A szeretet bajnokai vagytok az élet olimpiáján. Ferenc pápa az indonéziai karitatív szervezetekkel találkozott

0
150

Ferenc pápa szeptember 6-án, csütörtökön délelőtt indonéziai apostoli látogatásának harmadik napján találkozott a jótékonysági szervezetek által segítettekkel, meghallgatta tanúságtételüket, és mindegyiküket „a szeretet bajnokának nevezte az élet nagy olimpiáján”.

Ferenc pápa az Indonéz Püspöki Konferencia székhelyén az ázsiai országban töltött második teljes napján találkozott több jótékonysági szervezet kedvezményezettjeivel, a délelőtti vallásközi találkozót követően. A püspöki konferencia elnöke, Antonius Subianto püspök azzal nyitotta meg a találkozót, hogy Indonézia népének szeretetét a pápa iránt „határtalannak” nevezte. Ezt követően bemutatta a szentatyának az eseményen jelen lévő betegeket, fogyatékkal élőket és szegényeket. Ketten közülük megosztották a történetüket.

Mimi volt az első, aki elmesélte a történetét. 17 évesen vesztette el a látását. „Fiatal katolikusként a keresztútban találtam vigaszt” – mondta. Jézus nem hagyta el. „Szilárd meggyőződésem, hogy Isten egyedülálló képességekkel teremtette meg az embereket, hogy gazdagítsák világunk sokszínűségét, és a fogyatékosság csak egyike ezeknek az egyedi szempontoknak.” Az egyház szerepe kulcsfontosságú az ember méltóságának biztosításában – zárta történetét, mielőtt megköszönte volna a pápa együttérzését, amely „reményt ad nekünk”.

Ezután egy Andrew nevű fiatal sportoló emelkedett szóra. Enyhe autizmus spektrum zavart és enyhe értelmi fogyatékosságot diagnosztizáltak nála. „A szüleim feltétel nélkül szeretnek engem” – mondta a pápának. Büszkén osztotta meg, hogy beválasztották a kelet-jakartai kontingensbe a paralimpiai játékokra úszásban, és hogy függetlenedési vágya miatt elkezdett egy barista tanfolyamot, valamint gitár- és dobleckéket vesz. Végül arra kérte a pápát, hogy áldja meg szüleit, és „minden olyan szülőt, akinek különleges gyermekei vannak világszerte”.

Ferenc pápa ezután időt szakított arra, hogy kifejezze háláját minden jelenlévőnek, és azoknak, akik megosztották vele tanúságtételüket. Méltatta az Indonéz Püspöki Konferenciát fennállása 100. évfordulóján, jelentőségüket így érzékeltette: „kis fényes csillagok” ők az egyházban. A pápa köszönetet mondott Miminek, amiért hangsúlyozta az emberi képességek egyediségét, amelyek „világunk sokszínűségét gazdagítják”, és Jézusról mint „a mi reménységünk lámpásáról” beszélt. Ezután gratulált Andrew-nak a paralimpiai játékokon való részvételéhez, majd a jelenlévőket „a szeretet bajnokainak” nevezte az élet nagy olimpiáján. Rövid megszólalása végén Ferenc pápa emlékeztette a kis csoportot, hogy „az Úr mindannyiunkat szeret”, és soha senkit nem felejt el. Ebben a szellemben a pápa jókívánságait küldte egy 87. születésnapját ünneplő hölgynek, aki betegsége miatt nem tudott részt venni az eseményen.

Forrás: Vatican News / Magyar Kurír

Fotó: Vatican Media

MEGOSZTÁS