Igazi közösségi ünnep volt a szentháromságos hétvége a Boldogasszony Iskolanővérek Kodály Zoltán Népfőiskoláján. Pécsről érkezett régi barátaink – Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató és Felföldi László megyés püspök – osztották meg lelkük és szellemük kincseit és inspirálták közösségünket, családjainkat, kapcsolatainkat, írja Nagy Éva M. Vera iskolanővér. Elmélyülést, formálódást, megerősödést hoztak az előadások, beszélgetések.
Ami közös a két előadóban: mérhetetlen elkötelezettségük a közösségi lét, a megújulás, a család, a nevelés, az egyház, az életadó kapcsolatok, a hivatásuk iránt, és az, ahogyan ezt az elkötelezettségüket formába öntik, ahogyan átadják a rájuk figyelőknek: élményszerűen, valóságközelien, emberséggel, nyíltsággal, őszinteséggel, természetességgel, humorral, kedvességgel, személyességgel, jósággal. Könnyű volt rájuk figyelni két napon keresztül, mert az életből vett példáik a vallomás mélységétől a mindennapi élet abszurditásának humorral átszőtt visszatükrözéséig széles skálán át mozgatták meg a résztvevőket. Tanúságtételük, szavaik nyomán forrás fakadt lelkünkben, megújulásra való vágyakozás és egy szebb, hálásabb, igazabb, örömtelibb élet reménye.
Célunk a családok, a kapcsolatok, a közösségek megerősítése; s mindenki jóízű táplálékkal tért haza. Szó volt a férfi-női szerepekről, a család szentélyéről, a bizalomról, az önbecsülés-önértékelésről, a nevelés lehetőségeiről.
Felföldi László pécsi püspök szívügye a család. Az ember ott boldog, ahol közösségben tud lenni. Ennek legalapvetőbb megvalósulása: a család – mondta. Szentháromság vasárnapján külön szeretettel kapcsolta össze a család működésével az ünnepet. „A szentháromságos életforma az, hogy egymás felé fordulunk, azért, hogy egymást erősítsük.” Saját tapasztalatából kiindulva azt mondta: egy család kohéziójához az kellene, hogy minden héten legalább öt közös étkezés legyen. Tudatosan kell megszerveznünk, ami régen természetesen szerveződött. Beszélgetni egymással, találkozni, jelen lenni egymás számára… Enyhe humorral biztatott bennünket: „Ha nincs béke bennem, a szeretetem se sokat ér. Én sem vagyok rendben, a házastársam sincs rendben, a gyerekek sincsenek rendben – de ez így van rendben. Korlátlan fejlődési lehetőség.”
A püspök megosztotta velünk, hogy hogyan kel életre egy-egy szentírási mondat a mindennapi életünk valóságában. A béna meggyógyítása után Jézus azt mondja: „Menj haza” – menj haza az életedbe. Légy otthon abban, amiben vagy. Ha nem akarsz 100%-osan otthon lenni, akkor sose leszel sehol. Légy otthon az egyházban. Ott, ahol vagyok, ott kell megtalálnom az életem otthonát a Szentháromsággal való egységben és közösségben. Az egyház megújulásáról, személyes életünk megújulásáról így gondolkodott: „A régi tömlőbe nem lehet új bort tölteni.” Nem kell megváltoztatnunk a régit; fel kell építeni az újat. S mi az az új? Az emberek keresik az egyház közösségét. Nem liturgiát keresnek, hanem közösséget – vallotta. Kérdésekre válaszolva fogalmazta meg: Az életünk két szón nyugszik: ez az „igen” és a „nem”. Annyit ér mindenki „igen”-je, amennyi „nem” van mellette.
Leó pápát sokat idézte: „Különös feladatuk van korunkban a férfiaknak: újra meg kell találják a férfi közösségeket, barátságokat, hogy egymásból erőt merítve meg tudják teremteni, meg tudják védeni hitvesük, otthonuk, családjuk békéjét, biztonságát, szeretetük örömét.”
Uzsalyné Pécsi Rita nagyon gyakorlatiasan, szuggesztíven, frappánsan szólt hozzánk – ugyanakkor könnyekig meghatott minket mondandójának mély valóságtartalma és üzenete. „Isten remekműve vagyok, hiszen már az első példányt bőrkötésben adta ki” – indította előadását. Önértékelés, önbecsülés – mondta – a közösség nélkül, a másik ember nélkül nem történik meg. Az önértékelés tükörből épül!
Akiben megszületik egy biztonság, hogy elfogadott vagyok, az tud másokat is szeretni. A kapcsolatból élünk, a közösségből élünk. A kapcsolat olyan az embernek, mint a levegő. Igen elgondolkodtatott minket az a kijelentése, hogy olyan leszel, mint az az öt ember, akivel a legtöbb időt töltöd.
A helyes önértékelés kialakulását, szerepét végigvezette a csecsemőkortól az idős korig, minden esetben felhívva a figyelmet a szülő, a nevelő, a mester, a környezet hozzáállásának fontosságára. Aki valamire is jutott, biztos, hogy volt mögötte valaki, aki kinézte belőle – vallotta. A bizalom: hinni a lehetetlent. Aki szeret, az mindig látja azt, ami bennünk rejlik. Szeressünk mögé, szeressünk fölé – ott mindig van, ami a nagyrabecsülésünkre és a csodálatunkra méltó. Minden teknős gazella az anyja szemében. Az erőfeszítést értékeljük, ne az eredményt! Különbség a mester és a tanítvány közt, hogy a mester többet hibázott, mint amennyit a tanítvány próbálkozott. A kritikáról szólva arra tanított minket, hogy attól az embertől tudunk meghallani kritikát, akitől a közelmúltban legalább három pozitív gesztust tapasztaltunk. Fejletlen személyiség, gyerek, közelálló esetében ötöt.
Jó dolog egy kicsit megállni, sokszor evidens dolgokat hallani hiteles emberektől. Ajándékot kaptunk a szívünkbe ezen a napsütéses hétvégén, amit a Szentháromság és egymás jelenlétében tölthettünk. Az enyhe szellőben az Úr volt jelen.
Nagy Éva M. Vera SSND
