Vendégek érkeztek Gyergyószentmiklósra. Betekintettek az otthoni beteggondozásba, részt vettek a Szent Erzsébet Idősek Otthonának életében, majd a fogyatékkal élők nappali központjába járókkal ismerkedtek. Azért érkeztek, mert tudomást szereztek arról, hogy valamiféle más módszerrel gondozzák itt az időseket, ápolják a betegeket, fejlesztik az embereket. Nincs az az élethelyzet, mely nem fordítható jobb irányba, mindig van lehetőség a többre, több önállóságra, több méltóságra – ezt jelezték vissza meggyőződéssel az egynapos tapasztalatcsere végén.
„Piliscsabáról érkeztünk, a Nagyboldogasszony házból, melynek alapítója és fenntartója egy női szerzetesrend, az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Kongregációja. 110 idős nő lakik a házban, mely korábban apácáknak volt az idősek otthona, az ő távozásuk után kerültek civil lakók helyükbe” – fogalmazott Kóder György, az idősek otthonának igazgatója. Elmondta, az otthon szervezetfejlesztője, Török Dénes találkozott korábban Márton András Caritas-igazgatóval, általa szereztek tudomást a Caritas intézményeiben alkalmazott módszerről. „Keressük mi is a módszereket, melyekkel emberségesebben tudjuk gondozni az időseket. Most ápolókkal együtt jöttünk ide, hogy megtapasztalhassuk az itteni ápolást, és látva, mennyire lelkesek a társaim, azt hiszem, nem csak megismerni, hanem meghonosítani is fogjuk otthon ezt a módszert.”
A piliscsabai vendégek egyrészt az ápolásba, fejlesztésbe tekinthettek be, ugyanakkor a kinesztetika elméleti alapjait is megismerhették, és lévén, hogy ez tapasztalati úton szerezhető tudás, meg is tapasztalhatták saját maguk, milyen az, ha itatják-etetik mozgatják őket azzal szemben, hogy segítséget nyújtanak számukra az önálló cselekvéshez.
„Olvastam valamennyit a kinesztetikáról, amit most itt a gyakorlatban megértettem, hogy míg a hagyományos gondozói szemlélet szerint a beteg, fogyatékos személyt próbáljuk ellátni, ezzel a módszerrel a személy meglévő képességeit igyekszünk fejleszteni. Ha abban segítem őt, hogy a saját képességeit kibontakoztassa, nekem, ápolónak is könnyebbé válik a feladatom, mert nem egy tehetetlen testet kell emelgessek. Az ápolónak könnyebbséget, a néninek méltóságot ad ez a módszer, hisz megmarad a tartása fizikai és lelki értelemben is” – foglalta össze tapasztalatait az igazgató. Hozzátette: „Gazdasági vezetőként látom azt is, hogy ez egy beruházás. Már ismerkedtünk a pénzügyi vonzatával, a képzések díjával is. Ez akkor valósulhat meg, ha az otthon fenntartója is igent mond rá. Szerencsére itt van velünk egy szerzetesnő, a fenntartó rend egyik képviselője, és azt láttam rajta a mai napon, hogy a meggyőzés, hogy ennek értelme van, nem fog nehezen menni. A forrásteremtés módját még nem tudjuk pontosan, de reméljük, humán fejlesztésre lesz pályázati pénz is, amennyiben nem, mindenképpen alapot kell keresnünk rá.”
„Ahhoz, hogy az egyénnek a méltóságát megőrizzük, amit itt tapasztaltunk, érdemes lesz a mi otthonunkban is meghonosítani. A rendi karizmánkat tudjuk ez által a módszer által méginkább megélni: az időst úgy gondozni, hogy az segítség legyen számára, ne kiszolgáltatottság. Fontos az, hogy erre pénzt és időt áldozzunk. Ehhez vissza kell térnünk az alapokhoz, mert az a kolléga, aki megtanulta ápolóként, szociális gondozóként mi a feladata, most abban kell megerősödnie, hogy úgy ápoljon, ami lehetővé teszi az ellátott képességeinek a fejlődését. Amit itt látok, én egy jó módszernek tartom betegápoló nővérként és a betegápoló rend tagjaként is. Azt látom, a legfőbb különbség az itt tapasztaltak és az otthoni ápolás között az az idő ráfordítása. Kevesen vagyunk, sok a teendő, de az az idő, amit én az idősre fordítok, akár a mosdatás 15–20 percében, az jelenlét és ne sietés, siettetés legyen. Ha mi ketten-hárman elkezdjük, amit itt láttunk, az a pár fecske megteremti azt a nyarat, amire szükségünk van. Adjunk az időnkből a lakónak, mert ezzel tudjuk leginkább segíteni, hogy az otthont az otthonának érezze” – közölte Kis M. Teréz nővér, betegápoló.
Az együttlét során elmaradhatatlan volt az összehasonlítás, a vendégek közül volt olyan, aki elmondta, sajnos, nekik nincsenek olyan tágas szobáik, mint a gyergyói idősotthonnak, volt, aki a munkatársak száma miatt kérdőjelezte meg az ápolási paradigmaváltás lehetőségét. A szervezetfejlesztő viszont arra összpontosított, ami a kinesztetikának is alapját képezi: a lehetőségekre, adottságokra építeni. Török szerint nagy lehetőség, hogy az otthon vezetői, ápolói és a fenntartó képviselője is részt vett a tapasztalatcserén, így könnyebb lesz az otthoni munkatársakat is meggyőzni arról, érdemes új nézőpont szerint gondozni a rájuk bízottakat. A tervek szerint a Caritas szakemberei révén kinesztetika-képzések sorozata indul Piliscsabán az idősek otthonában, a rend karizmája, az ellátott méltóságának megőrzése érdekében.
„Jönnötök kell hozzánk, nincs mese!” – fogalmazott az egyik ápoló, aki azt is kiköbözte, hogyan lehet anyagi alapot teremteni a személetváltáshoz: nem győznek kerekesszékeket vásárolni annak érdekében, hogy a lakókat megóvják az eleséstől. Ha megszűnik az eséstől való félelem, pontosabban az esés és felállás az élet természetes velejárója lesz, a kerekesszék ára tudásgyarapításra fordítható.
Kiszolgáltatottságtól a képessé tételig, kerekesszéktől az önálló helyváltoztatásig, autonómiáig, az értelmes létig, az élethosszig tartó fejlődés lehetőségéig – ezt az irányt határozták meg a piliscsabai vendégek Gyergyóból hazaindulva. Amit itt láttak, új perspektívát adott számukra. Azt láttuk rajtuk, hogy tizenórán át nem lankadt érdeklődésük, elcsodálkoztak, hitetlenkedtek, meggyőződtek, tapsoltak és öleltek. A vendéglátóiknak elismerést hagytak, végül „viszontlátásra”-üdvözléssel köszöntek el.
Balázs Katalin
Forrás: Gyulafehérvári Caritas
