Pappá szentelésének 43. évfordulóján Leó pápa ellátogatott a Róma vonzáskörzetéhez tartozó kisvárosba, ahol 1957. óta működik a Vatikáni Rádió adóállomása, amely jelenleg rövidhullámon sugároz. Megköszönte a hűséges és folyamatos munkát, amit ünnepnapon is végeznek, és elismerését fejezte ki a szolgálatért, amely révén olyan helyekre is eljutnak, ahová más műsorszórók nem tudnak.
Június 19-én, csütörtökön délelőtt XIV. Leó pápa elment Santa Maria di Galeriába, arra az úgynevezett extraterritoriális területre, ahol a Vatikáni Rádió rövidhullámú adóállomása működik – adta hírül a Szentszék Sajtóközpontjának Telegram-fiókja. A szentatya találkozott az ott dolgozó személyzettel, beszélgetett velük, fölkereste a Pier Luigi Nervi építész által tervezett adótermet, leült a vezérlőben, ahonnan a rövidhullámú adásokat közvetítik. A pápa érdeklődött az antennák, az adások és a digital disaster recovery rendszer működéséről, majd egy kis fogadással ünnepelte pappá szentelésének 43. évfordulóját, amely június 19-re esik.
A kommunikáció missziós értéke
Leó pápa kiemelte, hogy missziós munkája során, amelyet Latin-Amerikában és Afrikában végzett, milyen értékes volt fogni a Vatikáni Rádió rövidhullámú adásait, ami olyan helyekre is eljutott, ahová nagyon kevés más adó, és megerősítette a kommunikáció missziós értékét. Végül megáldotta a jelenlévőket, köszönetet mondva munkájukért, amelyet hűségesen és folyamatosan végeznek, ünnepnapokon is, mint például a látogatás napján, úrnapján, Jézus Szent Teste és Vére napján. Ezt követően a pápa megtekintette az extraterritoriális területet, amelynek státuszát az olasz kormánnyal kötött 1951-es megállapodás rögzíti, és ahol napelemes rendszer építését tervezik, ami nemcsak a rádióállomást, hanem az egész Vatikánvárosi Állam energiaellátását is fedezné.
A rádióállomást XII. Piusz pápa avatta föl 1957-ben. A legutolsó pápa, aki fölkereste a helyszínt, II. János Pál pápa volt 1991-ben.
Forrás: Gedő Ágnes/Vatican News