A Hiszekegyben megvalljuk, hogy miként hiszünk a háromszemélyű egy Istenben. De vajon értjük is? Évszázados viták és komoly nézeteltérések voltak az ősegyházban a Szentháromságot illetően, amelyeknek néhány érve, gondolata a későbbi évszázadokban is visszaköszönt, és akár új egyházak, felekezetek megalapításához vezetett. Szentháromság vasárnapján a korabeli eretnekségek és a nikaiai hitvallás perspektívájából vizsgáljuk meg a háromszemélyű egy Isten misztériumát.
Minden bizonnyal a gyakorló híveknek feltűnt már, hogy a hitvallásunkat kétféle változatban is szoktuk imádkozni. A közismerten Hiszekegyként hivatkozott hitvallás hitünk összefoglalásának kétféle nagy hagyományán alapul. A rövidebb változat Apostoli hitvallásként ismert, míg a hosszabbik formula a nikaiai és konstantinápolyi zsinatok hitvallásai nyomán kristályosodott ki.
Az Apostoli hitvallás – amelyet a katolikus és a protestáns egyházakban is széles körben ismernek – rögzüléséig hosszú fejlődésen ment keresztül, így ez a hitvallási formula is több változatban, több hagyományban létezett. Ezek a szövegváltozatok nem fedik teljességében egymást. A nikaia–konstantinápolyi hitvallás első szövegváltozata éppen 1700 évvel ezelőtt, 325. június 19-én mondta ki, hogy Jézus egylényegű az Atyával, ezzel fontos lépést téve a ma ismert Szentháromság-értelmezésünk irányába. Az arianizmus szerint, amely Arius alexandriai születésű presbiter tanításai nyomán terjedt el, a Fiú a semmiből lett, aki minden idők előtt lett teremtve, ilyenképpen nem egylényegű az Atyával. Mielőtt azonban kifejtenénk a nikaiai zsinat tanítását, ahol a zsinati atyák és az ariánusok egyetlen betű fölött vitatkoztak, röviden bemutatunk néhány korabeli tévtanítást, amelyekkel szemben végül a zsinatok során az egyház letisztázta saját tanítását a Szentháromságról és az isteni személyekről.
Az egy hogyan három?
Miközben a korai keresztények hitték, hogy a Megváltó Isten Fia, ugyanakkor vallották az egyistenhitet, egy ideig mégsem foglalkoztak behatóan az Atya és a Fiú (illetve majd a Szentlélek) viszonyával. Isten egységének hangsúlyozására született meg a monarchianizmus teológiai irányzata, amely oly módon hangsúlyozta Isten egységét, hogy tagadta a személyek valós különbözőségét. A dinamikus monarchianizmus, amit szubordonacionizmusnak is neveznek, megőrizte Isten egységét, és az Atya és a Fiú közti reális különbséget, de cserébe a Fiút alárendelte az Atyának. Az egyik tanítás szerint Isten fiává fogadta, adoptálta a Fiút, így Isten az ember-Krisztusban lakott, egy másik megközelítés szerint Isten Krisztusnak isteni erőket, dünamiszt adott (innen a dinamikus elnevezés). A modalista monarchianizmus szerint Krisztus teljesen egy az Atyával, így az Atya az, aki emberré lett és szenvedett. Szabelliosz szerint Isten három szerepben jelenik meg, hol mint Atya, hol mint Fiú, hol mint Szentlélek, így a személyen (proszopon) színészi szerepet, illetve az általa használt álarcot értette.
A Szentlélek is ki kellett „vívja” a hitviták során istenségét és önálló személy mivoltát. A Makedoniosz konstantinápolyi püspökről elnevezett, a Szentlélek istenségét tagadó makedonianizmus szerint például a Szentlélek kisebb az Atyánál és a Fiúnál, az angyalokhoz hasonló.
Egyetlen betű, jelentős különbség
Ahogyan jeleztük, az ariánusok és a nikaiai zsinati atyák egyetlen „i” betű fölött vitatkoztak, amely azonban jelentős különbségre mutatott rá. A nikaiai hitvallás magyar nyelvű hiteles szövegváltozatát a Heinrich Denzinger és Peter Hünermann nevével fémjelzett Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai szöveggyűjteményben találjuk. Ebben azt olvashatjuk: „Azokat pedig, akik azt mondják: »volt, amikor nem volt«, és: »mielőtt született, nem volt«, és: »hogy a még nem létezők között teremtetett«, vagy azt mondják, hogy egy másik hüposztásziszból vagy lényegből van, vagy teremtetett, vagy megváltozhat vagy elváltozhat az Isten Fia – ezeket kiközösíti a katolikus Egyház” (DH 126). Ez elsősorban az ariánusokkal szemben lett megfogalmazva. Magában a hitvallás szövegében így fogalmaznak: „Hiszünk (…) És az egy Úrban [a mi egy Urunkban], Jézus Krisztusban, az Istennek a Fiában, az Atyától egyszülöttként születettben, azaz az Atyának a lényegéből, Isten az Istentől, világosság a világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, nem teremtetett, egylényegű az Atyával [ami görögül ὁμοούσιος], általa teremtetett minden, ami az égben és ami a földön van” (DH 125).
Az idézett görög szó a homoousziosz egylényegűt, lényegben megegyezőt jelent. Ezzel szemben az ariánusok szerint a Fiú csak hasonló lényegű az Atyával, vagyis homoiousziosz. A nikaiai egyetemes, ökumenikus zsinat végül kimondta, hogy a Fiú egylényegű az Atyával, ennek emlékét őrzi a hitvallásunk. Hasonlóképpen a konstantinápolyi egyetemes zsinat (381) a Szentlélek istenségét definiálta, kimondva, hogy a Szentlélek az Atyától származik.
Hosszú gondolkodás és komoly viták vezettek addig, amíg a keresztény tanítás megfogalmazta a Szentháromság dogmájának végleges formáját, ami szerint a Szentháromság egy lényeg és három személy. A filozófiai, teológiai és nyelvi fejtegetések ellenére Isten háromszemélyű egy volta a maga teljességében misztérium marad számunkra.
Az írás megjelent a Vasárnap 2025/24-es számában.
