egy gyönyörű füves ösvény, amely a sziklákat szegélyezi.”
- Ezek közül szinte mindent lefényképeztem. Az Emlékkockákban nem vagyok biztos. Ott voltam, láttam, de nem tudom, melyik volt a művészi alkotás. Úgy éreztem magam, mint a hozzá nem értő a múzeumban, aki a tűzoltó készüléket bámulja. Mindenki döntse el, melyik az Emlékkocka.
- Úgy láttam, hogy nagy tiszteletnek örvend a városban Szent Anna és Szent Mária Magdolna. Tele van plakátokkal a város.
- Amíg itt nagyban írtam, megjött a vacsora. Senki sem fogja kitalálni, hogy mit rendeltem. Asztúriában ez helyi specialitás. Úgy hívják: fabada.
A mai nap tanulsága:
,,Az út néha rejtve van, de a jel mindig ott van – csak meg kell tisztítani a tekintetünket. A megtérés nem más, mint visszafordulás a helyes irányba.”
Melega Péter
