San Sebastian – Zarautz
21,80 km
Van egy jó hírem. Ma kevesebbet kell olvasni, mint a tegnap. Nem történt ugyanis semmi érdekes. Egész nap esett az eső, és a köd is akkora volt, hogy ötven méterre is alig láttam. De lássuk sorban az eseményeket.
- Reggel az indulásnál már látszott, hogy rendesen be van borulva.
- A parton nagyon sokan kocogtak és a zarándokok is úton voltak már.
- Egy érdekes alagúton hagytuk el a partot és rögtön láttuk, mi vár ránk. Emelkedő és sok lépcső. Az egész napot egybevéve nagyon hasonlított a tegnapihoz. Lépcső fel, aztán ereszkedés, de ma nem csónakkal keltünk át a túlsó partra, hanem hídon. Utána megint emelkedő a felhők fölé, hogy ismét tengerszintre ereszkedjünk. A változatosság csak annyiban állt a tegnaphoz képest, hogy sokat esett és rengeteg köves szakasz volt. Igazán próbára tette az ember bokáját. Nekem szerencsém volt, mert gyermekkoromban sok nyarat töltöttem Aknasugatagon és ott ilyen kövekből volt kirakva a járda. Volt gyakorlatom.
- Eső nélkül gyönyörű látványban lett volna részünk, hiszen jobb felől a tenger végig elkísért bennünket az úton. De én annak örültem, hogy egyáltalán látom az utat és az autósok látják a kicsi piros esőköpenyemet.
- Képeket alig tudtam készíteni. Amikor vizes a képernyő és a kezem, akkor simogathatom a telefont, mert nem történik semmi (azon kívül, hogy kicsit bosszús leszek). Szívesen fogadok el tanácsot. Mit kell ilyenkor tenni? Mert eső még lesz biztosan.
- Útközben, úgy a 12. kilométer körül, volt egy bár. Megálltam egy meleg kávéra. Kiderült, hogy ez nem rendes bár, hanem valaki működteti és mindenki annyit fizet, amennyit akar. Ezt úgy nevezik, hogy donativo. Szálláshely is van ilyen. A Caminon gyakran lehet találkozni ilyen donativo alapon működő dolgokkal. Készítettem egy képet a tulajjal. Megkérdeztem, hogy hívják, meg is mondta, de én semmit nem értettem. Ilyen keresztnevet még életemben nem hallottam.
- Sok fiatal volt az úton. Egy öröm volt látni, ahogy a köveken lépkednek. Nekik meg sem kottyant. Úgy mentek el mellettem, hogy észre sem vettem őket. Én ugyanis a köveket figyeltem. Minden lépést mérnöki pontossággal, előre el kellett tervezzek. Nem csúsztam el és a boka is rendben van, mielőtt bárki is aggódni kezdene.
- Próbálkoztam tükörben készíteni képet magamról, de egy spanyol hölgy felajánlotta, hogy készít rólam rendes képet. Mondtam magamban, hadd örüljön.
- Orioban benéztem a templomba. Kicsit sötét volt, de itt is volt hajó a mennyezeten.
- Templomból ki, hídon át, dombra fel. Sok szőlőültetvény között haladtam át. Valamilyen híres bort készítenek ezen a vidéken.
- Innen már teljesen bekrepált a telefonom. Pedig lett volna látnivaló. Egy 2,5 kilométeres gyönyörű tengerpartja van a városnak.
- Akik az elmúlt napok képeit látva már becsomagoltak, hogy ők is elinduljanak a Caminón, azt mondom még ne vegyék meg a repülőjegyet. A Caminón ilyen napok is vannak, mint a mai. Csak aki mindent bevállal, az induljon el. A Camino olyan, mint az élet. Vannak szép napok és vannak még szebbek.
- Azt el is felejtettem megírni, hogy ahogy megérkeztem az első dolgom volt a cipőt lemosni (mint a katonaságban), és utána mindent kimostam. Remélem, holnap reggelre megszáradnak.
- Szóval ma semmi érdekes dolog nem történt. Egy szürke esős Caminós nap volt. Előre szóltam.
A mai nap tanulsága:
„A köd nem rejti el az utat, csak arra tanít, hogy minden lépést figyelmesen kell megtenni. A Camino néha szürke, néha fényes – mint az élet, attól lesz teljes, hogy mindkettőt vállaljuk.”
