† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben Pilátus maga elé hívatta Jézust, és megkérdezte tőle: „Te vagy-e a zsidók királya?” Jézus így válaszolt: „Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?” Pilátus ezt felelte: „Hát zsidó vagyok én? Saját néped és a főpapok adtak a kezembe. Mit tettél?” Ekkor Jézus így szólt: „Az én országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna az országom, szolgáim harcra kelnének, hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innét való.” Pilátus megkérdezte: „Tehát király vagy?” Jézus így felelt: „Te mondod, hogy király vagyok. Én arra születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a szavamra!”
Jn 18,33b–37
Talán nincs is szebb ünnep az egyházi év lezárására, mint Krisztus Király vasárnapja, hiszen anyaszentegyházunk nem a dicsőséges Krisztust mutatja be e napon, hanem az értünk szenvedő Jézust jeleníti meg, aki az emberi nem megváltójává lesz a kereszt oltárán. Mégis a mai Biblia olvasó tudja már, amit Dániel proféta jövendöl, a Jelenések könyvének szerzője pedig tanít, hogy „Jézus Krisztus hűséges tanú, elsőszülött a holtak közül, és a föld királyainak fejedelme” (Jel 1,5). S habár maga az ünnep jövőre lesz éppen 100 éves – hiszen 1925-ben XI. Piusz pápa rendelte el a Quas Primas kezdetű apostoli körlevelével –, mégis igen aktuális, hacsak a materialista szekularizmusra, a fojtogató liberalizmusra és a gyilkos fogyasztói társadalomra gondolunk. Be kell vallanunk, hogy nincs könnyű helyzetben az egyház, hiszen Európa-szinten fogyatkozni látszik a világi Krisztus-hívők száma, és hasonló a tendencia a papi és szerzetesi hivatások szempontjából is. Ennek ellenére – érdekes módon – az emberek többsége spirituálisan nyitott ugyan, de nem az intézményes vallásra, hanem inkább az ezotéria vagy éppen a keleti vallások világa köti le figyelmét. Talán ebben nekünk is van részünk, hiszen a Krisztus-követést degradáltuk, komfortossá tettük magunk és mások számára, elfelejtve az evangélium radikális megélését, ami nem csupán a külsőben mutatkozik meg, hanem szívünk csendjében. Szépen mondja egyik egyházi énekünk „Krisztus kenyér s bor színében Úr s Király a föld felett…” – mindenhol király az Úr, csak nem a mi életünkben.
Jézus a mai evangéliumban országáról beszél, amely nem evilági, hiszen akkor szolgái harcra kelnének érte (Jn 18,36). Ehelyett hangsúlyozza, az ő uralma, királysága egészen más valóság, ahol egészen más törvények érvényesülnek. Hiszen az Isten országa – héberül a malchut elohim vagy malhut hashamaim, illetve görögül a basileia thou theo – más logikát követ, gondoljunk csak arra, hogy ott az utolsókból lesznek elsők, az egy megtérő többet ér a 99 igaznál, az utolsó munkás is annyit kap, mint az első, ugyanannyi hely jár a „bűnösöknek”, „utcanőknek”, mint a magukat igaznak gondolóknak. Mert ott nem a farkastörvények uralkodnak, hanem a szelíd szeretet, amely csendben növekszik. Ez persze nem mindenkinek tetszik, különösen az e világ igazainak nem, hiszen Jézus azonosul a bűnössel, a megvetettel, velünk. Éppen ezzel tanít bennünket arra, hogy ő másként akar szívünk és életünk királyává lenni, ahol nincs önzés, önérdek, hanem csak önajándékozás, önmeghaladás, bizalom és megbocsátás.
Olasz Béla
Az írás megjelenik a Vasárnap 2024/47-es számában.
