A húsvét valósága hitünk lényegi része: ahogyan Krisztus odaadásában, életének megtörésében megmutatkozik a feltámadás valósága, az új élet, úgy mi is reméljük, hogy töredezettségünkben felsejlik egy másfajta élet, amit Isten ajándékoz számunkra. Szent Ignác a Szemlélődés a szeretet elnyerésére című imádságában néhány útmutatást ajánl, ami segíthet jobban felismerni ezt a másféle minőséget:
Felismerni az ajándékot a törékenység fényében: „Idézzem emlékezetembe a teremtés, a megváltás és a különleges adományok kapott jótéteményeit, és fontolgassam nagy megindultsággal, hogy Isten, a mi Urunk mennyit tett értem, és mennyit adott nekem abból, amije van. Valamint azt is, hogy ugyanez az Úr mennyire óhajtja önmagát is nekem adni, amennyire isteni rendelkezése szerint ezt teheti” (Lgy 234).
Aki valamilyen súlyos betegségből felépül, visszakapja az életét, elkezdi másképpen értékelni azt, amije van. Megszületik benne a hála lelkülete. Elkezd jelen lenni a saját életében. Nem veszi a lélegzetet, a szíve dobogását, a teste működését magától értetődő dolognak, hanem ajándékként tudja értékelni azt. Amit azelőtt természetesnek vélt, és amit a betegsége alatt elveszített, új minőségben kezd visszatérni az életébe.
Gyakorlat: A hét egy napján időt szánhatok arra, hogy lelassulok. Odafigyelhetek a testemre, annak finommozgásaira, ahogyan a talpam érinti a földet, miközben sétálok. Kapcsolatba kerülhetek a testem ajándékával, ahogyan azon keresztül a jó Isten az életet adja. Vagy egy-egy beszélgetés után hagyhatok pár percet, hogy ízleljem a találkozás örömét, meghittségét. Figyeljem, hogy mi az, ami megérint, hogyan ajándékoz meg Isten a másik személyen keresztül.
Megtanulni észlelni a szépséget a mindennapi, apró dolgokban: „Szemléljem, hogyan lakik Isten a teremtményekben: az elemekben, adva a létezést, a növényekben a csírázást és a növekedést, az állatokban az érzékelést, az emberekben az értést. Így lakik bennem is és ad nekem létet, életet… Templomává tesz engem, mert az isteni Felség hasonlatosságára és képmására vagyok teremtve” (Lgy 235).
Hogyan élem meg a szépséget a mindennapokban? Szoktam zenét hallgatni, megcsodálom a virágokat, a fákat? Ahogyan a magnólia virágzik? Megérint engem a szépség, betölt, időt és teret engedek neki?
Gyakorlat: A mai nap kiválaszthatok valamit, ami szép, a lelkemet felemeli, az életet felpezsdíti bennem. Hogyan mutatkozik meg Isten a természet, a dallamok, az emberek szépségében?
Isten szüntelen munkálkodása bennem és benned: „Fontoljam meg, miképpen munkálkodik és dolgozik értem Isten a föld színén levő összes teremtményekben…” (Lgy 236)
Milyen lenne úgy embertársamra tekinteni, mint akiben folyamatosan dolgozik a jó Isten kegyelme? Ezt talán könnyű felismerni azokban, akiket kedvelek. De milyen lenne így tekinteni azokra, akiknek a jelenléte kellemetlenül érint?
Gyakorlat: Visszatekinthetek az elmúlt időszakra, és Istennel együtt megvizsgálhatom, hogy miben növekedtem, fejlődtem? Hogyan tanított engem a jó Isten? Mi az, amit megköszönnék neki? Mi az, amire vele együtt kimondanám, hogy jó gyümölcs az életemben?
Megtanulni ünnepelni: „Szemléljem, hogyan jön minden jó és minden adomány onnan felülről; így az én véges képességem a fent lévő Legnagyobb és Végtelentől, ugyanúgy az igazságosság, jóság, jámborság, irgalom és minden más – mint a napból a sugarak, forrásból a víz” (Lgy 237).
Isten meg tudja ünnepelni az életet. A teremtés hetedik napja nem szól másról, mint az élet önfeledt ünnepléséről.
Gyakorlat: Kiválaszthatok egy vasárnapot, amit teljesen az ünnepnek szentelhetek. Amit nem táblázok be teendőkkel, hanem ahol az idő számolgatása nélkül időt töltök családtagjaimmal, barátaimmal, Istennel, vagy éppen kimegyek a természetbe. Számba vehetem az elmúlt hét ajándékait, melyekre a jó Istennel együtt kimondhatom, hogy nagyon jó, amit alkotott.
András Csaba SJ
Az írás megjelent a Vasárnap 2025/16-os számában.
