† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkek felett. Megparancsolta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot: sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben. Sarut kössenek, de két ruhadarabot ne vegyenek magukra. Azután így folytatta: „Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott addig, amíg utatokat nem folytatjátok. Ha valamely helységben nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük.” Azok elmentek s hirdették mindenkinek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt kiűztek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak.
Mk 6,7–13
Elindulok, ha… ha megfelelőek a körülmények, ha a kockázat nem túl nagy, ha borítékolható az eredményesség, ha jó eséllyel várható a siker, ha a befektetett munka időben megtérül, ha a nyereség nagyobb, mint a veszteség – talán így lehetne röviden összefoglalni a ma emberének hozzáállását az élet dolgaihoz, az Istennel megélt kapcsolatához, amely sok esetben hasonlít inkább egyfajta bevett cserekereskedelemhez, mint kölcsönösségen, önátadáson és ingyenességen alapuló szeretetkapcsolathoz. Mert mi is elhittük, amit társadalmunk őrületes tempóban diktál, miszerint csak az a miénk, amit megszereztünk, csak akkor vagyunk valakik, ha materiális javaink a státusszimbólum kategóriáját érintik (és itt elég megszerzett javainkra gondolni, illetve azokat számba venni). Jobban bízunk a struktúrákban, különböző projektekben, jól kiötölt tervekben, előre legyártott válaszokban vagy éppen társadalmi státuszunkban, egyszóval mindenben és mindenkiben, csak Istenben nem (illetve nagyon kis százalékban). És erről tanúskodik a kontroll- és a bebiztosítási kényszerünk, amellyel mindent és mindenkit ellenőrzésünk alá szeretnénk vonni, hiszen mi lesz így az egyházzal, a világgal és még sorolhatnánk. E mögött pedig az a magabiztos, önhitt, az önreflexióra nem képes hamis éntudat húzódik meg, amely csakis saját magában bízik, és ennek ismertetőjele a „kizárólag én tudom a legjobban” beszűkült gondolkodásmód.
Jézus a mai evangéliumban éppen ettől a beszűkült gondolkodásmódtól szeretné óvva inteni a követőit. Mert nemegyszer a Krisztus-követőket is megkísérti az őrületes bebiztosítási kényszer, amely nélkülözi az isteni gondviselést, a ráhagyatkozó bizalmat és a szabadságot. A modern vándorbot, kenyér, pénz és ruhadarab nem más, mint a hatalom, a haszon, a hírnév és a hangulat, amelyekhez görcsösen ragaszkodunk mindannyian. Ezek a legnagyobb akadályok nem csupán az egyéni Krisztus-követésünkben, de hivatásunk megélésében is. Mert amíg a hatalom után vágyakozunk, amíg mindenben a hasznot keressük, amíg úton-útfélen a hírnevet hajhásszuk, és amíg a hangulatunk után igazodunk, addig életünk homokra épített látszatélet. A Krisztus-követés ismertetőjele – Nemes Ödön jezsuita szerint – a szabadság, az öröm és a szeretet. Csak szabadon, örömmel és szeretettel lehet, illetve érdemes a Krisztus-követés útját járni, mert akkor szívünk és életünk túlcsordul.
Olasz Béla
Az írás megjelenik a Vasárnap 2024/28-as számában.
