A 2015-ös olasz vígjáték Tommaso megtérését mutatja be. Tommaso egyházellenes orvos, aki bármit képes megtenni, csakhogy megakadályozza fia, Andrea papi pályára lépését. Tervéről tud Pietro atya, aki Andrea megtéréséért is „felelős”. A pap Tommaso segítségét kéri azért cserébe, hogy ne leplezze le az orvos tervét annak fia előtt.
A film Tommaso szemszögéből mutatja be az eseményeket. Mogorva, sznob alak, munkájában azonban kiemelkedően teljesít. Családjuk nem hívő, az apát sokkolja a hír, amikor Andrea bejelenti, hogy szemináriumba készül. Elméjében gyorsan peregnek az egyházról alkotott nézetét megjelenítő képek: inkvizíció, autoritás, kegyetlenség. Ahhoz, hogy fiát lebeszélje tervéről, Tommaso „lepaktál” Pietro atyával, a fiatalos, motoros pappal, aki nem mellesleg rendszeresen tart tanításokat. A vele való munka alatt Tommaso lassan átalakul, és legnagyobb megnyugvására Andrea is felfedezi magában a házasságra való hivatást.
Az egyházi téma, valamint a megtérés a két főszereplőben, Tommasóban és Pietro atyában jelenik meg. A pap karaktere abszolút kitör a sztereotípiák mögül: közel van a fiatalokhoz, motorozik, szívesen viccelődik, hétköznapi életet él, nemcsak a templomban és annak környékén lehet vele találkozni, s nemcsak egyházi, hanem hétköznapi témákról is beszédbe lehet vele elegyedni. Ezáltal megközelíthető egyházképet közvetít, amely mindenkinek elérhető, nemcsak egy bizonyos, „templombajáró” rétegnek. Tanításain sok a fiatal szintén tanúsítja, hogy könnyedén szót ért velük.
Tommaso rideg sebészként kerül bemutatásra, aki semmit sem bíz másra, lenézi a nála egyszerűbb embereket. Amikor fia bejelenti, hogy pap szeretne lenni, arra határozza el magát, hogy bebizonyítsa: Pietro atya, aki által Andrea megtért, képmutató. Ezért nem restell hazugságok egész sorozatát elindítani. Célja azonban kiderül a pap számára, aki alkut ajánl neki: hallgat Andrea előtt Tommaso tettéről, ha az segít neki egy templom felújításában. Ez a szövetség alakítja át a sebész személyiségét.
A film humoros, könnyed stílusú, a karakterek kissé túlzóak, a jelenetek abszurdak. Mindez azt szolgálja, hogy a néző elmerül a filmben, és nem érzi, hogy leterhelné egy mélyszántású film Isten valóságáról. Úgy gondolom, nemcsak hitoktatásban volna érdemes a filmet alkalmazni, hanem hétköznapi filmklubokban, baráti filmdélutánokon is. Amennyiben nem kimondott, hanem rejtett szándékkal mutatjuk meg ezt másoknak, úgy, hogy közben nem várjuk azonnali megtérésüket és nem helyezünk rájuk nyomást, úgy a nem hívőket, illetve a vasárnapi keresztényeket is meg tudjuk vele szólítani.
A film eszköz arra, hogy hiteles példákon keresztül az egyházba vezessük embertársainkat. Ez nem egy 180, hanem csak pár fokos fordulatot jelenthet a másik életében.
Ez a film, Ha Isten is úgy akarja egy könnyed délutáni program ,,álarca” mögé bújva olyan egyházképet közvetít, melyben a pap valódi személyiség, nem csak egy reverenda, s ez tudja átalakítani a főszereplőt. Remélhetőleg a nézőben is elindítja vagy növeli a kapcsolatalapú isten- és egyházképet.
Kovács Panna
Ha Isten úgy akarja (Se Dio vuole) olasz vígjáték, 88 perc, 2015. Rendező: Edoardo Maria Falcone. Forgatókönyvíró: Edoardo Maria Falcone, Marco Martani. Zene: Carlo Virzì. Szereplők: Alessandro Gassman, Edoardo Pesce, Laura Morante, Marco Giallini, Ilaria Spada, Enrico Oetiker, Carlo Luca De Ruggieri.
