Lukácsovits Magda 1933. január 8-án született Nagykárolyban egy jómódú iparos család gyermekeként. Elemi oktatásban szülővárosában, a Piarista Gimnáziumban részesült. Már itt kitűnt rajztehetsége. A kolozsvári Képzőművészeti Főiskolán végezte tanulmányait. Képzési ideje alatt különböző falfestmények elkészítésével kezdődött egyházművészi pályája. Munkáira általánosan kompozíció- és színharmónia jellemző.
Az ő személyében egy olyan festőt ismerhetünk meg, aki életét az egyházművészetnek szentelte, de mivel a festmények, amelyeket megalkotott, saját hitéből és lelkéből fakadtak, ilyen értelemben spirituális művésznek is tekinthető. A következőkben egy kevésbé ismert festményét szeretnénk ismertetni, amelynek témája a megtestesülés. Írásunk célja bemutatni a sajátos stilisztikai vonásokat, amelyek a festő világnézetének és élettapasztalatának egy újabb perspektívájába enged betekintést. A festményt Muhi Sándor értekezéséből ismerhetjük meg.
A következőkben a fent említett alkotást szeretnénk összehasonlítani a művésznő Nagykárolyban található hasonló témájú festményével. Hogy a következőkben érthetőbb legyen, hogy épp melyik alkotásról beszélünk, az egyszerűsítés kedvéért a nagykárolyi festményt N., a túrterebesi alkotást pedig T. betűvel fogjuk jelölni.
A karácsony két arca
A két kompozíció hasonló arányokkal rendelkezik, és mindkettő a második isteni személy, vagyis Jézus Krisztus megszületését hirdeti. Mindkét esetben egy hírüladást fedezhetünk fel.
Az N. kompozíció egy klasszikus jegyekkel rendelkező alkotás. Főszereplőként az angyal alakja jelenik meg, aki a Messiás megszületését hirdeti a pásztoroknak. Fölötte a felirat az angyalok seregével együtt Istent dicsőíti. A pásztorok pedig ámulattal hallgatják az angyali szózatot. Az eseményeket a Szentírásban Lukács evangéliuma meséli el (Lk 2,8–20). A háttérben megjelennek a napkeleti bölcsek is, akik a csillagot követik. Ennek az eseménynek a leírása Máté evangéliumában olvasható (Mt 2,1–12). Összességében tehát egy megszokott karácsonyi jelenet áll előttünk. Ezen munkáját Hatzack-Lukácsovits Magda két változatban is megfestette. Az első 1952-ben készült el, ezt Nagykárolyban az évenkénti templomi betlehemes háttérdekorációjaként használták. A megrongálódott alkotás helyett végül 2003-ban újra megalkotta a karácsonyi jelenetet, kiegészítve a felső felirattal és angyali karral. Bár az ábrázolás főleg díszletként funkcionál, önmagában is értelmezhető, és teljes üzenetet adhat át a megtestesülés misztériumáról.
A T. kompozícióban a pásztorok helyett az előtérben egyszerű munkásemberek vonulnak, a háttérben pedig megjelenik egy gyár is, ezzel egy szocreál hatást kölcsönözve a festménynek. A szocialista realizmus a festészetben sokszor a kommunista ideológia és életforma problémamentességét és szépségét hirdette. Ismerve az alkotó származásából fakadó megbélyegezettségét és rögökkel teli életútját, biztosan állíthatjuk, hogy a fent említett stílusirányzat szellemisége távol állt a művésznőtől. Azonban, mint minden irányzat, a szocialista realizmus sem tekinthető teljesen egységes műfajnak. Sok esetben nemcsak a hatalom dicsőítését jelenti, hanem magában foglalhatja a munkásemberekkel való együttérzést, és akár az osztályharcot vagy éppen a radikális hatalomátvételt is bemutathatta. Ezen szempontokból jelen témánkban az egyszerű munkásemberekkel való együttérzés mindenképp jellemző Lukácsovits Magda alkotására. A festményen ők úgy jelennek meg, mint a modern kor pásztorai, akiknek hirdetik a mindenkori Messiás megszületését.
