Lezama-Bilbao/Bilbo
8,99 km
Ma nem kellett sokat gyalogolni. Azért terveztem ilyen rövid távot, hogy több időm legyen városnézésre. Bilbao az északi út legnagyobb és legnépesebb városa. De már most az elején elárulom, hogy pár óra alatt nem sokat láttam belőle. De ne szaladjunk ilyen előre.
- Reggel, amikor kinéztem az ablakon, láttam, hogy éjszaka esett az eső. Még mindig csepergett. Mire elindultam, maradt a borús idő, de nem kellett az esőköpeny.
- A mai gyaloglást könnyen össze tudom foglalni: három kilométer egyenes, semmi emelkedő. Három kilométer, ugyanúgy, mint az elmúlt két napon, háromszáz méter emelkedő három kilométer alatt. Ez már kezd nekem gyanússá válni. Szinte szó szerint ez a menet napok óta. Aztán három kilométer lejtő, de ez sem volt valami könnyű séta (ekkor már előkerült a kicsi piros esőköpeny). Végig arra gondoltam, hogy aki ott lakik, azokban a negyedekben, ahol én leereszkedtem a központba, hogyan közlekedik. Én nem hiszem el, hogy ott egy idősebb ember elboldogul egyedül. A képek nem is adjak vissza azt a nagy meredekséget, szintkülönbséget.
- Amikor megláttam a Szent Jakab-székesegyház tetejét, már tudtam, hogy nincs sok hátra. Azt olvastam, hogy Santiago de Compostela után ez az egyetlen székesegyház, amelyik Szent Jakab tiszteletére van szentelve. Ennek még utána fogok nézni.
- A szállást még nem lehetett elfoglalni, mert korán volt. Bementem a székesegyházba (5 euró a zarándokoknak), kaptam pecsétet, készítettem képeket, és gyújtottam egy gyertyát a szentségi kápolnában. Minden olyan helyen, ahol sok turista megfordul, ki van alakítva egy kápolna, ahol az Oltáriszentséget őrzik. Aki akar, odamehet imádkozni. Szóval gyújtottam egy gyertyát azok szándékára, akik legalább három sort elolvasnak a beszámolókból (két sor, az még határeset).
- Erről egy jó történet jutott eszembe. Réges-régen egy szerzetes elindult Rómába. Útközben, éjszakára befogadta egy fiatal pár. Reggel kérdi tőlük a szerzetes nincs valami kívánságuk? – Nem lehet gyermekünk. – Nem baj, majd gyújtok egy gyertyát az apostol sírjánál. Hét év múlva megint arra jár a szerzetes. Az udvaron hat gyermek szaladgál. – Hol van a férjed, kérdi az asszonyt. – Elment Rómába, hogy elfújja a gyertyát.
- Ismét olyat tettem, amit Camino alatt soha. Vettem egy esernyőt. Itt Bilbaóban többször is csak úgy elered az eső. Amint megvettem az esernyőt, kisütött a nap (de azért még használtam utána egy párszor).
- A szállás elfoglalása után szaladtam a Guggenheim-múzeumba. Én csak kívülről néztem meg, mert gondolom, egy vagy több napot is el lehet tölteni benne. Két állandó kiállítás van, amit meg lehet tekinteni anélkül, hogy bemennénk. Egy hatalmas kutya, virágból kirakva és egy óriás pók. Körbejártam az épületet, és utána siettem vissza a régi központba.
- A székesegyház meglátogatása magában foglalja a közelben levő Szent Antal-templomot is. Oda már nem kell fizetni, csak felmutatni a nyugtát
- Van itt még szépművészeti múzeum, meg sok más érdekes dolog. Caminós iramban nekem csak ennyire futotta.
A mai nap tanulsága:
Ha az ember vesz egy esernyőt, garantáltan kisüt a nap.
A Camino tehát nemcsak a lábat, de a döntéshozatalt is edzi. És ha már dönteni kell: néha a legjobb választás az, ha megállunk egy percre, gyertyát gyújtunk, és egyszerűen csak jelen vagyunk.
Melega Péter
