† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben:
Menyegzőt tartottak a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is ott volt. Jézust is meghívták a menyegzőre, tanítványaival együtt. Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte: „Nincs több boruk.” Jézus azt felelte: „Mit akarsz tőlem, asszony! Még nem jött el az én órám.” Erre anyja szólt a szolgáknak: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!”
Volt ott hat kőkorsó, a zsidóknál szokásos tisztálkodás céljára, mindegyik két-három mérős. Jézus szólt a szolgáknak: „Töltsétek meg a korsókat vízzel!” Meg is töltötték azokat színültig. Ekkor azt mondta nekik: „Most merítsetek belőle, és vigyétek oda a násznagynak.” Odavitték.
Amikor a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, nem tudta honnan való. A szolgák azonban, akik a vizet merítették, tudták. A násznagy hívatta a vőlegényt, s szemére vetette: „Először mindenki a jó bort adja, s csak amikor már megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te meg mostanáig tartogattad a jó bort.”
Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne.
Jn 2,1–11
Kell egyáltalán intézményes vallás? Szükségesek a dogmák, a különböző hittételek? Nem volna egyszerűbb, ha mindenki a maga módján hinne az univerzumban, egy felsőbb hatalomban, a sorsban vagy éppen a keleti vallások kínálta, személyre szabott istenségben? Világunkban a hit elveszítette lényegi tulajdonságát, mégpedig azt, hogy képes legyen átformálni emberi életeket. Önmagában nem a hittel van probléma, hiszen a jézusi tanítás, az evangéliumi örömhír nem veszített aktualitásából kétezer év óta. A probléma gyökere talán abban keresendő, hogy a mai tanítványok, a 21. századi Krisztus-követők vagy túl radikálisan (rigorista), vagy túl közömbösen (laxista) viszonyulnak a hithez, amely így szépen hangzó, de üresen csengő formákba kapaszkodik. Erre aztán válaszul sokan a személyes hitet részesítik előnyben a közösségi hit rovására, vagy éppen fordítva, amikor a közösségi hit szárnyal, a személyes hit pedig elsikkad mellette. És így csupán etikai döntéssé, szép hagyománnyá degradálódik. A keresztény hit és a keresztény lét ennél több, szépen fogalmaz XVI. Benedek pápa a Deus caritas est című enciklikájában: „a keresztény lét kezdetén nem egy etikai döntés vagy egy eszme áll, hanem a találkozás egy eseménnyel, egy személlyel, aki életünknek új horizontot s ezáltal meghatározott irányt ad… Ezek után a szeretet azáltal, hogy Isten előbb szeretett minket (vö. 1Jn 4,10), többé már nemcsak egy ’parancsolat’, hanem válasz a szeretetnek arra az ajándékára, amellyel Isten közeledik felénk.” A hit tehát találkozás azzal, aki szeretett minket, és egyfajta válaszadás erre a nagy szeretetre.
A mai evangéliumban Jézus első csodájával találkozunk, mégpedig amikor a kánai menyegzőn borrá változtatja a vizet. Jézus e csodájával nem csupán isteni hatalmát fejezi ki, hanem azt is egyértelműsíti, hogy minden csoda, amely Istentől jövő, nem lehet öncélú, továbbá a hit növekedését segíti. Szent János evangélista megjegyzi, hogy a csoda után a tanítványok hisznek Jézusban, felismernek benne valami „többet”, s talán ez a hit még kezdeti, talán még „gyerekcipőben jár”, mégis nélkülözhetetlen a későbbi mélyebb Krisztus-követéshez. Jézus csodája kétirányú, először is az ifjú pár segítségére siet, másodsorban tanítványainak segít elindulni a hit útján. Jézus arra is tanít bennünket, hogy a hit nem csupán elméleti tudás, az igazi hit próbája, hogy ki tud-e bontakozni a cselekvő szeretetben, ahogyan Szent Jakab apostol tanítja. Mert ha valaki csak elméletben jó keresztény, de gyakorlatban nem, akkor elmondható, a hit talán egy etikai döntés volt, de nem valakivel való találkozás. Kérjük mi is a mai napon: Urunk, adj nekünk élő hitet, amely Isten és a felebarát szeretetében gyökerezik, amely nem számolgat és latolgat, hanem képes a gyors tettekre, különösen a szeretet tetteire! Urunk, ne engedd, hogy hitünk megfakuljon, higgyük el, hogy csak veled, általad és benned lehetünk igazán boldogok!
Olasz Béla
Az írás megjelenik a Vasárnap 2025/3-as számában.
