Zarándokként járjuk életutunkat. Néha meg-megállunk, számbavenni mi az, amivel a batyunkat telepakoltuk. Mi az, ami érték és érdemes vinni, s mi az, amit úgy cipelünk, hogy nem is tudjuk, mikor és miért került hozzánk.
Szent Család vasárnapján családomnak szeretném megköszönni azokat az értékeket, amiket hálás szívvel fedezek fel tarsolyomban örökségként. Gyerekként vasárnaponként misére menet legtöbbször egy kevéske csokival vagy egy kis finomsággal indultunk el, mert szüleink arra bátorítottak, hogy osszuk meg azt, amink van azokkal, akiknek kevesebb jutott. Így értették meg velünk, kis gyerekekkel, hogyan találkozhatunk Jézussal, nem csak a templomban, de a szükséget szenvedőben a járda szélén üldögélő kéregető kisfiúban. „A szegényeket szolgálva magát Jézus Krisztust szolgáljuk. ” – ahogy Szent Vince is tanít.
Édesanyám délutánonként füzeteket javított, óravázlatokat írt. Hányszor kuporodtam mellé ilyenkor. Figyeltem, egyszerűen csak ott voltam mellette. Közben megértettem: a jól végzett munka érték, a ránk bízottakért felelősek vagyunk, s mindennapi feladatunkat érdemes becsülettel elvégezni. „Derűsen és lankadatlanul végezd minden munkádat!” – mondja Szent Vince.
Édesapám mindig megállt a stopposoknak, soha nem kért pénzt, ha adni akartak, az volt a válasz: nekem az Isten ezt duplán megfizeti. Segített önzetlenül bárkinek. És az Isten mindig nagylelkűnek mutatta meg magát. „Isten ugyanis, aki szereti a szegényeket, szereti azokat is, akik a szegényeket szeretik.” (Szent Vince)
Köztem és öcsém között két év van. Pár évig erősebb voltam nála, s néha verekedtem vele, mert tudtam, nem nekem fog jobban fájni. Amikor erősebb lett, soha nem ütött meg. Megtanított, hogy nem kell minden rosszat fisszafizetni. El is lehet engedni, csak úgy… „Én sohasem gondoltam, hogy nagy dolgokat viszek végbe, hanem egyszerűen tettem, amit tennem kellett.” – halljuk Szent Vince idecsengő gondolatait.
Amit végezetül meg szeretnék osztani, az egy vers, ami sokat jelent számomra, akár a szülő szájából/szívéből hangzik, akár a jó Isten biztat vele:
Görgényi Tamás: Tudod, kisfiam…
Tudod, kisfiam,
neked nem kell a leggyorsabbnak lenned
legjobbnak sem kell lenned sosem
és az sem baj, ha nem vagy a legszebb
se legerősebb, és nem vagy első soha semmiben
nem kell mindent megtanulnod
nem fontos mindent értened
nem kell tudni mindent
s töprengni mindenen
nem kell mindent látni, kipróbálni
s nem kell mindenkit ismerni sem
nem kell feltalálnod semmit
s nem kell fölfedezned új földrészeket
nem kell eljutnod a holdra
nem kell megszámolnod a végtelent
se megnevezned a névtelent
nem kell sikert elérned
nem kell nyerned semmilyen versenyen
nem kell semmit bizonyítanod, sem megszolgálnod, sem kiérdemelned
nem tartozol senkinek semmivel
nem kell elszámolnod,
mindent ajándékba kaptál
nem kell fejlődnöd
nem kell jónak lenned
én nem azért szültelek,
hogy neked bármit is kelljen
csupán azért, hogy szeresselek,
és hogy neked szeretni alkalmad legyen
Módi Blanka vincés nővér
Az írás megjelent a Vasárnap 2024/51–52-es számában.
