A csíkszeredai Erőss Zsolt sportcsarnok adott idén is otthont április 26-án, szombaton a plébániai Élet a Lélekben imacsoportok találkozójának, amelyen közel kétezren vettek részt Erdély különböző régióiból. Mottója igazodott a gyulafehérvári főegyházmegye által meghirdetett idei, jubileumi év mottójához: „A remény zarándokai”. A találkozót megelőzte a 162 órás folyamatos imalánc, amelyben közel ezer személy imádkozott, ebből száz pap, aki 73 szentmisét mutatott be. Több száz rózsafüzért mondtak, ebből 150-et a gyimesi testvérek imádkoztak. A találkozó kegyelmeinek kiáradásáért még voltak kilencedek, keresztutak, egyéni és közösségi böjtök, istentiszteletek felajánlva. A sepsiszentgyörgyiek mellett több mint negyven közösségi vezető segített a találkozó megszervezésében. A gazdagon felépített programkínálatból mindenki töltekezhetett saját befogadóképessége szerint.
Cselekedve reménykedjünk és reménykedve cselekedjünk!
A lelki napra érkezőket mosollyal és öleléssel várták az elkötelezett szolgálatot vállaló személyek, majd mindenkinek feltűzték a különböző szentírási idézetet tartalmazó szívecskéket. A program reggel 9 órakor rózsafüzér imával kezdődött, majd Bajcsi Tibor, a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templom gondnoka, az Élet a Lélekben plébániai imacsoport létrehozója köszöntötte az egybegyűlteket. Ezután Fülöp Sándor Szabolcs Zetelakán szolgálatot teljesítő segédlelkész megáldotta a sportcsarnokot, majd ő tartotta az első elmélkedést „Reménységgel teli jövőt szánok nektek.” (Jer 29,11) címmel. Az elmélkedése elején hangsúlyozta, reményt ad, hogy ennyi ember tudatosan keresi az Istent. Mindig ajándék a tudatos keresztény, aki bebalzsamozza a pap lelkét. A megújulás alapja a tudatosság. Visszaemlékezett az első elmélkedésére, amit kispapként 2016. október 26-án tartott a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-altemplomban, amikor a Bölcsesség könyvéből vett idézetről beszélt. Majd kérte: „A bölcsesség lelke adja meg, hogy úgy érintsen meg, a szívetek-lelketek ne legyen zárva.” A reménység kapcsán magyarázta az élő és holt reményt. Néhány gondolat az elmélkedésből a teljesség igénye nélkül: „A mi reménységünk, hogy Jézus valóban feltámadt, bizonyíték erre a sok megváltozott élet.” A világban sok szomorú ember van, nem látjuk az emberek arcán a mosolyt, ezért arra biztatott mindenkit, hogy merjünk mosolyogni és legyünk derűsek. Nincs reménytelen helyzet. „Cselekedve reménykedjünk és reménykedve cselekedjünk” – biztatott. Majd a szentírási részt magyarázva négy következtetést vont le, amely négy gyógyulási pont is lehet az életünkben: 1. Isten a kezében tartja a történéseket, nem mi vagyunk sorsunknak a kovácsa; 2. Isten megbünteti az ellene lázadókat, de irgalom van; 3. Istennek terve van népével; 4. A nép újra Istenhez fordul, elkezd imádkozni. Akik keresik őt, azok megtalálják. Ugyanakkor figyelmeztetett arra a nagy veszélyre, hogy fontoljuk meg, kitől milyen tanítást fogadunk be! Nem kell bizonytalanul és reménytelenül élnünk, hiszen fenntartott helyünk van az örökkévalóságban.
Az elmélkedés után Gyergyóremetéről Balázs Hajnal tett tanúságot arról, hogy a boldogságot keresve miként változott meg az élete. Fontos volt számára a külső szépség, de egy bizonyos idő után rájött, hogy a belső szépség számít jobban. A református vallású Nyáguj Tünde Barótról arról számolt be, hogy miként találta meg a lelki békéjét. A munkahelyén nem szóval, hanem cselekedetei által akarja hirdetni Istent. Madéfalváról Korodi Emőke elmesélte, hogy agyvérzésből épült fel, amit 2017-ben kapott a szorongás, a félelem miatt. Az imacsoportban kapta meg a megtérést, a hitet és a közösséget. A Covid alatt nem a betegségnek adott hatalmat, hanem a közös ima erejének.
Déltől imaszolgálatot végeztek kettesével azok az elkötelezett testvérkék, akik böjtöt vállaltak másokért, hogy imameghallgatások, szabadulások és gyógyulások történjenek. A papok is több helyen gyóntattak, lehetőség volt meggyónni és letenni a terheket. A találkozón számos kisgyerekes család vett részt, senkit sem zavart a plédeken megtelepedő gyermekek jelenléte. Jó volt látni, hogy minden korosztály képviselve volt.