A kép felső felében a megnyílt eget láthatjuk, ahol az Atya és a Szentlélek képezi a kompozíció csúcsát és középpontját. Sajátosan az Atya ábrázolása nem az általunk megszokott idős férfi mintáját követi, és sokkal inkább hasonlít Krisztusra. Ezen megjelenítés összhangban van az Szentírás azon tanításával, hogy Krisztust szemlélve magát az Atyát is láthatjuk. A feje mögött megjelenő háromszög szimbolikája alapján pedig a teljes Szentháromságot ismerhetjük fel. Tőle jobbra és balra láthatjuk Mihály és Gábor főangyalokat. Alattuk pedig négy prófétát láthatunk, akik előre meghirdették a Messiás eljövetelét, ezek Izajás, Jeremiás, Ezekiel és Mikeás.
A kompozíció közepén, mintegy összekötve a fenti és lenti jelenetet, láthatjuk Ádámot és Évát. Az ő kapcsolatukat a megtestesüléssel a protoevangéliumban fedezhetjük fel. Vagyis a megváltást követően a bűnbeesést is más szemszögből értelmezzük. A Krisztus-esemény fényében ugyanis azon rész, ahol látszólag Isten büntetéssel sújtja az emberpárt és a kígyót, valójában egyúttal egy ígéretet is hordoz, amely egy asszonyra és az ő ivadékára is vonatkozik. Mi, keresztények Máriában ismerjük fel ezen asszonyt, aki igenjével lehetővé tette, hogy Fia, Jézus mint a megtestesült Ige megtörje a bűn hatalmát és bebizonyítsa számunkra, hogy immár nem a halál, hanem a szeretet uralkodik a világon és teljesíti be életünket.
Következtetésként elmondhatjuk, hogy a két bemutatott festmény más és más szemszögből világítja meg a karácsony misztériumát. Az N. és a T. kompozíciók között azonban két érdekes összefüggést fedezhetünk fel, amelyek további következtetésekre adhatnak lehetőséget. Mindkét festményen látható a felirat: Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek! Ezen mondat összekapcsolja a két kompozíciót.
A másik összefüggésként a T. alkotás hátterében megjelenő tábortüzet és az azt körülvevő csoportot szeretnénk kiemelni. A beállítás megegyezik az N. alkotás elrendezésével. Tulajdonképpen olyan, mintha a T. festmény háttéreleme lenne az N. alkotás fő jelenete, vagyis az eredeti történet. Ez a megoldás nem tekinthető az eredeti, bibliai történet háttérbe szorításának, hanem sokkal inkább egyfajta anamnézist jelképez. Vagyis ahogyan a zsidó megemlékezési szertartások egyúttal újra jelenvalóvá teszik az egyszer már megtörtént eseményt, úgy a karácsony megünneplése is egyfajta újra átélése a Jézus egykori megtestesülésének.
Az alkotó azzal, hogy a modern kor emberét egy bibliai történetbe ágyazza, nemcsak összefüggést alkot a múlt és a jelen között, hirdetve, hogy a megtestesülés és megváltás időtlen és mindenkinek szóló, hanem kapcsolatot is teremt a két alkotás között. Vagyis míg az N. festmény a mennyei dicsőséget, a régmúlt idők messiásvárását és eljövetelét jeleníti meg, addig a második alkotás továbbmegy, és a modern kor embere számára mondja ki újra ugyanezt, jelezve, hogy a Messiás és Megváltó nem csak egy történelmi személy, hanem minden kor üdvösségét jelenti. A tudatos kapcsolódást alátámasztja, hogy az N. alkotás felső felirata és a mennyei kar megjelenítése az alkotás első változatáról hiányzik.
A fent bemutatott két alkotás egy teljes képet alkot számunkra Jézus születéséről, vagyis a megtestesülés misztériumáról. A T. alkotásban Lukácsovits Magda hagyatékának egy sajátos alkotását ismerhetjük fel, amely az N. alkotás idilljéhez képest a modern és posztmodern ember számára egy sokkalta érthetőbb és megérinthetőbb megtestesülés hírüladását mutatja be, amely hitünk szerint minden kor emberének szól. A két alkotás együtt szemlélése teljes képet teremt hitünk lényegéről: annak része az egyszeri alkalom, amikor Jézus Krisztus mint történelmi személy a világba született és emberré lett. Ugyanakkor hitünk magja és középpontja a minden templomban és minden szentmisén az oltáriszentségben, az idő körforgásában újra és újra eljövő Jézus Krisztus, akinek születését minden karácsonykor megünnepeljük.
Portik Noémi, M. Klarissza nővér
Az írás megjelent a Vasárnap 2024/51–52. és 2025/1–2. számaiban, illetve az Életünk folyóirat decemberi számában is.
