Plébánosok találkozója a gyulafehérvári papi szemináriumban

0
215

Szemináriumi hagyomány, hogy minden év őszén a Gyulafehérváron tanuló, ott a papi hivatásra készülő teológushallgatók, a kispapok plébánosai találkoznak.

Idén október 21-22 között tartották meg ezt a hagyományos találkozót Gyulafehérváron. Közös ebéddel kezdődött a találkozó, majd minden kispap a saját szülőhelye plébánosával találkozott.

Délután a plébánosok az elöljárókkal találkoztak, akik bemutatták a szeminárium tevékenységeit. Ezt követően közös rózsafüzért imádkoztak a résztvevők a kápolnában.

A találkozó másnapján közösen ünnepelték a szentmisét, amelyet Salamon József gyimesbükki plébános celebrált. A szentmise bevezető gondolatában arról beszélt, hogy az anyaszentegyház minden nap elénk állít egy szentet, aki példát ad és segít a mindennapokban. A nap szentje e napon Szent II. János Pál pápa, aki erős hitével, reményével és állhatatosságával adott példát mindenkinek, és kiemelten is a papságra készülőknek.

Fekete Csaba

Fotók: Kovács Nándor, Molnár Balázs, Kováts Álmos