Merjünk közeledni Jézushoz – Tábort szerveztek a biharpüspöki plébánián

0
180
Fotók: Ciucur-Losonczi Antonius

Napközis tábort szervezett 6–12 év közötti gyermekek számára a biharpüspöki Szent Lőrinc-plébánia augusztus 19–23. között. A rendezvény programjában szerepelt egyebek mellett tűzoltó- és kutyaterápiás bemutató, kézműves-foglalkozás, hangszersimogatás, tábortűz és cserkészet is. Csütörtök, augusztus 22-én este Böcskei László megyés püspök mutatott be szentmisét a helyi plébániatemplomban, Isten bőséges áldását kérve a táborozókra és a szervezőkre.

A megjelenteket Varga Sándor plébános köszöntötte, arra emlékeztetve a gyermekeket, hogy az adott térségben regnáló püspök neve minden római katolikus szentmisén elhangzik szerte a világban, és most a nagyváradi egyházmegye vezetője személyesen eljött hozzájuk, hogy közösen imádkozzanak, s barátságot kössenek Istennel.

Tekintettel arra, hogy ezen a szentmisén zömében a táborozó gyermekek vettek részt, akiket esetleg a hozzátartozóik is elkísértek, Böcskei László nem a hagyományos módon, az ambó mögé állva vagy az oltár mellől prédikált, hanem inkább előre lépve, párbeszédet kezdeményezett hallgatóságával. Megkérdezte a gyermekeket: Hogyan telik a vakációjuk? Szerintük miért jó, hogy van, és mire használják a szabadidejüket? Beszélt nekik arról, hogy idén nyáron több mint húsz tábort szerveztek eddig, vagy lesz még ezután az egyházmegye plébániai közösségeiben is, melyek mind-mind alkalmat biztosítanak a találkozásokra, egymás és Isten jobb megismerésére.

A Szentírásból azt a részt idézte a püspök, amikor Jézus együtt volt a tanítványaival, „mondott nekik szép dolgokat”. Amikor azonban érkezett egy csoport gyermek, nem akarták odaengedni őket hozzá, nehogy megzavarják őt. Jézus azonban kijelentette: hagyják nyugodtan, mert övék a mennyek országa. Ebből a történetből is látszik, hogy Jézus szerette a gyermekeket, mert kedvesek, jó velük lenni, lelkesek, a jelenlétükben vidámak leszünk – magyarázta Böcskei László, azt tanácsolva a táborozóknak, hogy ezért ők is merjenek bátran közeledni Jézushoz, legyenek barátok, ne ellenségek.

Ciucur-Losonczi Antonius
Forrás: erdon.ro