† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Azokban a napokban, amikor a gyötrelmek véget érnek, a nap elsötétedik, a hold nem ad világosságot, a csillagok lehullanak az égről, és a mindenséget összetartó erők megrendülnek. Akkor majd meglátjátok az Emberfiát, amint eljön a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel. Szétküldi angyalait, és összegyűjti választottait a világ négy tájáról, a föld szélétől az ég határáig. Vegyetek példát a fügefáról: Amikor már zöldellni kezd és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. Így ti is, amikor látjátok, hogy ezek mind bekövetkeznek, tudjátok meg, hogy közel van, már az ajtó előtt. Bizony mondom nektek, nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be nem következnek. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim soha el nem múlnak. Ám azt a napot vagy órát senki sem tudja, sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem egyedül az Atya.
Mk 13,24–32
Háborúk, vérontás, éhínség, járványok, megannyi embertelenség, kizsákmányolás, természeti katasztrófák és még számtalan elborzasztó jelenség, ami jelen van világunkban. Sokan végidőket, apokalipszist kiáltanak, hiszen mint mondják, „ezek jelek”, „ezt megmondta a Szűzanya”, „ezek meg vannak írva”. Sokan adnak hitelt ilyesfajta nyilatkozatoknak, amelyek legtöbb esetben nélkülözik a hitelesség alapjait, csupán a félelemből és a létbizonytalanságból merítenek. Szomorú megállapítás, hogy korunkban növekvő tendenciát mutat azok száma, akik a Szentírásból csak a végidőkről szóló részeket hangoztatják, míg az evangélium központi üzenete, a megváltás témája vagy éppen a szeretetparancs fontossága háttérbe szorul. Sokan hamarabb elmondják akár emlékezetből – felszínesen, részleteit nélkülözve, teológiai jelentését nem ismerve – a Jelenések könyvének tartalmát, abból is csak néhány képet, mint Jézus boldogságmondásait. Mégis a más világra való figyelés, az utolsó ítélet vagy éppen az apokalipszis nem olyan egyszerű téma, amely nélkülözheti a szentírástudományt és a teológiai háttérismeretet. Mert e kettő nélkül óhatatlanul kiragadunk egy-két szentírási részt az adott kontextusból, amelyekkel aztán könnyen dobálózva tévútra vezetjük magunkat, aztán másokat.
Jézus a mai evangéliumban a végidőkről beszél, azonban konkrétan leszögezi: nem az emberek dolga ezt tudni, ezért sem azzal az órával, sem azzal a nappal kapcsolatban nincs tudomása senkinek, csak az Atyának. A Krisztus-követők feladata tehát nem az, hogy a végidőt kutassák, kiáltván, hogy „itt van” vagy „ott van”, Jézus azt mondja erre, hogy „ne menjetek oda, ne higgyétek” (Lk 17,23). Miért fontos a végidő, világvége? Az, hogy ez a világ elmúlik, egyértelmű, elég csupán emberi életünkre gondolni. Jézus hangsúlyozza, hogy ha ez a világ el is múlik, „az én igéim soha nem múlnak el” (Mk 13,31). Tehát a keresztény ember feladata az örök élet igéire való figyelés, annak ízlelgetése, megélése és továbbadása, nem pedig a rémhírkeltés. Az örök üdvösség nem kényszer, azt el lehet fogadni szabadon, örömmel és szeretettel, de nem félelemből. Számunkra a végidőknek csupán annyiban van relevanciája, hogy az Istennel megélt életegység beteljesedése, hiszen színről színre látjuk majd azt, aki – Teréz anya szerint – nap mint nap a „valóság álruhájában” jön közénk. Az Istennel való találkozás pedig meghitt, örömteli, boldog pillanat, hiszen találkozunk azzal, aki megálmodott, létrehívott, aki szeretettel akart minket.
Olasz Béla
Az írás megjelenik a Vasárnap 2024/46-os számában.
