XIV. Leó pápa találkozott Marcello Semeraro bíborossal, a Szentek Ügyeinek Dikasztériuma prefektusával, és felhatalmazta a dikasztériumot több dekrétum kihirdetésére, melyek elismernek egy csodát, amelyet egy spanyol egyházmegyei pap közbenjárásának tulajdonítanak, több pap és világi hívő vértanúságát, akiket Spanyolországban és Franciaországban gyűlöletből, hitük miatt öltek meg — köztük egy szeminaristát is, valamint négy Isten szolgája (két olasz és két brazil) hősies erényeinek gyakorlását.
Az egyik dekrétum elismerte azt a csodát, amelyet Isten tiszteletreméltó szolgája, Salvador Valera Parra közbenjárásának tulajdonítanak. Ő 1816. február 27-én született a spanyolországi Huércal-Overában, ahol 1889. március 15-én halt meg. Egyházmegyei papként szolgált szülővárosában, 1853-ban főesperessé nevezték ki, és 1859-től példamutató lelkipásztori szolgálatáért vált elismertté.
A kolerajárványok és az 1863-as földrengések idején fáradhatatlanul segítette az érintetteket. Rendszeresen részt vett a tűzvészek oltásában, és jótékonysági gyűjtéseket szervezett a rászorulók javára. 1885-ben, Szent Terézia Jornettel, az Elhagyott Idősek Kis Nővérei rendjének alapítójával együtt idősotthont alapított.
Mély hitét az imádság, az Eucharisztia iránti szeretet és a Szűz Mária iránti gyermeki tisztelet jellemezte. Különös áhítattal támogatta a Szentségimádást, és elterjesztette az Elhagyottak Szűzanyja (Virgen de los Desamparados) – a helyiek által Virgen del Río néven is tisztelt – iránti tiszteletet.
Egy másik dekrétum elismerte Manuel Izquierdo Izquierdo egyházmegyei pap és 58 társa vértanúságát, akik a spanyol Jaén egyházmegyéből származtak. 1936 és 1938 között gyűlöletből, hitük miatt ölték meg őket a spanyol polgárháború idején. Hasonlóképpen elismerték Antonio Montañés Chiquero egyházmegyei pap és 64 társa vértanúságát, akiket ugyancsak a Jaén egyházmegyében gyilkoltak meg 1936 és 1937 között a hitük miatti üldöztetés következtében.
Továbbá elismerték Raimond Cayré, egyházmegyei pap, Gerard Martin Cendrier ferences, Roger Vallée, szeminarista, Jean Mestre, világi hívő, valamint további 46 társuk Isten szolgáinak vértanúságát, akiket 1944 és 1945 között öltek meg a hit iránti gyűlöletből.
A dekrétumok elismerik Raffaele Mennella, a Jézus Szent Szíve Misszionáriusai Kongregációjának tagjának, João Luiz Pozzobon, állandó diakónus és családapának, Teresa Tambelli (született Maria Olga), a Szent Vince Leányai közösség szerzetesnőjének, illetve Anna Fulgida Bartolacelli, világi hívő, Isten szolgái által gyakorolt hősies erényeit.
Fordította: Cziple Hanna
Forrás: Vatican News