Szegénység, tisztaság, engedelmesség. Hogyan éli meg az első szerzetesi fogadalmat a 21. században egy jezsuita? Körkérdésben erről kérdeztek nyolc magyar rendtagot. Akik válaszoltak: András Attila SJ, Hofher József SJ, Holczinger Ferenc SJ, Kiss Ferenc SJ, Pakot Géza SJ, Tamás Barna SJ, Tőkés György SJ és Vértesaljai László SJ.
András Attila SJ
A Jézus Társasága minden egyes tartományának a világon apostoli küldetése van. Arra vagyunk meghívva mi, jezsuiták, hogy ezt a küldetést megéljük és aprópénzre váltsuk.
A fogadalmaink segítenek bennünket, hogy őrizzük szívünk, elménk és akaratunk szabadságát, hogy nyitottak tudjunk maradni a küldetésre. Ha a bírvágyunk erős, akkor egyre több mindenre mondjuk azt, hogy az „enyém”.
Tudok-e úgy élni és használni a javakat, hogy mindaz a jezsuita rend tulajdona, vagyis nem az enyém, mégis használom felelősséggel, transzparensen, azért, hogy a küldetés célt érjen?
Hofher József SJ
Erős szembesítő kérdés.
Szegénynek lenni evangéliumi értelemben annyit jelent, hogy nincs semmim, csak Isten. Nincs semmilyen személyes tulajdonom. Mindenem a közösségé. Beleértve magamat is. A másik valóság, hogy még sohasem éreztem magam szegénynek, sem fizikai, sem szellemi értelemben. Komfortos rendházakban éltem, könyvtárakkal és technikai eszközökkel körülvéve.
Mustó Péter egyszer megkérdezte tőlem: van-e igazán jóbarátod a szegények között, akivel mély személyes barátságban élsz? Húsz év terepmunka után sok barátom volt a szegények között, de akivel igazán mély barátságba kerültem, egyetlenegy, Horvát Józsi csobánkai kőfaragó. Sajnos már elment. Ott lehettem vele az út végén.
Ami talán zavar, hogy itt, egy viszonylag jóléti társadalomban nem vagyunk igazán a Szegények Egyháza. Fogadalmaim ide kötnek, de ezzel mindennap szembesülnöm kell. Néha könnyű elfogadni, néha viszont fáj!
Holczinger Ferenc SJ
A szegénység számomra azt jelenti, hogy szabaddá teszem magam, s lelkileg úgy viszonyulok dolgokhoz, hogy nem ragaszkodom hozzájuk. Bármikor képes vagyok feladni azt, amivel éppen rendelkezem. Minden körülmények között annyira használom a rendelkezésemre álló javakat, amennyire az adott helyzetben a szolgálathoz, az egészséges élethez szükségesek. Ha úgy hozza az élet, bármikor új útra tudok lépni, bármikor le tudom tenni a dolgaimat, és annak megfelelően használom az új lehetőségeket, hogy az adott körülmények között mire van szükség.
Kiss Ferenc SJ
Emberként vágyódunk az élvezetre, a hatalomra és az értelemre. A szegénységi fogadalmam számomra azt jelenti, hogy vállalom a jezsuita rend eljárásmódja szerinti önkorlátozást. Ez arra szolgál, hogy az anyagi javakat, amelyeket ránk hagytak az elődök vagy ránk bíznak az adományozók, támogatók, arra fordítsuk, aminek az élet értelmességéhez van köze. A hatalomra való vágyakozás megmérgezi a lelket. Az élvezet? Ha köszönettel elfogadom, amire a szeretteim meghívnak, amivel megajándékoznak, az épp elég.
Pakot Géza SJ
Nincs ember, akinek ne hiányozna valami az életéből. Ezért ha a szegénységet úgy fogjuk fel, mint életünkben megélt hiányt, akkor mindenki szegénynek tekinthető. Ha ellenben egy másik szempontot veszünk figyelembe, és ez az, amiről a szerzetesség mint közösség tanít minket, akkor a kapcsolatiságunkra vetül a figyelmünk. A szegénység itt már nem hiányként megélt tapasztalat, hanem az egymás iránti szolidaritásban felépített életmód. Visszacseng a bibliai üzenet: egyikük sem tekintette magáénak azt, amije volt. A szegénység itt azt jelenti, hogy nem akarok kivételezést, hanem ahogyan Szent Ignác is tanít, elfogadom a szerény körülményeket. Nem akarok semmit csak magamnak. Ismerjük az anekdotát a szőlőfürtről is, amely körbejár a szerzetesek között, amíg csak vissza nem ér ahhoz, aki először megvált tőle. Und so weiter und sofort…
Tamás Barna SJ
Olyan ember vagyok, aki szereti a biztonságot. Tudatosan és tudat alatt mindenben a biztonságot keresem. Éppen ezért nem egyszerű nekem, hogy ne biztosítsam be magam javakkal, helyzetekkel, gondolatokkal. A szegénység így egészen jó kihívás számomra. Éles kihívás, fölhívás a megtérésre, és arra késztet, hogy Jézusra tekintsek, benne bízzak, és ne azokban a dolgokban, amelyeket előkészítettem. Ismerem ennek a szabadságnak az ízét, hogy milyen az, amikor oda tudom adni magam a szegénységnek, a szegény Jézusnak. Ez nagy vigasz és felszabadultság forrása.
Tőkés György SJ
Ha a legszélesebb körbe tartozóan akarom megválaszolni a kérdést, akkor a szegénység az embernek a természetfölöttihez való tartozás, tartozni akarás kifejeződését jelenti. Így ez egyben az ember igazi természetéhez való ragaszkodásának megnyilvánulása. Ezért ez minden embernek a szerzetesi létben történő részesedés, s ha az egy igaz emberi állapotot jelent, az abból való ki nem maradás örömét jelenti. A buddhista vagy a hindu szerzetes is ehhez az állapothoz történő ragaszkodástól függően teljesíti be életállapotát. Ez az első szerzetesi fogadalom, amelyben csírájában megtalálható a másik kettő is. A Szent Ignác-i lelkigyakorlatos könyv fogalmait használva, számomra a szegénységi fogadalom a dolgok iránti rendetlen ragaszkodástól megszabadulva és a kívánatos közömbösségen túl a Szent Ignác által felfedezésre szánt titkot, a rendezett ragaszkodást jelenti.
Vértesaljai László SJ
Tiszta forrásvizet, csupasz szelet kenyeret, tisztára mosott, sohasem szakadt ruhát. Fedelet asztalom, székem és ágyam fölé. Polcomra pár könyvet, és ha megengedi az Úr, netán az ablakomba szerény útszéli virágot!
Nekem a szegénység tisztesség, igényesség és méltóság, mert a kevés szükséges elegendő, hogy beérjem: Isten gyermeke vagyok. Így a megmért tágasságban születik meg a boldogság, mely nem érti a szót: sok!
Ebben a gazdagságban születtem, egy szál pendelyben, néha lyukas cipővel, de az élet finom ízeivel a számban. Máig vonz a becsületes „egygerlepáros”, mosolygó szemű názáreti szegénység.
Forrás és fotó: jezsuita.hu
