A Vasárnap 2024/46-os számának Fókusz-rovatában a művészet, a szakrális, vallásos művészet témáját alkotók, tanárok segítségével jártuk körbe. Murádin Lovász Noémi képzőművész és tanár, a kolozsvári Báthory-líceum rajztanára. Diákjai keze alól gyönyörű alkotások kerülnek ki. Hogyan lehet oktatni a művészetet? Az ő gondolatait olvashatják a képzőművészeti nevelés jelentőségéről.
Zsúfolt tananyagról, órarendről, túlterhelt diákokról, tanárokról, szülőkről sokszor olvashattunk, hallhattunk mostanában. Hogy is állunk ma a mesterséges intelligencia világában a képzőművészeti neveléssel, a kreativitással, a készségfejlesztéssel? Vizualitástól terhes világunkban a képiség fogalma teljesen megváltozott. Virtuális és valós hétköznapjainkban, fellazult értékrendünkben alig jut idő minőségi művészetre. Tudom, hogy nem lesz mindenkiből szobrász, világhírű zongorista, festőművész, de sajnos színházlátogató sem. Sorolhatnék most megannyi lehetőséget, perspektívát, ahol az esztétikai nevelés, a művészeti órákon tanultak, tapasztaltak meghatározó jelleggel bírnak, a személyiség fejlődéséről, az egyénről nem is beszélve. Úton, útfélen elhangzik, hogy már kisgyermekkorban mennyire fontos, nagy hangsúlyt kell erre fektetni. Óvodák, játszóházak, alkotóműhelyek, alternatív pedagógiák a zászlóvivők e téren, s mégis mindez túl kevés a pozitív változáshoz.
Mit jelent a művészetben a kutatás, az innováció? Napjainkban szinte periodikusan térnek vissza azok az irányzatok, amelyek a művészi megismerés folyamatát hasonlatosnak érzik a tudományos megismerés folyamatához. Gondoljunk például Paul Cézanne absztrakcióelméletére vagy a Bauhaus „tudományos laboratóriumára”. A játékosság, a véletlen, az experimentalizmus, a kísérlet és kutatás jegyében alkotott munkák divatos időszakában, vizuális világunkban, ahol a kép fontossága sokszor megelőzi a szöveget, érdemes lenne többször beszélni a képzőművészeti nevelésről is.
A fogyasztói kultúra mindenhatósága határozza meg sokunk hétköznapjait. Az újrahasznosítás fogalmának és művészetének reneszánszát éljük. „Az érzékelés mindenekfelett!” – fogalmazott Paul Cézanne egy Maurice Denis-hez írott 1906-os levelében. „A motívumok megsokszorozódnak, roppant érdekes ugyanazt a témát más szögből nézni.” Mennyire igaz, aktuális napjainkban is ez a 118 éve megfogalmazott cézanne-i gondolat.
A valóság szinte minden elemének van vizuális összetevője. Köztudott, hogy ismereteink háromnegyed részét vizuális úton szerezzük. De ne higgyünk a szemünknek, ha a látásunkról van szó…. – fogalmaz a látás nagy illúziója. Az egzakt, objektív módszerek és a szubjektív önkifejezés szembenállása szerint a kutató csupán saját teóriáját bizonyítja, a művész pedig új világot terem.
A művészet harmónia. A harmónia pedig az ellentétek analógiája. A tónus, a szín, a vonal terén megnyilvánuló analógia, és nem csupán valami meglévőnek a tükrözése. Kandinszkij mondta: „Ahogy egy muzsikus vissza tudja adni a napkelte hatására benne keletkező érzelmeket, anélkül, hogy egy kukorékoló kakas hangját kellene megszólaltatnia, ugyanúgy a festőnek is vannak tisztán festészeti eszközei ahhoz, hogy a pirkadat hatását formába öntse, anélkül, hogy egy kakast kellene megfestenie.”
Az oktatási rendszerben sajnálatos módon nagyon kevés óraszám jut a rajzra és vizuális kultúrára. Pedig a tantárgy nemcsak önmagában ad értékeket és szépséget, hanem közvetve az élet minden területén segíti a gyerekeket, fiatalokat. Hiszen a munka és a kikapcsolódás is vizuális médiára épít. A képernyő korában a látás több, mint hitelesítés. „A látás nemcsak része a mindennapi életnek, az maga a mindennapi élet” – írta N. Mirzoeff. Sohasem volt ennyire szükség a művészeti-vizuális nevelésre, mint ma, mert a múlt század végén elindult információrobbanás elsősorban így közelít az emberekhez,
A mindenkire rázúduló képrengetegben, a KÉPernyők között nehéz eligazodni. Sokszor KÉPtelenek vagyunk. A művészeti nevelésben a legfontosabb dologgá az élmény vált és az egyéniség tükrözése a feladat, az önkifejezés fontos eszköze a képi ábrázolás. Szinte mindenki kreatív valamilyen szinten. Kreatív az, aki ha felismeri a problémát, nem egy szokványos módszerrel oldja azt meg, hanem újszerű, látványos megoldást alkalmaz. Meglátja lényeget, képes elemezni és szintetizálni, és ezért a rész és egész között képes kapcsolatokat találni. A kreatív ember ötletgazdag, és ha felvetődik a probléma, nem csupán egy, hanem sok ötletet hoz annak megoldására. Nem elég csak kreatívnak lenni: akkor teljes az életed, ha az ötleteidet meg is tudod valósítani.
Végül pedig álljon itt Picasso két megfontolandó mondata: „Minden gyermek művész. A gond csak az, hogyan maradjon művész felnőtt korában is.”, illetve „A művészet lemossa a lélekről a mindennapok porát.”
Murádin Lovász Noémi
