Karácsonykor az embernek egy nagyon ősi álma teljesedik be. Minden ember lelke mélyén ott él egy vágy, hogy találkozzon Istenével, Teremtőjével, valahogy úgy, ahogy a szüleitől elszakított gyerek ősi vággyal vágyik arra, hogy megismerje szüleit, találkozzon velük. Karácsonykor ez a vágy teljesül be: Isten maga jön el az emberhez. Megkeresi őt. És mekkora a meglepetés! A hatalmas, mindenható Isten gügyögő gyermekként jön el hozzánk. Akinek a kezében van a világ összes gazdagsága, most egy istálló szegénységében jelenik meg. A mindenkinél fönségesebb a legegyszerűbbeknek, a pásztoroknak mutatkozik meg legelőször. Isten a meglepetések Istene. És ez így van ma is. A legmeglepőbb formákban mutatkozik meg életünkben: amikor a fenségben és a nagyságban keressük őt, ő a szegényekhez küld és azt mondja: „amit egynek a legkisebb testvéreim közül tettetek, nekem tettétek”. Amikor az ismeretek halmozásában keressük, ő hálát ad az Atyának, hogy az ő dolgainak ismeretét elrejtette a bölcsek és tanultak elől, és a kicsinyeknek nyilatkoztatta ki. Isten végtelen. Végtelen a meglepetéseiben is. És ez így van a mi életünkben is. Mindennap másként jelentkezik… frissen tartja a hitünket, amivel újra és újra válaszolunk meglepetéseire. Ha tegnap a templomban találtunk rá, lehet, hogy ma egy irodában vagy a konyhában, a fazekak között akar találkozni velünk… Elénk jön a családi otthonban. Nem a fényes palota, inkább egy rongyos istálló tetszett neki. Keres minket a legkülönfélébb körülmények között. A lényeg az, hogy találkozni akar velünk. És nekünk nyugtalan a szívünk, míg meg nem nyugszik benne, a vele való találkozásban, ahogy Szent Ágoston is átéli egy hajszolt élet csúcsán, amikor a lelke legmélyén találkozik Istenével és rátalál az igazi életre.
„Az Ige testté lett” (Jn 1,14). Isten emberré lett, közénk jött és közöttünk lakozott. A világ sötétségébe jött… fényt és melegséget hozott… és ennél sokkal többet: az élet teljességét. „Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága” (Jn 1,4) – olvassuk Szent János evangéliumában. Ezért a vele való kapcsolatot semmivel nem lehet helyettesíteni. Ha nincs meg vele az élő kapcsolat, akkor az ember elkezd pótlékokat keresni, hogy ezt az űrt betöltse. Ez viszont a legtöbbször zsákutcába visz és a végén csalódást okoz. Vallásosságunkban is vigyáznunk kell, hogy igazi kapcsolatot építsünk a jó Istennel. Csupán külső és mechanikus cselekedetekkel sem ő, sem a mi lelkünk nem elégszik meg.
Az országos választások zűrzavarában sok feszültség gyűlt fel az emberekben. Sokszor egymást bántják egy-egy politikai nézetért… Mintha nem is emberek találkoznának, hanem csak érdekek és ideológiák… Persze ott van a jogos félelem is, nehogy valami rosszat hozzunk magunkra. Ugyanakkor a karácsonyi ünnep mindezekben a helyzetekben reménységünk forrására irányítja a tekintetünket: „Az Ige testté lett”, Isten Fia közénk jött. Ez a reményünk ma is, a reménytelenségek közepette: engedjük, hívjuk, hogy újra és újra jöjjön be Jézus és az ő lelkülete a szívünkbe, közösségeinkbe, a viszályok közé. Igen, de „a sötétség nem fogadta be”, mondja tovább az evangélium. A világ sötétsége nem fogadta be, és mindannyiszor, ma is, amikor a világ nem fogadja be őt, sötétségben marad. Ha befogadtuk őt és az ő igéjét életünkbe, és engedtük, hogy igéje alakítsa életünket, akkor reménységben élhetünk. Mert ő mindent megtehet. Ott is, ahol az ember tehetetlennek érzi magát, amilyen egy betegség vagy a jelenlegi háborús hangulat. Ha őt befogadjuk, akkor bizakodva tudjuk kimondani: ne az én akaratom legyen, hanem a tiéd. A világ katasztrófái közepette is reménységben élhetünk, mert ő mindent megtehet, és meg is tesz mindent, ami a javunkra válik, de nem a mi közreműködésünk nélkül. Ha annak idején és még olyan sokszor a történelem folyamán a sötétség nem fogadta be őt, ma lehetőségünk van egy más választ adni, ő ad még egy lehetőséget: fogadjuk be őt szívünkbe, életünkbe. Az igéje, az ő szava legyen útmutatónk, kezdjünk el élni igéje szerint.
Az egyik közép-afrikai püspök mesélte a szinódusi munkálatok után egyik este, hogy amikor az evangéliumból erőt merítve, békésen, fegyver nélkül ment azok közé, akik lemészároltak egy csomó embert az ő népéből, a saját hívei nem akarták őt megérteni, erőszakra erőszakkal akartak válaszolni. Csak utólag látták be, hogy így lehetett békét kötni, békét teremteni… Jézus magatartása, a világba jövésének módja egy új út, amelyet ha követnénk, sokkal szebb lenne az életünk, több béke lenne a földön. A világban erőszak van, de a mi Istenünk nem akar még egy erőszakkal válaszolni erre. Ezért inkább meghív, szólít minket, fel akarja ébreszteni bennünk a nagylelkűséget… Ő úgy jött el a Földre, hogy veszítve nyert. Ezen az úton váltott meg. Ha az ember a sötétben akar maradni, ha csak az erőszakosak logikáját akarja követni, akkor nem fog elmúlni a sötétség. A Betlehemben közénk jött Istenünk meghív minket, hogy békességes szívvel építsük a békét. Ha vele építjük, akkor teljes lehet a reményünk, mert ő velünk van.
Kívánok minden kedves testvéremnek áldott karácsonyi ünnepeket és azt a kegyelmet, hogy reményteljes szívvel tudjunk átmenni az új esztendőbe! És adja meg azt a kegyelmet is, hogy az új esztendő az ő érezhető közelségének az éve legyen!
Pál József Csaba temesvári megyés püspök
Az írás megjelent a Vasárnap 2024/51–52. számában.
