† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben János (apostol) így szólt Jézushoz: „Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űz ki, de nem tart velünk. Megtiltottuk neki, mert nem követ minket.” Jézus ezt válaszolta: „Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni engem. Aki nincs ellenünk, velünk van.
Aki inni ad nektek akár csak egy pohár vizet is az én nevemben – azért, mert Krisztuséi vagytok –, bizony, mondom nektek, nem marad jutalom nélkül.
De aki megbotránkoztat egyet is e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb volna annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe dobnák. Ha a kezed megbotránkoztat, vágd le. Jobb csonkán bemenned az életre, mint két kézzel a kárhozatra jutnod, az olthatatlan tűzre. Ha a lábad megbotránkoztat, vágd le. Jobb sántán bemenned az életre, mint két lábbal a kárhozat olthatatlan tüzére kerülnöd. Ha a szemed megbotránkoztat, vájd ki. Jobb fél szemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel a kárhozatra jutni, ahol a férgük el nem pusztul, és a tüzük ki nem alszik.”
Mk 9,38–43.45.47–48
A versenyláztól átfűtött világunkban – ahol az értékes az, aki többet tud felmutatni, aki már letett valamit arra a bizonyos „asztalra”, aki anyagi javakban dúskál vagy aki társadalmi megbecsülést élvez – nincs könnyű dolga a ma Krisztus-követőjének, aki életével, jellemével, szavaival és tetteivel mindig az el nem múló, örök Igazságra kell mutasson. Ez a beteges versenyszellem beférkőzött a ma élő Krisztus-követők közé is, ha csak arra gondolunk, hogy hány és hány alkalommal merül ki a vallásgyakorlás és a lelki élet az erkölcscsőszségben, amelynek aztán nincsenek határai, és a mediatizált erényfitogtatásban, amelyet szemrebbenés nélkül folyton-folyvást űzünk, jól megágyazott elittudattal. Mindez nemcsak a hétköznapi, hanem a lelki életben is beszűkültséghez vezet, ahol a világot, benne magunkat felosztjuk jókra és rosszakra, erényesekre és bűnösökre, igazakra és hamisakra, vagy egyszerűbben, tisztán fehér és fekete „igazságokra”. Mégsem ennyire egyszerű sem lelki életünk, sem világunk, hogy egyet legyintve a mindentudás látszata alatt ilyen „igazságokat” jelenthetnénk ki, hiszen ennél jóval árnyaltabb a kép. Talán számunkra könnyebb így tenni, csak tisztán fekete és fehér „igazságokban” gondolkodni és hinni, mert így magunkat talán ritka kivétellel, de szinte mindig a jók, az igazak, az erényesek, a „tiszták” közé sorolhatjuk.
Jézus a mai evangéliumban éppen ennek a gondolkodásmódnak a kiküszöbölését teszi igazsággá, amikor kijelenti: „aki nincs ellenünk, velünk van” (Mk 9,40). Mert talán sok esetben ez a fajta hozzáállás hiányzik belőlünk is, amit megfogalmaz az Úr, és amelyet Szent Pál apostol a filippieknek írt levélben megerősít – arra válaszolva, miszerint sokan Krisztust féltékenységből, vetélkedésből és érdekből hirdetik –: csak Krisztust hirdetni bármi módon (Fil 1,16–17). S ha őszinték vagyunk, gyakran mi, Krisztus-követők nagyon távol állunk ettől, mert a sárdobálás, a versengés, a becsvágy beszűkültté, vakká tesz bennünket, és így az élet csupán ketrecharccá, a testvér vetélytárssá és a hitünk karikatúrává degradálódik. Számunkra is meghívás a mai evangélium a közös gondolkodás szépségére, a mennyek országáért vállalt közös munka fennköltségére és az istengyermekség megélésének közös meghittségére. Mert Istennek így tetszett, hogy egymás mellé rendelt bennünket, ahol nem a különbözőségek, hanem a Szentháromságban való közös lét határoz meg mindent, ahogy Ferenc pápa bátorít bennünket: „élő hittel segítsük egymást az Isten felé vezető közös úton…”
Olasz Béla
Az írás megjelenik a Vasárnap 2024/39-es számában.
