A konfliktus lehetőség a növekedésre, ha megfelelően kezeljük

0
236
Fotók: a temesvári egyházmegye honlapja

Az arad-gáji pasztorációs központban február 7-én és 8-án tartották a családakadémia harmadik találkozóját. A hétvége meghívottja a Dotterer-Kiszely házaspár volt, akik két témában tartottak előadást a képzésen részt vevő hat házaspárnak.

Az első előadásukban az egymásra fordított minőségi idő fontosságáról beszéltek, és felhívták a figyelmet arra, milyen fontos lenne, hogy a házastársak hetente legalább egy órát, havonta egy napot, évente pedig egy hetet egymásra figyelve kettesben töltsenek.

A második előadás témája a házasságon belüli kapcsolatépítő kommunikáció volt, amely során a házaspárok ötleteket kaptak a jó kommunikáció kialakításához, illetve a konfliktusok kezeléséhez. Ehhez kapcsolódik, többek között, a címben idézett mondat is: a házasságban nem az a cél, hogy soha ne legyen vita, hanem hogy jól vitázzunk. A konfliktus lehetőség a növekedésre, ha megfelelően kezeljük.

Az előadásokat a megszokott párbeszélgetés és megosztókör követte, majd hálaadással zárult a találkozó.

Forrás: a szervezők/a temesvári egyházmegye honlapja

MEGOSZTÁS