† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be.
Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról.
Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.
És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal.
János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta, Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.
Jn 1,1–18
Telnek-múlnak a napok, a hetek, már jócskán magunk mögött hagytuk a karácsonyi hangulatot a terített asztallal, a meghitt találkozásokkal, az ünnepi pillanatokkal, a kicsomagolt – és már el is felejtett – ajándékokkal. Valahogy így vagyunk mi, ritkán tudunk a pillanatnak örülni, hiszen vagy túlzottan a múltban élünk, amit nem tudunk megváltoztatni, vagy a sejtelmes jövőben merengünk a „mi lesz a…” gondolattal elidőzve. De mi tagadás, szükségszerűen kellenek ezen ünnepi időszakok, amelyek lelkünket nemesítik, emberarcunkat szépítik, hiszen így valamit meglátunk, megtapasztalunk az isteniből, abból, hogy igenis az ember meghaladhatja önmagát, lehet „jó”, és nem csupán a csillagos betlehemi éjszakán, hanem a mindennapok szürkeségében is. Bármikor dönthet az önajándékozás, a meghittség, az ingyenesség vagy éppen a nagylelkűség mellett, ahogyan Isten is teszi a mindennapokban velünk. És erre az egyházi ünnepeink tanítanak meg minket, hiszen elmesélik, mit is tett és tesz Isten értünk, üdvösségünkért. Ezért is jó néhanapján kiszakadni, megállni és megpihenni, rácsodálkozni Isten nagy művére.
A mai evangéliumban a János-prológus csendül fel, amely által betekintést nyerünk a megváltás igazi misztériumába, hiszen a betlehemi kisded, az a kicsiny gyermek nem más, mint az öröktől fogva létező Logosz. Azt is meg kell említenünk, hogy a János által bemutatott Logosz eltér a gnosztikusok által ismert logosz képtől, hiszen ott a logosz az embert kiemeli, mondhatni elkülöníti, kiszabadítja az anyagi világból, amely rossz, míg János esetében a Logosz megváltja a teremtett világot – bővebben olvashatunk a témáról Craig A. Evens Word and Glory: On the Exegetical and Theological Background of John’s Prologue tanulmánykötetében. Azt olvassuk az evangéliumban, hogy „az Ige testté lett” (Jn 1,13), de miért? Azért, hogy a mi életünkben tetté legyen, hiszen az üdvösségtörténet, a megváltás akkor éri el célját, ha mindez – Isten jósága, üdvösségszerző tette, életigenlése – a Krisztus-követők életén meglátszik. Mert enélkül ünnepeink kiüresednek, értelmetlenné válnak, ha nem arról szólnak, akié, éppen ezért jó néhanapján erre emlékezni, lelkünket újra és újra erre hangolni, hogy valami keveset megértsünk ünnepeink igazi lényegéből. Ezért kérjük: Urunk, add, hogy soha ne feledkezzünk meg rólad az ünnepek elmúltával sem! Ne engedd, hogy a hétköznapok szürkesége elfeledtesse velünk megváltottságunk nagy ajándékát. Segíts, hogy életünk mindig a veled való kapcsolat öröméről tanúskodjon életünk minden napján, hogy a világ elhiggye, mi a te szeretett gyermekeid vagyunk!
Olasz Béla
Az írás megjelenik a Vasárnap 2025/1–2 számában.
