Santillana del Mar – Comillas
22,64 km
Kedves zarándoktársak, megpróbálom utolérni magam. Nem azért, mert olyan gyors vagyok, hanem mert összegyűltek az események, és nem győzöm behozni a lemaradást.
- Előbb a restanciával kezdem. Akik megtalálták a Singer varrógépet, azoknak az egészségére már a tegnap megittam a főnyereményt, egy jó hideg sört. Gratulálok nekik a nyereményhez.
- Utóiratban jeleztem a tegnap, hogy két hete nem ettem levest, csak álmomban. És csodák csodája a tegnap esti menüben volt finom leves. Kétszer merítettem, hogy behozzam a lemaradást (mindenhol csak lemaradás).
- Reggel nagyon szomorú időjárásban indultam útnak. Pár kilométer után elő is került a kicsi piros esőköpeny. Ha esik, akkor gyorsabban haladok, mert képet sem lehet csinálni, szomjat sem kell oltani, így egy-kettőre gyűlnek a kilométerek.
- Az útikönyv a következőképpen harangozta be a mai napot: „Egy nyugodt és érdekes szakasz, melyen a szárazföldi tájak váltakoznak két rövid tengerparti szakasszal, szinte mindig aszfalton, kihasználva a helyi utakat. Javasoljuk, hogy a napot Comillasban zárják, egy olyan városban, amely a 19. század végén az arisztokrácia és a felső-középosztály népszerű nyári üdülőhelyévé vált. A modernista stílusú – szecessziós – épületek kiemelkednek, mint például az El Capricho, Antoni Gaudí egyik első alkotása.”
- Szóval a meglepetés a célnál várt. Comillas városa előtt pont olyan tábla fogadott, mint a tegnap Santillana del Marnál. Spanyolország egyik legszebb települése. Ezernyi látnivaló, szebbnél szebb épületek, de remélem, mindenki megérti, ennyi idő alatt képtelenség végiggyalogolni minden látnivalót.
- Próbáltam sorba tenni, mit tudok és mit érdemes megnézni. A Gaudí-épülettel kezdtem. Odaértem, rettenetes hosszú sor fogadott. Megveszem a jegyet (7 euró), és szólnak, hogy csak fél óra múlva lehet bemenni. Nagy izgalommal kivárom a fél órát, és akkor már beengedtek. Valami csodás épület. Kívülről csupa csempe, belül sok faburkolat. Gaudínak ez az egyik legkorábbi és legegyedibb alkotása. Alig 30 éves volt, amikor megtervezte A napraforgós ház néven is ismert villát. Minden szeglete játékos, fantáziadús, és tele van apró részletekkel. Mintha nem is egy épület, hanem egy mesevilág lenne, amelybe belecsöppentem.
- A város szívében áll a San Cristobal-templom. Csak kívülről tekintettem meg, mivel zárva volt.
- Innen elindultam a kikötő felé, és útközben fenn, egy domb tetején megláttam a régi, híres temetőt. Azt mondtam magamban, oda én már fel nem megyek, látom én lentről is. A fal tetején ott áll a pusztító angyal szobra. Szárnyas alakja mintha épp le akarna csapni – egyszerre nyugtalanító és lenyűgöző.
- Gyorsan megnéztem a kikötőt, és indultam vissza a szállásra. Úgy látom, ez olyan öt kilométer volt testvérek között is.
A mai nap tanulsága:
Ma megtanultam, hogy néha érdemes megállni fél órára, mert a várakozás is része a csodának. A Camino nem siet. Aki megpróbálja utolérni, az előbb-utóbb saját magát találja meg.
Melega Péter