„Krisztus véréért megvan tehát a reményünk, hogy beléphetünk a szentélybe” (Zsid 10,19)
A Szentlélek-hívás után jött a második elmélkedés, amelyet Vass Nimród István plébános tartott „Testvérek, Krisztus véréért megvan tehát a reményünk, hogy beléphetünk a szentélybe” (Zsid 10,19) témával. Beszélt a remény fajtáiról: a hétköznapi reményről, a hitből fakadó reményről és a kettő közötti fokozatról is. A plébános elemezte XVI. Benedek pápa Megváltásunk reménybeli című enciklikáját. Biztatott mindenkit, hogy olvassák a Szentírást, éljenek a szentségek vételével. Felvillantotta a mai társadalmunkat jellemző keresztmetszetet: sok ember sem örökké élni, sem meghalni nem akar. Elvan a saját életével, amit megszokott, amibe belekényelmesedett. Szórakozni akar, a szenvedést félre tenni, unalmas az Istentől való élet… Pedig a szenvedés sokszor átalakíthatja az ember életét, ha túl tud lépni a mélyponton. „A szenvedés elvész a szeretet örök óceánjában.” Feltette a kérdést: Milyen életet képzelünk el magunknak?
Majd beszélt a vér szerepéről az Ószövetségben és az Újszövetségben. Az első keresztények tartózkodtak a vér fogyasztásától. Az Újszövetségben Júdás elárulja az igaz vért. Az értünk vérét ontó Megváltó szélesre tárja a mennyország kapuját. És a szentmisében naponta megismétlődik a vér áldozata. De Isten nem fog üdvözíteni akaratunk ellenére. Jézus megváltott, a remény beteljesedett. De tőlünk függ, hogy elfogadjuk-e. Szülőfalujának templomának boltívén ez áll: „Aki Istenben bízik, nem csalatkozik”. Majd egy szép gondolattal zárta elmélkedését: „A remény olyan, mint egy erős raktár, amiből erőt meríthetünk a hétköznapokra”.
„A remény nem csal meg” (Róm 5,5)
Délután három órakor a háromgyerekes Bács család segítségével imádkozták az irgalmasság rózsafüzért. Ezután Bajcsi Tibor számára három kedves papot említett, akik jelen voltak az ünnepségen. Szabó Lajos ny. kanonok-plébánosnak megköszönte, hogy 1994-ben jóváhagyta az imacsoport működését. A nyugalmazott plébános a jó Isten áldását kérte a közösségre. Csató Béla pápai káplán, ny. plébános a gyóntatással volt elfoglalva. Igencsak megható volt Boros Károly ny. főesperes-plébános tanúságtétele, aki előtte lévő nap ünnepelte gyémánt miséjét. Mesélt a régi időkről, Tiszteletreméltó Márton Áron püspökről. Végkövetkeztetésként két konklúziót vont le. „1. A Szentlélek irányítja az életünket, ha hagyjuk! 2. Az élethez kell bátorság. Isten eszközként fel tudja használni az erőtlent! Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?”
Az egy órás szentségimádás alatt többen is imádkoztak, hálát adtak és Jézus elé vitték személyes kéréseiket. Talán a legmeghatóbb egy nagycsaládos ima volt, amikor a szülők hét gyermekükkel hálát adtak mindenért. Ezután következett a lelki nap befejező része, az ünnepi hálaadó szentmise, amelynek a főcelebránsa Darvas-Kozma József pápai káplán, címzetes esperes, plébános volt. Negyven perces prédikációjának fő gondolata: „A remény nem csal meg” (Róm 5,5). Több témát, példát is felvonultatott ennek igazolására. Beszélt a történelmi időkről, a kommunizmus térhódításáról, Léstyán Ferenc érseki helynök, egyháztörténész és Márton Áron püspök meghurcoltatásáról. Néhány gondolat, a teljesség igénye nélkül: Egész keresztény életünk egy edzés. Kell gyakorolni a türelmet, elfogadni a másikat olyannak, amilyen. A halálunkra fel kell készülni, hiszen, előbb-utóbb eljön. Majd elmesélte személyes példáját, amikor a Covid alatt nagyon beteg volt, már felkészült a halálára, imádkozott az őrangyalához és utána megfordult a betegsége. De tudomásul vette, hogy a földi pálya egyszer véget ér, ám nem fél a haláltól, mert ott fenn várják. „Krisztus a mi reményünk. Ebben a hitben kell élnünk” – bátorította a jelenlevőket és a Mária Rádió hallgatóit Darvas-Kozma József.
Az ünnepi rendezvény végén Bajcsi Tibor megköszönte a plébánosok, a közösségi vezetők, az elkötelezettek és a zenészek szolgálatát.
Józsa Zsuzsanna
