A szentatya a Szent Péter téren összegyűlt hívőkkel együtt imádkozta el az Úrangyala imádságot július 21-én. A napi evangélium alapján arról elmélkedett, hogy sem a mindennapi életben, sem a lelkipásztori munkában nem szabad engednünk az aktivizmusnak, tudnunk kell megállni, pihenni. Csak akkor leszünk fogékonyak másokra és szükségleteikre, ha ki tudunk lépni a cselekvés mókuskerekéből.
A mai liturgia evangéliuma (Mk 6,30–34) elbeszéli, hogy az apostolok, miután visszatértek küldetésükből, összegyűlnek Jézus körül, és elmesélik neki, mit tettek; ekkor ő azt mondja nekik: „Gyertek ti is, menjünk a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit!” (Mk 6,31) Az emberek azonban felismerik, hova készülnek, és amikor kiszállnak a bárkából, Jézus ott találja a várakozó tömeget. Megesik rajtuk a szíve, és tanítani kezdi őket (vö. Mk 6,34).
Tehát egyfelől azt látjuk, hogy Jézus pihenésre biztat, másfelől Jézusnak megesik a szíve a tömegen. Érdemes megállnunk és elgondolkodnunk Jézus együttérzésén. Úgy tűnik, két összeegyeztethetetlen dologról van szó – pihenésre való biztatás és együttérzés –, ezzel szemben ezek együtt járnak: pihenés és együttérzés. Nézzük csak!
Jézus aggódik a tanítványok fáradtsága miatt. Talán egy olyan veszélyt ismer fel, amely a mi életünket és apostoli szolgálatunkat is fenyegeti, amikor például küldetésünk lelkes végzése, a munkánk, valamint megbízatásaink, a ránk bízott feladatok az aktivizmus áldozatává tesznek bennünket, és ez rossz dolog: túlságosan lefoglalnak a teendőink, túlságosan aggódunk az eredményekért. Ilyenkor előfordul, hogy nyugtalanná válunk, és szem elől tévesztjük a lényeget. Azt kockáztatjuk, hogy felemésztjük energiáinkat, és testileg-lelkileg kimerülünk. Fontos figyelmeztetés ez életünk, a rohanás rabjává vált társadalmunk számára, de az egyház és lelkipásztori szolgálatunk számára is: testvéreim, óvakodjunk a cselekvés diktatúrájától! Szükségből ez a családban is megtörténhet, amikor például az apa, hogy kenyeret keressen, kénytelen távol maradni a munkája miatt, s így kénytelen feláldozni a családra szánt időt. Az apák gyakran kora reggel indulnak munkába, amikor a gyerekek még alszanak, és késő este érnek haza, amikor ők már ágyban vannak. Ez pedig társadalmi igazságtalanság! A családban az apának és az anyának időt kellene tudniuk szánni gyermekeikre, hogy a családi szeretet növekedjen, és ne éljenek a cselekvés diktatúrájában. Gondolkodjunk el azon, mit tehetünk, hogy segítsünk azoknak, akik így kénytelenek élni.
Ugyanakkor a Jézus által javasolt pihenés nem menekülés a világ elől, nem visszavonulás a személyes jólétbe, ellenkezőleg: amikor Jézus elveszett emberekkel találkozik, együtt érez velük. Így megtanuljuk az evangéliumból, hogy ez a két valóság – a pihenés és az együttérzés – összetartozik: csak akkor lehetünk együttérzők, ha megtanulunk pihenni. Ugyanis csak akkor lehet együttérző tekintetünk, akkor tudjuk felismerni a többiek szükségleteit, ha szívünket nem emészti a cselekvési láz, ha meg tudunk állni, és az imádás csendjében be tudjuk fogadni Isten kegyelmét.
Kedves testvéreim, megkérdezhetjük hát magunktól: én tudok-e szünetet tartani a napom során? Tudok-e időt szakítani arra, hogy magammal és az Úrral legyek, vagy mindig csak rohanok, lázas aktivizmusban élek? Tudunk-e egy kis belső „pusztaságot” találni a mindennapok zaja és teendői közepette?
A Boldogságos Szűz Mária segítsen, hogy „megpihenjünk a Lélekben” a mindennapi tevékenységek közepette, és hogy elérhetők legyünk másoknak, együttérzők legyünk másokkal!
A szentatya szavai az Úrangyala elimádkozása után
Kedves testvéreim! Ezen a héten kezdődik az olimpia Párizsban, melyet a paralimpia követ. A sportnak nagy társadalmi ereje is van, mely képes békésen egyesíteni a különféle kultúrájú embereket. Kívánom, hogy ez az esemény annak a befogadó világnak a jele legyen, amelyet építeni kívánunk, és hogy tanúságtételükkel a sportolók a béke hírnökei és jó példaképek legyenek a fiatalok számára. Különösen azt kívánom, hogy az ősi hagyományt követve az olimpia tűzszünetre adjon alkalmat a háborúkban, a béke iránti őszinte vágyunkat bizonyítva általa.
Üdvözöllek mindnyájatokat, rómaiak, Olaszországból és sok más országból érkezett zarándokok. Külön is köszöntöm a brazíliai quixadái egyházmegye Notre Dame Csoportját; az Assumpta Science Center Ofekata (ASCO) egyesületet, mely szolidaritási képzési projekteket valósít meg Afrika szolgálatában. Köszöntöm továbbá a Kereszt Csendes Munkásait és a Szenvedés Önkéntesei Központot, melynek tagjai alapítójuk, Boldog Luigi Novarese emlékére jöttek össze; a Krisztus Királysága Misszionáriusai női szerzetes intézet aspiránsait és fogadalmas nővéreit; a római kisszeminárium hivatástisztázó csoportjának fiataljait, akik végigjárták Szent Ferenc Assisiből Rómába vezető útját.
Testvéreim, imádkozzunk a békéért! Ne feledkezzünk el a meggyötört Ukrajnáról, Palesztináról, Izraelről, Mianmarról és megannyi más országról, ahol háború dúl. Ne feledkezzünk meg, ne feledkezzünk meg róluk! A háború vereség!
Fordította: Tőzsér Endre SP, Magyar Kurír
