
A világ tekintete az új pápára, Robert Francis Prevost ágostonos rendi szerzetesre, XIV. Leó pápára irányul. A világi és egyházi vezetők üzeneteikben köszöntik az új pápát, és egyben imádkoznak érte, hogy a hit egységének és a testvéri szeretetnek látható jele legyen. Összeállításunkban az egyházi köszöntések közül válogatunk a teljesség igénye nélkül.
Világszerte nagy az öröm, hogy Ferenc pápa halálát követően ismét van pápánk Robert Francis Prevost személyében. Egyházmegyéinkben is megkondultak a harangok azt követően, hogy fehér füst jelezte: a bíborosok megválasztották az új pápát. Van, ahol a templomra tűzött vatikáni zászlóval jelzik a világnak az egyház örömét. Az emberek és a közösségek hálát adnak Istennek és fohászkodnak az új pápáért.
A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye és a Romániai Örmény Katolikus Ordinariátus papjai, szerzetesei és minden híve nevében Kovács Gergely érsek gratuláló levelet küldött, imáról biztosítva a szentatyát, hogy a feltámadt Úr ereje töltse el és a Szentlélek világossága vezesse, hogy péteri szolgálata gyümölcsöző legyen. A gratuláló levél befejezéseként a szentatya apostoli áldását kérte. A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség Facebook-oldalán így fohászkodnak az új pápáért: „Istenünk, gondviselésedben te rendelted el Szent Pétert az apostolok fejedelmévé, és rá építetted egyházadat. Védd és áldd meg szolgádat, Leó pápánkat, akit az ő utódjául hívtál el. Add, hogy népedben ő legyen a látható alapja a hit egységének és a testvéri szeretetnek.”


Aurel Percă bukaresti metropolita érsek a bukaresti érsekség papságával és híveivel együtt örömmel ad hálát Istennek az új szentatyáért, XIV. Leó pápáért, Robert Francis Prevostért. „Isten ma egy új pápát adott nekünk, Ferenc pápa és elődei utódját, aki arra hivatott, hogy felelősségteljesen hordozza a hit fényét. Hogy buzgón a béke előmozdításának szentelje magát egy konfliktusoktól és polarizációtól tépázott világban, hogy fáradhatatlan hangja legyen azoknak, akik szenvednek a háborútól, az igazságtalanságtól és a kirekesztéstől. Hogy szeretettel és bátorsággal terjessze a megbékélés, az egység és a remény üzenetét, hogy minden nemzet harmóniában és békében élhessen” – olvasható a metropolita érsek üzenetében. „Imádkozunk, hogy a jó Isten vezesse XIV. Leó pápát szent útján, az egész egyház pásztorát; erősítse meg őt az evangélium hirdetésében, adjon neki minden kegyelmet, hogy a szeretet előmozdítója legyen, adjon neki erőt, hogy atyai szívvel átölelje az egyház minden hívét, különösen az elesetteket és kirekesztetteket, hogy irgalommal emelje fel őket, és hogy állhatatosan védje az életet annak minden szakaszában és minden emberi lény szent méltóságát” – áll a bukaresti főegyházmegye honlapján közzétett üzenetben.
Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke levélben gratulált XIV. Leó pápának megválasztása alkalmából. „Megválasztásának ténye a remény szentévében az Úr különleges gondviselésének jele az ő egyháza iránt” – írja üzenetében. „Nagy örömünkre szolgál, hogy Őszentsége személyében olyan pápát köszönthetünk, aki Ferenc pápa látogatása kapcsán már járt Magyarországon, és megismerhette népünket, kultúránkat. Reméljük, hogy majd újra köszönthetjük hazánkban. Imáinkról biztosítjuk Őszentségét, kérve az Istent, hogy szolgálata végzésében megvilágosítsa, megerősítse és mindig elkísérje. Péteri szolgálatához a Boldogságos Szűz Mária, az egyház anyja, valamint Szent Péter és Szent Pál apostolok közbenjárását kérjük” – áll az MKPK elnökének levelében.

Alejandro Moral Antón, az ágostonos rend általános perjele, aki régóta barátja az újonnan megválasztott XIV. Leó pápának, a Vatican Newsnak elmondta, hogy az új pápa „azonnal az igazságosságról és a békéről, a mindenki közötti hidakról, a szinodalitásról beszélt”. „Nagyon boldogok vagyunk. Remélem, hogy ez egy ajándék [nekünk, ágostonos rendieknek], tényleg, mivel ez egy ajándék az egyház számára. Ez a fontos.” A rend legfőbb elöljárója méltatta Leó pápa jellemét, mondván, hogy „nagyon kiegyensúlyozott, nagyon spirituális, mindenkihez igazán közel álló ember”. Ugyanakkor kiemelte, hogy XIV. Leó mindenkit szeret, gazdagot és szegényt egyaránt, aki valóban az egyházat fogja szolgálni. Alejandro Moral hangsúlyozta az „igazságosság” és a „béke” kulcsszavak fontosságát Leó pápa első beszédében, amelyet a Szent Péter-bazilika erkélyén mondott megválasztását követően.
A Szociális Testvérek Társasága Facebook-oldalán közzétett bejegyzés szerint Robert Francis Prevost névválasztása, aki a XIV. Leó nevet választotta, sokat jelent a szociális testvérek számára, hiszen elődje, XIII. Leó Rerum novarum című enciklikája és két Szentlélekről szóló enciklikája inspirálta a Társaság 100 évvel ezelőtti megalakulását. Ugyanakkor kiemelik, hogy emellett az is szimbolikus, hogy korábban már járt Magyarországon, mégpedig 2023-ban. Így imádkoznak érte: „Vezesse őt a Szentlélek Úristen, hogy jóvoltából azt, ami előtte kedves, óhajtsa és végre is hajtsa – ahogy ezt mi, szociális testvérek, naponta a déli imában imádkozzuk a mindenkori pápáért.”