Siessünk kinyitni Jézus kopogására szívünk betlehemi ajtaját!

0
130

A római Santa Maria Maggiore-bazilikában őrzik a betlehemi jászol ereklyéit. Róma Betlehemének is nevezik emiatt, hiszen a főoltár előtti rész félkör alakban zárja magába a kis kápolnát, ahol díszes ezüsttartók őrzik azt az öt különböző hosszúságú és szélességű lécdarabot, melyek Betlehemből származnak. A kápolnához két oldalt lépcsők vezetnek le.  Emlékszem a hívő emberek alkotta hosszú sorokra, akik látni szerették volna az egykori jászol darabjait, amelyben egykor pólyába takarva feküdt a kisded Jézus.
Karácsony közeledtével, a lelki utunkon mi is a jászolhoz igyekvők sorába állunk be. Találkozni szeretnénk az évenként szívünkben lakásra váró gyermekkel, a kisded Jézussal.
Figyeljünk a Betlehembe sietőkre, akik az első karácsonykor találkoztak vele: Máriára és a pásztorokra. Ők sietek, de nem rohantak

Sajgó Balázs, a Caritas lelki igazgatója advent negyedik vasárnapján a Boldogságos Szűzanyáról elmélkedve azt mondta, hogy amikor Mária elindul Erzsébethez, akkor nem rohant, hanem sietett, ahogy Lukács evangélista írja:  „Júda egyik városába sietett” (Lk 1,39).
Őt idézem: „Különbség van ugyanis a sietés és a rohanás között. Amikor sietek, akkor már valami megszületett bennem, és azt tovább szeretném adni mások számára. Vagy ha megszületett bennem egy felismerés, sietve jegyzem le valahová, nehogy elfelejtsem. (…) A sietésnek van célja, oka és értelme. A rohanásnak nincs. Az értelmes sietésben öröm van, a rohanásban pedig önzés, nehogy valamiről lemaradjak. Ez pedig értelmetlen.”
Azt láthatjuk, hogy a betlehemi pásztorok Máriához hasonló magatartást tanúsítanak. Az angyalok pusztai megjelenése után a pásztorok „elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet, és a jászolban fekvő kisgyermeket” (Lk 2,16). 
Ők is siettek. Az angyalokkal való találkozás után a jó Isten felébreszti a vágyakozásukat, hogy siessenek.
Sietnek, hogy eleget tegyenek az angyalok felkérésének! Sietnek, hogy találkozhassanak a Megváltóval!
A mi életünkben is mindez lejátszódik, nemcsak adventben, hanem az élet megannyi helyzetében is, amikor vágyat érzünk arra, hogy odasiessünk az Istenhez, elmondani hálánkat, vágyat érzünk, hogy ,,siessünk” valakinek a velünk történteket elmesélni.
Úgy tűnik sokszor, hogy Istenhez könnyebben sietünk, amikor nehézségeink vannak, de kevésbé az örömben. Embertársainkhoz pedig mintha fordítva történne.
Nem mindegy, hogyan sietünk, ezért nekünk Máriától és a pásztoroktól kell megtanulnunk, hogy milyen magatartással kell sietni.
Minek köszönhették, hogy nem rohantak?  A szívük egyszerűségének, a másokért aggódó és figyelő magatartásuknak.
Készületemben három isteni tulajdonságot siettem elsajátítani, hogy karácsonykor találkozhassam Jézussal.
Az első a nyitottság, a második a megszólíthatóság, és a harmadik a tudatos jelenlét.
Hiszen sokszor rohanásunk következtében megszólíthatatlanná válunk, ellenben, ha csak sietünk, akkor ráérünk egy jó szóra, egy mosolyra, egy találkozásra.
Ha folyton rohanunk, olykor megbántódhatunk, és nem lesz időnk megállni és átbeszélni a történteket, ellenben ha jól sietünk, akkor készekké válunk a kommunikációra, és nem fogunk hátat fordítani senkinek.
Amikor rohanunk, hajlamosak vagyunk nem keresni a másikat, amikor azonban „siető” emberek vagyunk, akkor van időnk megkeresni, felkeresni az embertársunkat.
Isten Jézus Krisztuson keresztül bennünket erre tanít.
Sietésünkben legyünk nyitottak, miként nyitott a születés barlangja, és kitárt a kis Jézus két karja.
Legyünk elérhetőek, ahogy Isten is, aki sose fordít nekünk hátat. A bűnt elítéli, de bennünket, bünösöket szeret.
Ő nem bezárkózik, hanem folyamatosan keres, ott kopogtatva szívünk betlehemi ajtaján.
Siessünk kinyitni Jézus kopogására szívünk betlehemi ajtaját!
Áldott ajtónyitást!

Kovács József

MEGOSZTÁS