Zenetábor a Kanonok soron

0
132

Tizenkettedik alkalommal tartanak zenetábort június 30. és július 6. között Nagyváradon, a Kanonok-sor 13. szám alatt. Közel hatvan gyermek vesz részt Oláh Gabriella székesegyházi kántor, Szerafina és Klára vincés nővérek és az „őrzőangyalok” vezetésével. A tábor részleteiről Oláh Gabriella főszervező számol be.

Az idei zenetábor mottója: A remény emberei a Szentírásban. A hittanórák mellett, melyek a székesegyház kápolnájában zajlanak, igyekezünk minden foglalkozást a zenéhez kötni. Ezért a meghívott vendégeink is ilyen foglalkozásokat mutatnak be a gyerekeknek.

Hétfőn és kedden a Bükkfalváról érkezett Demeter Miklós hangszerbemutatóval és a hangszerek készítésével ismertette meg a résztvevőket, valamint Szíjártó Aletta Az aranytulipán címmel tartott bábelőadást. Szerdán megismertük Labouré Szent Katalin életét és a csodás érem történetét, amit a Szűzanyától kapott. Klára nővér segítségével megtanultuk francia nyelven az éremre írt imát. László és Emese – a „László Ceramics”-től – az agyagozást és a kerámiák készítését mutatta be a gyerekeknek, természetesen mindenki kipróbálhatta a fazekaskorongot, továbbá Galambos Mónika tanárnő tanított népdalokat, amihez Varabecz Dániel működött közre nagybőgőn. Oláh Boglárka, Oláh Gabriella hegedűn és Veres Lóránd nagybőgőn reneszász zenét játszott.

Csütörtökön a Mystique Majorettek voltak a vendégeink, továbbá Dee Róbert tanár és két tanítványa mutatták be a fúvós hangszerek nagy családját. Pénteken a székesegyházzal ismerkedünk, valamint az orgonával, a hangszerek királynőjével. Ezen kívűl minden nap sokat énekelünk, minden napunkat néptánccal zárjuk, melyet Forgács Jácint vezet.

A tábor július 6-án zárja ünnepélyesen kapuit a 11,30 kezdődő szentmisével, ahol a gyermekek énekükkel fognak szolgálni, és egyben hálát adnak a hétért.

Oláh Gabriella főszervező
Forrás: nagyváradi egyházmegye

MEGOSZTÁS