A pécskai plébánia közösségi termében Pál József Csaba megyés püspök a pécskai és nagylaki plébániákon működő csoportok vezetőivel találkozott május 5-én, hétfőn délután. A házigazdák, Czeglédi Ferenc helyi plébános és munkatársai szívélyesen üdvözölték az érkezőket: az egyházmegye főpásztorát, Szilvágyi Zsolt pasztorális helynököt, Salman Demeter nagylaki plébánost és a kíséretében lévő híveket.
A plébánia tágas termében a jelenlévők kört formáltak a húsvéti gyertya köré, amely a feltámadt Megváltót jelképezte. A csoportok és a tevékenységek bemutatásával a jelenlévők egy összetartó, az egyházhoz hű közösség képét nyújtották, amelynek tagjai nagy odaadással szolgálnak.


A pécskai plébánián több mint 120 személy imádkozik rózsafüzér-társulatokban, de ezeken kívül vannak még egyéb imacsoportok is: a Jézus Szíve-társulat, a Szent Antal-imacsoport, valamint a tisztítótűzben lévő lelkekért megalakult imacsoport. Ez utóbbi csoport tagjai minden nap imádkoznak azokért az elhunytakért, akikért senki más nem imádkozik, és a temetőben gyertyát gyújtanak azokon a sírokon is, amelyeket már nem keres fel senki. Van még egy gyermek- és ifjúsági csoport, valamint egy ministránscsoport, amelyeket fiatalok vezetnek, működik Kolping-család, schönstatti imacsoport, egy családos csoport és a bibliakör. A plébániáról a temesvári egyházmegye által szervezett felnőttképző tanfolyamnak is voltak résztvevői. A közösség gondot fordít a gyermekek vallásos nevelésére is, akár a hittanórák, akár az Angyalkürt gyermekkórusban való részvétel által. Az egyháztanács tagjai több tevékenységet is bemutattak, és hangsúlyozták a helyi tanáccsal, valamint a különböző civil szervezetekkel való jó együttműködést. A legtöbben azt emelték ki, hogy mennyire fontos „odafigyelni személyesen mindenkire”.


A nagylaki plébániát ezúttal a helyi szlovák közösség tagjai képviselték: a kántor, valamint a ministráns- és az ifjúsági csoportért felelős fiatalok. A tevékenységek között szerepeltek a különböző egyházi ünnepekhez kötődő szép hagyományok, valamint a szlovák hívek máriaradnai zarándoklatán való részvétel az augusztus 15-ét, Szűz Mária mennybevételének ünnepét megelőző szombaton.
„Már az is segítséget, támogatást jelent, hogy egy közösség tagjai vagyunk. Néha nehezebb elviselni a környezetünkben élőket, de Jézustól mindig kapunk erőt ehhez. Nagyon fontos, hogy minden csoportvezetőnek legyen egy helyettese, aki szükség esetén folytatja a tevékenységeket” – buzdította a jelenlévőket az egyházmegye főpásztora. Szilvágyi Zsolt pedig hangsúlyozta: „Számomra ezek a találkozók olyanok, mint egy lelkigyakorlat, amikor lehetőségem van látni, hogyan munkálkodik Isten az Önök életében”.
Végezetül a két plébános köszönetet mondott a plébánia munkatársainak és a híveknek az önzetlen munkájukért. A találkozó agapéval zárult.
Kép és szöveg: A temesvári püspökség sajtóirodája










