† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben tanítványaival Jézus Jerikóba érkezett. Amikor tanítványainak és nagy tömegnek a kíséretében elhagyta Jerikót, egy vak koldus, Timeus fia, Bartimeus ott ült az útszélen. Hallva, hogy a názáreti Jézus közeledik, elkezdett kiáltozni: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” Többen szóltak neki, hogy hallgasson, de ő annál hangosabban kiáltotta: „Dávid fia, könyörülj rajtam!”
Jézus megállt és így szólt: „Hívjátok ide!” Odaszóltak a vaknak: „Bátorság! Gyere, téged hív!” Az eldobta köntösét, felugrott és odament Jézushoz. Jézus megkérdezte: „Mit akarsz, mit tegyek veled?” A vak ezt felelte: „Mester, hogy lássak.” Jézus erre így szólt hozzá: „Menj, a hited megmentett téged.” Az pedig nyomban visszanyerte látását, és követte őt az úton.
Mk 10,46–52
Számunkra talán elképzelhetetlen, hogy mit is jelent vakon élni, nem látva a teremtett világot, amely körülvesz, annak szépségeivel és csodáival együtt. Egyben megfosztva egy olyan alapvető érzéktől, amely lényegében segíti az életet. Mégis, ha jól körülnézünk világunkban, bizonyára tudunk olyan közeli vagy távoli barátról, ismerősről, aki hasonló nehézséggel küzd. A szakirodalom szerint a vakság lehet veleszületett vagy később kialakult, teljes vagy éppen részleges. De milyen folyamatok mennek végbe, amikor elveszítjük a látásunkat? Először is érdemes tisztázni, hogyan is működik a látásunk. Maga a kép, amit látunk, a tárgyakról visszaverődő fényből áll össze. Ez a fény a pupillán keresztül hatol be a szemünkbe. A szaruhártya a szemlencsével együtt megtöri a fényt, hogy a szem hátsó részében található retinára fókuszálja. A retinát többmillió fényérzékeny sejt alkotja, amelyeket csapoknak és pálcikáknak neveznek. A csapok felelősek a nappali látásért, és lehetővé teszik, hogy színeket és részleteket lássunk, míg a pálcikák az éjjeli látásért felelősek. A retina a fényt elektromos jelekké alakítja. Ezek a látóidegen keresztül az agyba jutnak, amely feldolgozza őket a képalkotáshoz. Amikor valaki megvakul, megszűnik a fényérzékelés, ezért a beteg elveszíti teljes látását.
A mai evangéliumban a vak Bartimeusról hallunk, akiről megtudjuk, hogy vak. Az evangélista nem részletezi Bartimeus vakságának mibenlétét és hogyanját: amit biztosan tudunk, hogy miután meghallja Jézus közeledését, azonnal hangosan kiállt. Bartimeus élete megváltozik a találkozás után, és nemcsak visszanyeri látását, hanem a Krisztus-követés ajándékára is rátalál. Mi az, amit megtanulhatunk Bartimeustól? Nem szeretném lekicsinyelni a vakságot, mégis többünket fenyeget a szemen túl a szívünk vaksága, amikor életünkben a sötétség az úr. Amikor önként választjuk inkább a biztos vakságot, ahol el lehet lavírozni, ahol elég csak magunkra gondolni, ahol nem számít a felebarát és semmi sem. Időnként tudatosan leszoktatjuk szemünket és szívünket a Fény érzékeléséről, mert így könnyebb a sötétben téblábolva tapogatózni eltakarva bűneinket, mint a Fénybe vinni, ahol gyógyulhatna megannyi sebünk. Mégis életünknek egy-egy pontján a kegyelem fénye áthatol a sötétségen, be-bevilágít életünkbe, és akkor lehetőséget kapunk arra, hogy kitörjünk abból. Bartimeus élt a lehetőséggel, attól a naptól kezdve a Fény áldássá vált számára, mert Krisztus fénye gyógyít és nem éget. A mai napon kérjük együtt mi is: „Uram, gyógyítsd meg vakságomat és űzd el szívem sötétségét!”
Olasz Béla
Az írás megjelenik a Vasárnap 2024/43-as számában.
