A gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum végzős diákjai, május 16-17. között, a ballagás közeledtével lelkinapon vettek részt a kudzsiri plébánián. Az eseményről az egyik résztvevő, Csíki Ervin saját hangú beszámolóját olvashatják.
Az elmúlt hét folyamán terveztük az osztály közös lelkinapját. Az elöljárók segítségével kisautókkal indultunk Kudzsir felé, hogy lelkileg gazdagodhassunk a visszatekintés hálájában és az Istenhez tartozásunk tudatának biztonságában. Borús, esős időnek ígérkezett a péntek délután, mindamellett miután megérkeztünk, és sikerült elhelyezkednünk, bepakolnunk és felfrissülnünk egy csésze kávé mellett, az idő is lecsendesedett. Kovács József spiri vezetésével elindultunk a plébániatemplomba, ahol a programunk kezdődött.
A frissen felújított templomba érkezve egy rövid elmélkedést hallgattunk a vak meggyógyításának történetére felépítve (Mk 8,22–26). A történet szereplője egy vak ember, akit kivezet Jézus a városból, hogy meggyógyítsa őt. Kivezeti és érintésével gyógyítja, kérdezve őt: ,,Látsz-e valamit?” A vak emberhez hasonlóan bennünket is kivezetett szülőföldünkről évekkel ezelőtt Jézus és az elmúlt négy év folyamán nyitogatta a szemünket. Látó emberekké, szívvel látó emberekké tett. Megtanított elöljáróink, tanáraink által másként nézni magunkra, egymásra, egyszóval az életre.
Ebbe a történetben belehelyezkedve tekintettünk vissza, segített felidézni azt ahonnan indultunk és segített elképzelni, megálmodni mindazt ahová tartunk vagy ahová el akarunk jutni, Jézus vezetésével.
Az elmélkedés után – közös megegyezés alapján – egy Szent Ignác-i lelkiségre épített, vezetett szentségimádást tartottunk, amely közelebb vezetett mindanyiunkat a jó Istenhez. Olyannyira hangolódtunk, hogy a szentségimádás után megkértük a spirituálisunkat arra, hogy végezzen el értünk, a mi szándékainkért egy szentmisét.
A szentmise után ellátogattunk a kudzsiri víztoronyhoz, majd visszasétáltunk a plébániára, ahol elkezdődtek a közös családias hangvételű előkészítési munkálatok az esti sütéshez. Az este kellemes, nyugodt hangulatban telt. Közösen készítettünk vacsorát, kint a kemencénél. Úgy tekintettünk egymásra, mint akik négy évvel ezelőtt együtt indultak útnak, ismeretlenül és most négy év elteltével mindannyiunk élete összefonódott. Az évek alatt egymásra támaszkodva éltük át a középiskolás éveket, amelyek alatt szoros barátságok kötődtek és olyannak ismertük meg egymást, amilyenek igazából vagyunk.
Az est folyamán egy kötetlen, személyes beszélgetés alakul ki a diákok és a spirituálisunk között, amelyből véleményem szerint mindenki sokat tanulhatott. A program a iskoláétól eltérően kötetlen és szabad volt, vagyis nem volt egy időben történő villanyoltás sem ébresztő.
Másnap reggel tojásrántottát készítettünk, együtt reggeliztünk, a közös előkészület az otthon melegét és a gyermekkori emlékeket idézte fel bennünk.
A lelkigyakorlat végéhez közeledve a spirituális egy elmélkedés keretein belül felkért mindannyiunkat arra, hogy egy meghatározó emléket osszunk meg egymással, amely számunkra nagy jelentőséggel bírt. Ezen feladat sokunk szeméből kicsalta az öröm és összetartozás könnyeit, amely segített jobban megérteni a cselekedetek, szavak és arcok mögötti szándékot.
Ezt követően egymásnak egy papírra leírtunk három jó tulajdonságot, amely jellemzi a személyt. 12 óra körül került sor a hazautazásra, Gyulafehérvárra. Hazának mondom, hiszen a legtöbbünk már egyfajta otthonként tekint Gyulafehérvárra. Mindannyian hálásak vagyunk ezért a másfél napért, amelyet közösen, mint közösség lelki nyugalomban élhettünk meg a spirituálisunk vezetésével.
Csíki Ervin végzős diák
