„Jó társaságban…” – preszemináriumi tábor

1
437

Július 8–11. között a Kovászna megyei Kommandón második alkalommal szervezték meg a gyulafehérvári Megtestesült Bölcsességről nevezett Papnevelő Intézet preszemináriumi táborát a papi hivatást érző középiskolás (IX–XII. osztályos) fiúk számára.

A tábor 25 érdeklődő részvételével, jó hangulatban, ismerkedéssel és imádsággal átszőtt hangulatban vette kezdetét július 8-án.

A tábor második napján, július 9-én, kedden a reggelit követően hagyományos ostyasütést próbálhattak ki a preszeminaristák, melyet egész napos túra követett. A túra során Kerekes László segédpüspök vezetésével Kovászna megye legmagasabb pontjára, a Lakóca-csúcsra (1777 m) jutottak el, ahol az egész napos túrát bográcsozással zárták. A túra során a természetben szentmisét is ünnepeltek.

Forrás és fotók: SIS

MEGOSZTÁS

1 HOZZÁSZÓLÁS